2. Hét: „Mutasd meg
arcodat”: Jézus Isten képmását kívánja látni bennünk
Bevezető
A lelkigyakorlat első hete ezzel a kéréssel kísért
minket: „Uram, látni szeretnénk Jézust!” Hálásak lehetünk a különböző
tapasztalatainkért, a kapott kegyelmekért, és mindazért, amit Jézus megmutatott
nekünk - mindenkinek személyesen - önmagáról, egészen sajátos arcáról. Azonban
tudjuk, hogy Jézus arcának, lényének a megismerése egy egész élet folyamata,
amely sohasem fejeződik be itt a földön. Ezért hagyjuk, hogy a Jézussal való
ismerkedés és a találkozás utáni vágyunk vezessen bennünket imádságunkban.
Amennyire igaz az, hogy az ember keresi az Istent, ugyanígy igaz az, hogy Isten
keresi az embert. Sőt, még mielőtt mi keressük őt, ő keres minket: Jézus „az
első, aki minket keres és kér inni. Jézus kérése „Adj innom”, a ránk vágyódó
Isten mélységeiből jön. Az imádság, akár tudjuk, akár nem, Isten szomjúságának
és a mi Isten utáni szomjúságunknak a találkozása.” (KEK 2560)
Fedezzük fel újra Isten irántunk való szomjúságát,
utánunk való vágyát, és azt, hogy milyen epedve hív minket a lelkigyakorlat
második hetében. „Akár megfeledkezik az ember Teremtőjéről, akár elrejtőzik
arca elől, akár a maga bálványaihoz folyamodik, az élő és igaz Isten
fáradhatatlanul hív minden egyes személyt az imádság titokzatos találkozójára.”
(KEK 2567) És miért hív és keres minket Jézus annyira fáradhatatlanul? Mert meg akar szabadítani a bűn hatalmától,
vissza akarja adni igazi emberi méltóságunkat: az istengyermekségünket, a bűn
által elveszített Istennel való hasonlóságunkat. Így belsőleg megújítva akarja
látni bennünk képmását, amire teremtve vagyunk. Éppen a Nagyböjt az alkalmas
idő arra, hogy megújuljon bennünk igazi arcunk, hogy visszatérjünk ahhoz a
képhez, amit az Atyaisten álmodik rólunk.
Amikor egy kicsi tükördarabban megtekintjük
magunkat, csak töredéket látunk, nem látjuk az egész arcunkat. A kép, amit a
tükörben látunk, valamit elárul magunkról. De ami még mögötte van, azt nem
tudom magamtól kitalálni, azt csak Isten tudja nekem megmondani, aki az egészet
látja, aki teljességében ismer engem. Ezért Jézussal együtt kell néznünk a
tükörbe; akkor igazságban szemlélhetjük önmagunkat. És Jézus maga a tükör,
amiben megláthatjuk igazi arcunkat, autentikus belső vonásainkat. A
szemlélődésben, a Jézussal való találkozásban, beszélgetésben Ő formálja át
belsőnket, és hasonlóvá tesz minket Önmagához. Az imádságban fényt derít az
életünkre, hogy lássuk, ahol már-, és ahol még nem az az igazi arcunk mutatkozott
meg, amit belénk oltott. Megújulás pedig mindig lehetséges, mindegy, hogy
mennyire torz, eltakart, vagy felismerhetetlen bennünk az istengyermeki kép.
Ezért éljünk ezzel a lehetőséggel, amit a kiengesztelődés szentsége nyújt
nekünk: hiszen általa mindig újból megújul bennünk Krisztus képmása. „Isten
ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is
megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán
felragyogjon nekünk.” (2Kor 4,6) „Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal
tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá
változunk át, az Úr Lelke által.” (2Kor 3,18)
Ezen a héten tehát keressük és szemléljük közelebbről
Jézust önmagunkban. Engedjük, hogy a Szentlélek vezessen be ebbe a csodálatos
titokba és adja meg a szentírási idézetek mély megértését.
Napi elmélkedéshez: Lk
19,1-10
Ezután
bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a
vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem
tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott
egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a
helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: »Zakeus! Jöjj le hamar,
mert ma a te házadban kell megszállnom.« Erre az sietve lemászott, és örömmel
befogadta. Akik ezt látták, mindannyian
zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« Zakeus azonban odaállt, és azt
mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit
valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.» Jézus azt mondta neki: »Ma
üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis
azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.«
Továbbra is
imádságban követem az első hétben elhangzott utasításokat: Az ima során úgy
képzelem el a jelenetet – ma Zakeus történetét -, hogy magam is ott vagyok.
Látom a személyeket (Zakeust, a tömeghez tartozó embereket, Jézust), hallgatom
beszédüket, figyelem cselekedeteiket, és megérzem a saját helyemet is. Hol
vagyok jelen, kinek a személyében, vagy sajátosan vagyok jelen? Ott időzök el,
ami leginkább megérint.
A mai
idézetet kétféle szempontból közelíthetjük meg: Zakeus szemszögéből vagy Jézus
oldaláról. Mindkét oldalról közelítve igaz azonban, hogy két vágyakozó tekintet
találkozott egymással. Zakeus arra vágyott, hogy lássa Jézust: „szerette volna látni, hogy ki az a Jézus.”
Vajon mit szeretett volna Jézusban látni? Talán a mélyben reménykedett abban,
hogy Jézusban olyan valakit talál, aki szereti őt, nem annak alapján, amije
van, hanem önmagáért. Eddig Zakeus azon próbálkozott, hogy gazdagsága és
vagyona miatt tartsák értékesnek. Meg is tapasztalta, hogy ez így nem
működik. Zakeus, Jézushoz futva, igazi
megbecsülés után vágyakozott. Jézus azonban, és vele együtt az Atya, arra
vágyakozott, hogy Zakeus lelkileg meggyógyuljon. Jézusnak pont „arra kellett elmennie”, ahol Zakeus
volt, hogy megkeresse és megmentse őt, mint Isten elveszett gyermekét. Milyen
szép látni, hogyan ragadta Jézus magához a kezdeményezést, hogy nem csak
engedte, hogy Zakeus lássa őt az úton tovább haladni, hanem tudatosan
feltekintett Zakeusra és kereste a vele való találkozást! Milyen mély lehetne
ez a közös tekintetcsere! Zakeus, amikor Jézus befogadó tekintetével találkozott
és ráadásul vendégként befogadhatta Jézust a házába, akkor mélyen szeretve
érezhette magát. És ez a szeretet adta meg számára a lehetőséget a belső
változáshoz, amely aztán tettekben is konkretizálódott: igazi szolidaritásban
és nagylelkűségben. Ezek pedig az új élet és a testvéri szeretet gyönyörű
jelei.
Ma minket
is keres Jézus. Szeretné, hogy mi is újra megtapasztaljuk szerető tekintetét és
irántunk érzett személyes szeretetét, amely belőlünk is elő akarja hozni a
bennünk rejlő szeretet kincseit. Kérjük Jézustól, hogy irántunk való
szeretetteljes tekintete formálja át megszokott pillantásunkat mások felé, hogy
az egyre inkább az övé legyen.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogyan tekintek azokra, akikkel
találkozom. Próbálok a másikra, az ő személyét egészen értékelő, megbecsülő
tekintettel nézni.
Este: Visszatekintés a napra: Szeretetteljesen visszatekintek a napomra. Újra Isten
jelenlétébe helyezem magam és kérem, hogy Jézus ajándékozzon meg az ő
látásmódjával, hogy az Ő szemével láthassam mindazt, ami történt. Főleg az
emberekkel való találkozásra figyelek. Hogyan bántam velük? Mennyire tudta
Isten rajtam keresztül szeretető tekintetét kifejezni? Hálás szívvel helyezek
mindent és mindenkit, és magamat is Isten kezébe.