Iz 25,6-1a; Fil 4,12-14.19-20; Mt 22,1-14
A Seregek
Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek ezen a hegyen. Lakomát, ahol lesz
finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És ezen a hegyen leveszi a
leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet
elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet
minden arcról lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. ő, az Úr mondta
ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk. hogy
ő megszabadít minket. ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk
szabadításának! Lám az Úr keze megpihen e hegyen.
Az
elmúlt héten elkezdtünk arról elmélkedni, hogy a szeretettől származunk.
Eredetünk az Isten, aki akart és megalkotott minket, aki anyánk méhétől fogva
már ismert minket, és még mielőtt megszülettünk volna, felszentelt és
prófétának rendelt minket (vö. Jer 1,4-5). Vagy Szent Ágoston szavaival élve:
magának teremtett minket az Isten. Az övéi vagyunk. Ő az eredetünk és a
végcélunk. Mennyire vágyik Isten arra, hogy Vele közösségben éljünk, hogy egy
nagy családot alkossunk! A mai szentírási idézetek számunkra ismerős helyzetet
tár elénk. S olvasva talán emlékszünk is olyan családi találkozókra, amikor a
család apraja és nagyja együtt volt, esetleg egy nagyobb ünnep alkalmával, a
nagyszülők házában, ahol ott voltak nagynénéink, nagybátyáink,
unokatestvéreink, talán még akár a dédszülők… Ilyen lakomás együttlétről beszél
Jézus, amikor a mennyek országát hasonlítja egy olyan helyzethez, „mint
amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának” (Mt 22,1). Isten is szereti a nagy család
együttlétét. Arra vágyik, hogy mindenki egy szívvel-lélekkel együtt legyen, egy
legyen. És ezért mindent megtesz. Megrendezi a lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. Meghívja
a vendégeket. Mert egy a célja: hogy levegye
a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet
elborított. Azaz, láthassák az Istent arcról arcra, azt, aki szereti őket,
akitől származnak, és szívük elteljen örömmel és nevetéssel, teljes legyen a
boldogságuk. Isten már nem akarja a halált és a könnyeket, melyek a bűn
valóságából származnak. Arra vágyik, hogy mindenki megélhesse a tiszta szívűek
boldogságát, hogy megláthatják az Istent (vö. Mt 5,8). Hiszen ebben a
színről-színre látásban érthetjük meg, élhetjük meg igazi méltóságunkat és
értékünket, amit szintén fátyol takart. Isten fényt akar deríteni az igazságra,
arra a mérhetetlenül nagy és csodálatos méltóságra, ami az Isten gyermekeié.
Ehhez képest az evangéliumi példabeszéd beszámol Isten nagy szomorúságáról,
hogy a hívott vendégek nem jöttek el, és még a menyegzőn megjelentek közül is
voltak, akik felkészületlenül voltak jelen, nem ismerték fel e menyegzőn való
részvétel igazi értékét. A mai napon elgondolkodhatunk azon, hogy mit jelent
számomra az a tény, hogy Isten gyermeke vagyok? Tudom-e hálával, ajándékként
fogadni ezt a meghívást? Készülök-e bensőleg arra, hogy ma a szentmisén
Istennel, Mennyei Atyámmal találkozhatok?
Feladat a mai napra: Megfontolom e hitigazságot, és az imádság helyét
az életemben. Hogyan tudnám megadni Istennek az őt illető időt és helyet az
életemben?