XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. augusztus 11., hétfő

Augusztus 11.



Bevezető a 34. zsoltárhoz

A 34. Zsoltár Dávid királytól származik. A zsoltár első versében konkrét jelzést találunk arra, hogy milyen alkalomból jött létre (vö. 1Sám 21,11-16). Dávid ugyanis Saul elől menekült, aki őt halálra üldözte, és a filiszteusokhoz ment, mégpedig Gát királyához, Akishoz, abba a városba ahonnan Góliát származott, akit ő maga legyőzött. Abimeleh vagy Ahimelech a filiszteusok királyának volt a megnevezése, hasonlóan mint az Oroszoknál a cár, vagy az Egyiptomiaknál a fáraó. Hogy miért is ment Dávid pont a filiszteusokhoz? Több teológus szerint a filiszteusok többi törzse békében volt Saullal, együttműködött vele, csak Gát királya, Akis, ellensége volt Saulnak. Valószínű, hogy menedéket keresett nála, hiszen a többi törzs kiszolgáltatta volna őt Saulnak. Dávid talán úgy gondolhatta, hogy a két rossz között inkább az ellenséget választja, hátha befogadják, hátha nem ismerik fel őt. De amikor Akis király udvarnokai ráismertek Dávidra, leleplezték őt, hogy ő volt az, aki Góliátot megölte, és a király legnagyobb ellensége volt, nem maradt más lehetősége, épségben megmenekülni ebből a szituációból, minthogy őrültséget színlelni. A Zsoltár a hálaadó és betűsoros tanító zsoltárok közé tartozik, és bennünket is arra hív, hogy felismerjük Isten segítő jelenlétét nehéz élethelyzeteinkben.

Zsolt 34,1-5                     (Isten dicsérete)

(Dávidtól, amikor Abimelech előtt őrültséget színlelt, s ez szabadon engedte, ő pedig eltávozott.)
Dicsőítem az Urat minden időben, dicsérete ajkamon marad mindig.
Lelkem dicsekedjék az Úrban, hadd hallják meg a szegények és örüljenek!
Velem együtt magasztaljátok az Urat, áldjuk a nevét mindannyian!
Kerestem az Urat és ő meghallgatott, kimentett engem minden bajból.

Próbáljunk meg belehelyezkedni Dávid helyzetébe, amikor a zsoltárt írta. Nagy veszélyben forgott élete. Saul halálra üldözte, saját hazájában, Izraelben nem találhatott biztonságot. Kihez, hova forduljon? Hol találhatna menedéket? A körülötte lévő országok mind szerződésben voltak Izrael királyával, Saullal, éppúgy kiszolgáltatnák őt Saulnak, mint saját polgártársai. És egyáltalán miért is üldözte őt Saul? Igazságtalan vele szemben, mert Dávid mindent megtett azért, hogy jól szolgálja a királyt, akár a harcban nagy bátorságot tanúsított, akár a király udvarában sokszor énekelt neki, szórakoztatta, vigasztalta őt. Miért utálja őt ennyire a király? A legfőbb ok nyilvánvalóan az irigység, hiszen Dávid ügyesebb, kedveltebb volt a királynál, nagyobb tekintéllyel bírt a népben, mint maga a király. És a király ezt nem bírta elviselni. Csak ellenséget látott Dávidban, szíve mélyéből gyűlölte őt, tulajdonképpen azért, mert félt tőle, félt attól, hogy elveszíti Isten és a nép kegyemét és a trónját. Manapság is milyen gyakran fordul elő, hogy üldözzük egymást csupán azért, mert irigyen nézzük a másik tehetségeit, vagy mert féltjük a posztunkat. S lehet, hogy egyszer vagyunk az áldozat és máskor mi leszünk a tettesek. Mindannak dacára, hogy ez micsoda fájdalmat okozott neki, Dávid meghív minket arra, hogy észrevegyük életünkben Isten jelenlétét. Dávid nem roskadt magába, nem merült el az önsajnálatban, hanem az Urat kereste. Kereste és az Úr meghallgatta őt, kimentette őt minden bajból. Néha, amikor elfog minket a pesszimizmus azt mondjuk, sokat kértem az Urat, de ő nem hallgatott meg. Miért nem mentett ki engem a bajból? Velem miért nem tesz jót? Lehetetlen az, hogy ha Isten maga a jóság és a szeretet, ne cselekedne jót azzal, aki őt igaz szívből keresi, hiszen akkor Isten önmagának mondana ellent. Sokszor a probléma inkább abban rejlik, hogy mi nem tudjuk jól értelmezni az eseményeket, vagy más módon várjuk Isten jótékonyságát, gondoskodását. Sokszor összefügghet egy rossz istenképpel, amiért mást várunk tőle. Szánjunk ma időt arra, hogy átgondoljuk csupán a mai vagy a tegnapi napot. Hol tapasztaltam valami jót? S engedjük, hogy szívünk Dávidéhoz hasonlóan háladalra fakadjon.
Feladat a mai napra: A mai napon időt szánok a szemlélésre: miként van jelen Isten az életemben? És engedem, hogy szívemet hálaadás töltse el.