XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. október 27., vasárnap

Október 27

A Hit Éve: A TÁRSADALMI ÉLETBEN VALÓ RÉSZVÉTEL

Sir 35, 15b-17. 20-22a; 2 Tim 4, 6-8. 16-1; Lk 18, 9-14

Az Úr igaz bíró: nem nézi az ember személyét, nem részrehajló a szegény kárára; s meghallgatja azt, aki a balsorsban kéri őt. Nem utasítja el az árvák könyörgését, sem az özvegyet, ha tele van panasszal. Aki szívből szolgálja, azt elfogadja az Úr, az ilyenek imádsága a felhőkig hatol. A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön, és nem csendesül, míg el nem éri célját. Nem tágít, amíg rá nem tekint a Fölséges, és míg nem szolgáltat neki igazságot. És az Úr nem késlekedik.

A mai olvasmány szavai mögött szívrendítő valóság rejlik, párbeszéd Isten és az ember között. Isten megalkotta az embert saját képmására, és képessé tette őt a Vele való közösségre. Az Úr meghallgatja azt, aki hozzá kiált, nem utasítja vissza, hanem válaszol: „és az Úr nem késlekedik”. Az idézet arra utal, hogy Isten különösképpen a nehéz helyzetben lévőknek hallja panaszát, nyomban segítségére siet a szegénynek, az árvának és a bajban levőnek. De maga a szegénység, a baj nem elegendő ahhoz, hogy Isten az embert megigazultnak nyilvánítsa. Az ima akkor talál meghallgatásra, ha az ember lelke tiszta, és megvan benne a hódolat. Az evangélium azonban két ember példáján keresztül megmutatja, mit jelent ez konkrétan. Mindketten elmentek a templomba imádkozni, viszont különböző módon szóltak Istenhez. Jézus azt mondta, hogy a kettő közül csak az egyik, a vámos ment haza megigazultan, a farizeus azonban nem. Miért? Isten minden bizonyára meghallotta mindkettőjük imádságát, de csak a vámos imáját hallgathatta meg, mert igazándiból csak ő várt segítséget Istentől. A farizeus inkább saját tetteivel akarta igazolni magát Isten előtt. „Az ilyen ember, - írja Ferenc pápa Lumen Fidei c. enciklikájában - még ha engedelmeskedik is a parancsolatoknak, akkor is, amikor jót tesz, önmagát állítja középpontba és nem ismeri el, hogy a jóság forrása Isten. Aki így cselekszik, aki önmaga akar igazságának forrása lenni, hamarosan kiüresedni látja igazságát, és felfedezi, hogy képtelen hűségesen megtartani a törvényt. Magába zárkózik, elszigetelődik az Úrtól és a többiektől, s ez által élete értelmetlenné válik, tettei terméketlenek lesznek, mint a vízfolyástól távol álló fa. ... Csak e forrás felé kitárulkozva, és annak elismerésében alakulhatunk át, engedve, hogy az üdvösség munkálkodjék bennünk, tegye termékennyé és jó gyümölcsökkel teljessé az életünket.” (Lumen Fidei 19). A társadalmi élet helyes részvételében szintén mutatkozzanak meg életünk jó gyümölcsei. E hét témával kapcsolatban törekedjünk tehát arra, hogy Isten közreműködésével igazságban szolgáljuk embertársainkat.


Feladat a mai napra: Hogyan tudnék eszköze lenni Istennek, hogy rajtam keresztül igazságot szerezhessen azoknak, akik körülöttem élnek?