XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. április 5., péntek

Április 5



Lk 24,35-48                     (a tanítványok még a föltámadott Jézus valósága láttán is kételkedtek)

Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.”

 Ha valamit egyszer megtanultunk, szeretnénk, hogy azt örökké megtarthassuk és soha el ne veszítsük. Sajnos ez nem így működik, a tudásnál sem és a hitbéli dolgoknál sem. Az evangéliumi idézetekben, amelyek Jézus feltámadásáról számolnak be, megfigyelhetjük, hogy a tanítványoknak, ahhoz, hogy ne kételkedjenek többé Jézusban akkor, amikor újra és újra megjelenik előttük, nem elég Jézus egyszeri jelenléte. A tanítványok beszámolnak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor, de amikor Jézus, míg ezekről beszélgetnek, egyszer csak megjelent köztük”, nem ismerik fel azonnal: „Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.” „A tanítványok még a föltámadott Jézus valósága láttán is kételkedtek; annyira lehetetlennek tűnt nekik a dolog: azt gondolták, hogy kísértetet látnak, "álmélkodtak, de örömükben még mindig nem mertek hinni" (Lk 24,41). Tamás a kételkedésnek ugyanezt a próbáját élte át, s még a Máté által elbeszélt utolsó, galileai megjelenéskor is "egyesek (...) kételkedtek" (28,17). Ezért a hipotézis, mely szerint a föltámadás az apostolok hitének (vagy hiszékenységének) "eredménye" lett volna, minden alapot nélkülöz. Épp ellenkezőleg, hitük a föltámadásban - az isteni kegyelem hatása alatt - a föltámadott Jézus valóságának közvetlen megtapasztalásából született.” (KEK 644). A tanítványok kételkedése azonban nem csupán gyengeséget jelent, hanem inkább azt az emberi tényt, hogy ilyenek vagyunk – mi is! Ezért számunkra a mai idézet örömhír, mert látjuk, hogy Jézus mennyire igyekszik, hogy a tanítványok megértsék. Ezt azzal is lehetővé teszi, hogy a tanítványok minden érzékükkel képessé válnak jelenlétének magtapasztalására: „Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” Ma bennünket is arra hív Jézus, hogy megtapogassuk, hogy megérintsük őt, hogy számunkra is a hit a föltámadásban a föltámadott Jézus valóságának közvetlen megtapasztalásából szülessen.
Feladat a mai napra: Jézus elé helyezem saját kétségeimet, kishitűségemet, és kérem, hogy erősítse meg hitemet.