Jel 21,9-12.22-28 (a megváltottak közösségét fogják alkotni)
Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik,
az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított:
„Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” És lélekben
elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől
alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta.
Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. Széles, magas
fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak
rájuk írva, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a nevei. ... De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten
és a Bárány a temploma. A városnak nincs szüksége sem
Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be,
világossága pedig a Bárány. Fényében járnak a nemzetek, és
a föld királyai elhozzák bele dicsőségüket. Kapuit nem zárják be soha,
hisz ott nincs éjszaka. A népek odahordják kincseiket és értékeiket. Nem
jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak
írva a Bárány életkönyvébe.
„Az ember
számára e beteljesedés lesz az emberi nem egységének végső megvalósulása,
melyet Isten a teremtéstől fogva akart, s melynek a zarándok Egyház
"mintegy szakramentuma" volt. Akik Krisztussal egyesültek, a
megváltottak közösségét fogják alkotni, Isten "szent Városát" (Jel
21,2), "a Bárány eljegyzett menyasszonyát" (Jel 21,9). E közösséget
többé nem sebzi meg bűn, szenny (vö. Jel 21,27), önszeretet, melyek
az emberek földi közösségét rombolják vagy megsebzik. A boldogító látás,
melyben Isten a választottak számára kimeríthetetlenül föltárul, a boldogság, a
béke és közösség örök forrása lesz.” (KEK 1045) „Ami a világmindenséget illeti,
a kinyilatkoztatás mély közösséget állít az anyagvilág és az ember rendeltetése
között: "Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását
(...), abban a reményben, hogy a mulandóság szolgai állapotából fölszabadul
(...). Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik
mindmáig; de nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek
csíráit: mi is sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk
megváltását." (Róm 8,19-23) (KEK 1046)
„Az egész
látható világmindenség arra van tehát rendelve, hogy maga is átalakuljon:
"Tehát eredeti állapotába visszaállítva akadály nélkül kell
szolgálnia az igazakat" (Szent Ireneusz), részesedvén
megdicsőülésükben, a föltámadott Jézus Krisztusban.” (KEK 1047) „"Nem
tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség
átalakulásának módját nem ismerjük. Elmúlik ugyanis a világ bűntől eltorzult
alakja, de halljuk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, melyben
igazságosság lakik, s melynek boldogsága betölti, sőt felülmúlja mindazt a
békevágyat, mely feltör az emberi szívekből" (II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes, 39)“. (KEK 1048) Adjuk hálát Istennek szívünk mély
vágyaiért, hogy jól teremtett minket, hogy nem hiába vágyunk szeretetteljes
emberi kapcsolatok után. Igen, létezik a szeretet igazi közössége, amelyet a
jelenések könyve hatalmas képekkel ír le. Majd nekünk is meg fogja mutatni a mennyből, az Istentől alászállt
szent várost, Jeruzsálemet, amely Isten dicsőségét sugározta. Kérjük Jézus,
hogy erősítse bennünk a szeretetben való hitet és kitartást, amikor
megtapasztaljuk gyengeségünket az emberi kapcsolatokban.
Feladat a mai napra: Próbálok megtenni egy lépést valaki felé,
akivel nehezebben jövök ki.