XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. július 21., hétfő

Július 21.



Bevezető a 40. Zsoltárba:
A zsoltár írója, aki maga Dávid király, bevon minket saját imádságába és istenélményébe. A 40. Zsoltár a kérő és hálaadó zsoltárok műfaja közé tartozik. A Szentírásból tudjuk, hogy Dávid király élete se nem volt könnyű, se nem makulátlan, sok nehézséggel küszködött. Mégis rendíthetetlenül megbízott Istenben, kereste az Isten akaratát, tetszését. Zsoltárában bepillantást enged nekünk imaéletébe és istenkapcsolatába. Minket is meghív az imádságra, egy imádságos lelkület kialakítására. Olvassuk el naponta egészében is, majd elmélkedjünk az egyes részeiről. Gondolkodjunk el saját élményeinkről, szítsuk fel magunkban a hálát, a kérést, a közbenjárást másokért, és próbáljuk eltanulni Dávidtól magatartását.
 Zsolt 40,2-4          (Az Úrban bizakodtam, s ő lehajolt hozzám)
Bíztam, az Úrban bizakodtam, s ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat.
Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet.
Ajkamra új éneket adott, Istenünk magasztalására. Sokan látják majd és megremegnek, s eltelnek az Úr iránt bizalommal.

Úgy kezdi Dávid az imádságát, hogy felidézi magában Istenbe vetett bizalmát. Nagyon fontos ez számára, hiszen majd nagyon komoly kéréssel akar Istenhez fordulni. A bizalom igen fontos emberi tulajdonság. Gyerekkorunkban már megtanulunk a szüleinkben, rokonainkban bízni. Azt is meg kell tanulnunk, hogy nem szabad jóhiszeműen bízni az emberekben. Sok kudarcélmény, csalódás ér bennünket gyermekkorunk, ifjúkorunk folyamán, amiből meg kell tanulnunk egy fajta „egészséges” bizalmatlanságot, vagyis óvatosságot az emberekkel szemben. Dávid király azonban rámutat arra, hogy Istenben teljes mértékben megbízhat, és nem éri őt csalódás: ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat. Akárhányszor kérte. Sőt, nemcsak lehajolt, és meghallgatta őt, hanem a sírgödörből, az iszapból és mocsárból is kiszabadította őt. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet. Ez az istenkapcsolatunknak egyik leglényegesebb élménye. Ha mindmáig Istenben bízom és hiszek, akkor azért, mert valahol hasonlót éltem meg. Isten megsegített engem, meghallgatott, kiszabadított valamilyen nagyon nehéz helyzetből, megerősített, felegyenesített... Milyen helyzetekben? Milyen élményeket takar számomra az „iszap”, a „mocsár” és a „sírgödör”? Idézzük fel saját élményeinket, a nagyokat és kicsiket. S engedjük, hogy a szívünket eltöltse a hálaadás és a bizalom.
Feladat a mai napra: Összeírom az imafüzetemben hol, mikor, milyen körülmények közt tapasztaltam meg azt, amit ezek a zsoltárversek kifejeznek. Visszagondolván ezekre napközben, engedem, hogy a szívemet a hálaadás és az Istenbe vetett bizalom töltse el.