XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. július 2., szerda

Július 2.



Jób 2,7-10                          (Vesztesség)

Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig. Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát. A felesége meg így beszélt hozzá: „Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!” Ő azonban így válaszolt neki: „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.

A mai idézet csak egy rövid kivonat Jób történetéből, de érdemes elolvasni az egész 1. és 2. fejezetet. Rengeteg dolog történt Jóbbal, aki eleinte egy nagyon sikeres, jómódú, nagycsaládos ember volt és megáldva érezte magát Istentől, gazdagsága miatt. De mintha Isten egy paktumot kötött volna a sátánnal, akinek megengedte végül, hogy próbára tegye Jóbot minden szinten. Elveszítette állatait, gyermekeit, vagyonát majd egészségét is. Szinte elviselhetetlen csőd. Ha (remélhetőleg) nem is adatik meg nekünk, hogy egyszerre ilyen óriási vesztességet átéljünk, mint Jób, de előbb utóbb mégis találkozunk vesztességekkel. Akár azért, mert meghal, megválik tőlünk valamelyik családtagunk, barátunk, akár azért, mert elveszítjük munkahelyünket, vagy arra kényszerülünk, hogy más városba, országba költözzünk, vagy valamilyen súlyosabb betegség jelentkezik, mely meghatározza egész életvitelünket. Hogy reagálunk ilyenkor? Talán ismerjük mindkét reakciót: Jób feleségéjét: „Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!” És Jóbét is „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” Elképzelhető, hogy mindkét reakció ambivalens érzésekben bennünk is jelentkezik. Hányszor vádolja Istent a szívünk, mert megbüntet, megvet minket, vagy elveszi tőlünk azt, ami számunkra oly kedves. Elkezdünk lázadni ellene, csalódni benne, elfordulni tőle. Az eszünk mégis azt mondja: De Isten szeret engem, hogyan tehetne hát rosszat velem? Ne áltassuk magunkat, amint szemrehányást teszünk az életnek vagy embereknek, ugyanúgy teszünk az Istennek is, mert nehezünkre esik elfogadni a vesztességet. A vesztesség valóban talán az egyik legnehezebb változás az életünkben. Azt érezzük ilyenkor, mintha nemcsak egy embert, tárgyat vagy egészséget vesztettük volna el, hanem a talajt is a lábunk alatt. Bizonytalanná válik számunkra a lét, egzisztenciálisan magunkra hagyva érezzük magunkat. Komoly krízis jelent ez mindannyiunk életében. Mit tehetünk ilyenkor? Lázadozhatunk, tagadhatjuk, menekülhetünk az emlékek álomvilágába, hogy elfojtsuk a jelen fájdalmát, de egy egészen új utat is járhatunk be, ha Jálics Ferenc mondatát engedjük itt is érvényesülni: „Ami van, annak szabad lennie”. Felvállalhatjuk a szenvedést, engedhetjük a fájdalomnak, hogy szabad fájnia, gyöngéden megengedhetjük a sebnek, hogy időre legyen szüksége, míg be nem gyógyul, miközben Jóbhoz hasonlóan megmaradunk hittel és bizalommal a Mennyei Atya szeretetének, gyöngédségének szemlélésében, „akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak” (Jak 1,17). Ezzel egészen új módon viszonyulhatok önmagunkhoz és Istenhez. Felfedezhetjük, amint Ő lesz az életünk fundamentuma, biztonsága, védelmezője, aki azt mondja nekünk: „Íme, újjáteremtek mindent! Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz.” (Jel 21,6-7). Egyáltalán nem könnyű a fájdalmat elviselni. De elviselését megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi az önsajnálat. Próbáljunk meg mindig újra visszatérni Isten jelenlétének, szeretetének szemlélésébe, akkor egyre nagyobb béke és megnyugvás költözik a szívünkbe.
Feladat a mai napra: Ha ma olyan emberrel találkozom, aki valamilyen vesztesség miatt szenved, megpróbálok gyöngéden időt szánni rá, meghallgatni őt, mellette maradni, míg meg nem vigasztalódik.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma