XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. április 5., szombat

Április 5.



7. Napi elmélkedéshez:  Jézus meghal a kereszten
Mk 15,33-39: Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: „Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. „Hadd lássuk - mondta -, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.”

Ma is követem imádságomban az első héten elhangzott utasításokat. Beleképzelem magamat a jelenetbe, Jézus utolsó órájába és halála pillanatába. Figyelmem Jézusra irányuljon. Kérjem a Szentlélektől azt a kegyelmet, hogy Jézus szemlélése teremje bennem a hit és a szeretet gyümölcsét, hogy a századoshoz hasonlóan én is eljussak Jézus mélyebb megismerésére.
A mai napon az ember számára nagy misztérium előtt állunk, a halál misztériuma előtt. „Az emberi lét a halál színe előtt válik a legnagyobb talánnyá. A technika összes, még oly hasznos próbálkozása sem képes csillapítani az ember szorongását: Az ember fél a haláltól és föllázad ellene.” (II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes konstitúciója 18) Jézusnak emberként ezzel is szembesülnie kellett és át kellett élnie a haláltól való félelmet. Nem hagyott ki semmit abból, ami az ember életéhez tartozik, semmit, amit nekünk is el kell szenvednünk. Amikor Jézus a getszemani kertbe ment, valószínűleg a 118-dik zsoltárt is imádkozta: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. Megfenyített az Úr, igen, megfenyített, de nem szolgáltatott ki a halálnak.” (Zsolt 118,17-18). Azonban a getszemani kertben, küzdelmes imádságában arra kellett igent mondania, hogy Isten, az Atya őt sem fogja „felmenteni” a halál alól, még a kereszthalál alól sem. Igen, Jézus is meg fog halni. De azért halt meg, hogy éljen. Meghalt, hogy feltámadjon. Meghalt, hogy halálával megszabadítsa az embert a haláltól. Ahogyan Jézus meghalt, az a százados számára annak bizonyítéka volt, hogy „ez az ember valóban az Isten Fia volt.” „Jézus add, hogy Hozzád térjek, veled haljak, Veled éljek!” – szoktuk nagyböjtben énekelni. De ne csak életünk végén, halálunk kitüntetett pillanatában történjen meg, hanem nap mind nap legyünk képesek önmagunknak meghalni. Meghalni az önzésünknek, a hiúságunknak, a rosszra vezető kívánságainknak. A mi Jézussal együtt megélt halálunkban szintén megnyilvánul, hogy kik vagyunk, kihez tartozunk, és kiért élünk és halunk meg.

Imádságunk után pedig szánjunk pár percet arra, hogy reflektáljunk az egész hétre, így készülve a beszélgetésre.
·         Milyen kép jut most az eszembe, ha visszatekintek a hetemre? Mit éltem meg?
·         Mi érintett meg leginkább? Milyen módon kapcsolódott az ahhoz, amit élek?
·         Hol és hogyan tapasztaltam Isten jelenlétét, vezetését? Tudtam-e engedni, hogy vezessen? Mi jelentett számomra nehézséget, kihívást?
·         Milyen módon tudtam jelen lenni az imában? Sikerült-e gyakorolnom magam a fegyelmezettségben, az imádságban? Hogyan hatott ez a mindennapi életemre?
·         Mit ismertem fel Istenről és önmagamról? Mi ragadott meg Jézus személyében?
·         Milyen kegyelmet kértem, és kaptam az Istentől? Mire szeretnék visszatérni?

Feladat a mai napra: Jézus iránt való szeretetből lemondok valamiről, amit szívesen csinálnék.

Este:Visszatekintés a napra: Hálát adok a kapott kegyelmekért, és az elmúlt négy hét ajándékait  felírom egy papírra, azt, amiért különösen hálás vagyok, és azt, hogy hogyan szeretném folytatni a Nagyböjt további időszakát.
Befejező imádságként elimádkozom a 118-dik zsoltárt: „Összeestem, de az Úr segített.”

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma