XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. május 6., kedd

Május 6.



Jn 6,16 -21                         (Jézus a vízen járva közeledik a bárkához)

Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, bárkába szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, s Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk. Erős szél támadt, s a tó háborgott. Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumnyit, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Megijedtek. De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért, ott, ahová tartottak.

Nagyon érdekes ez a történet. Amikor Jn 6-odik fejezete arról beszél, hogy Jézus az élet kenyere, akkor ez a történet véletlenül közbecsúszott? Azzal fejeztük be tegnapi elmélkedésünket, hogy Jézus akarja, hogy az emberek higgyenek benne, hogy Ő a mindenség királya, aki szereti népét és gondoskodik róla. Ő nem azért jött, hogy földi királyuk legyen. Ez viszont nemcsak az emberekben, hanem tanítványaiban is megütközést okozott. Hiszen tudjuk, hogy tanítványai is remélték, hogy Jézus majd helyre fogja állítani a igazságot Izraelben, kiűzni a Rómaiakat és újra felépíteni Dávid királyságát. János evangélista sok szimbolikát használ. „Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, bárkába szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára,... Már egészen besötétedett, s Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk.” A beesteledés, vagy sötétség, nemcsak napszakaszt jelöl meg, hanem az illetők belső világát is. El tudjuk magunknak képzelni, hogy a történtek után nagy vita támadhatott köztük, és a körülmények, a vihar és a küzdelem, arról tanúskodnak, hogy az események nagyon megbolygatták őket. Jézus nem volt velük, egyedül elmentek hajóval, amit úgy is lehet érteni, hogy bensőleg is eltávolodtak Jézustól, esetleg némelyiknek hite meg is ingott. De aztán látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Megijedtek. De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért, ott, ahová tartottak. Érdekes ez a jelenet. Amikor meglátják Jézust, és meghallják a hangját (én vagyok – Isten jelenléte), azonnal megoldódik a helyzet, és partot érnek, még pedig ott, ahová tartottak. Jézus a vízen járva közeledik hozzájuk, amivel szintén jelt ad a tanítványoknak, hogy ő nem csupán ember, hanem Isten is, itt valami földön túli dologról van szó. Ő nem rémkép, nem vezeti félre az embereket, és nem kísérti meg őket, hanem azért jött, hogy segítsen nekik, hogy életük igazi partot érjen, mégpedig azt a partot, amit Isten előre meghatározott: az örök életet, a Jézussal való közösséget. Csak egy dolog szükséges hozzá: a hit és a Jézus melletti döntés.
Feladat a mai napra:  Ha megpróbáltatáson megyek keresztül, fel akarok tekinteni Jézusra, és megújítom a belé vetet hitemet: „Jézusom, bízom benned!”

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma