XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. október 6., vasárnap

Október 6.

- A Hit Éve: az isteni erények

 Hab 1, 2-3; 2, 2-4; 2 Tim 1, 6-8. 13-14; Lk 17, 5-10

Az apostolok kérték az Urat: ,,Növeld bennünk a hitet.'' Az Úr így válaszolt: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiketek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: »Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.« Nem ezt mondja-e inkább: »Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?« S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.''
Az apostolok kérése: ,,Növeld bennünk a hitet.'' bevezet minket ennek a hétnek a témájába. A hit ugyanis az isteni erények egyike. „Az emberi erények az isteni erényekben gyökereznek, amelyek az ember képességeit alkalmassá teszik arra, hogy részesedjenek az isteni természetben. Az isteni erények ugyanis közvetlenül Istenre irányulnak. A keresztényeket fölkészítik arra, hogy bensőséges kapcsolatban éljenek a Szentháromsággal. Ezeknek az erényeknek forrása, oka és célja a háromságos egy Isten.” (KEK 1812). „Az isteni erények alapozzák meg, lelkesítik és határozzák meg a keresztény ember erkölcsi cselekvését. Formát adnak az összes erkölcsi erénynek, és éltetik őket. Isten önti az isteni erényeket a hívők lelkébe, hogy gyermekeiként tudjanak cselekedni és kiérdemeljék az örök életet. A Szentlélek jelenlétének és működésének zálogai az emberi képességekben. Három isteni erény van: a hit, a remény és a szeretet. (KEK 1813). Jézus válasza képletesen elénk tárja az Egyház tanítását. Két szempontra hívja fel a figyelmünket: hogy nem az számít, hogy milyen nagy vagy kicsi a hitünk, hanem az, hogy éljünk vele és használjuk. Hiszen aki azt mondja a szederfának: „Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben”, az él a hitével, használja a hitét. Az utána következő példával pedig kisarkított módon akarja megértetni velünk a lényeget, hogy a hit nem egy különleges dolog, hanem úgymond csupán „kötelességünk teljesítése”. Hiszen Isten belénk öntötte a hit erényét, hogy Vele közösségben tudjunk élni és akarata szerint cselekedni. Hittel élni az ember számára tehát a „normális”. Hittel élni konkrétan azt jelentik, hogy a mindennapi élet helyzeteire alkalmazom azt az igazságot, amiben hiszek, ha például hiszek a feltámadásban, akkor hiszek testvéreim feltámadásában is, hiszek abban, hogy megújulhat egy helyzet, megváltozhatnak emberek, magam is képes leszek új lépéseket tenni. Kérjük Istentől ezen a vasárnapon, hogy élessze fel bennünk az isteni erényeket, és segítsen nekünk azok tettekre váltásában.

Feladat a mai napra:  Ma különösképpen a feltámadásba vetett hitemet próbálom tettekre váltani a nap folyamán az emberekkel, családommal való találkozásban.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma