XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. február 14., vasárnap

Február 14.



1Kir 19,3-8
Illés megrettent, útra kelt és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért, otthagyta szolgáját, maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” Ezzel lefeküdt és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette és azt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.” Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.

Nagyböjt negyven napja arra a negyven évre emlékeztet, amelyen keresztül a választott nép a pusztában tartózkodott, és arra a negyven napra, amit Jézus a pusztában töltött. A mai kor embere csak nehezen keresi fel a pusztát, ha a természetbe megy inkább a zöld hegyekbe vagy a tengerpartra kívánkozik. S még nehezebben keresünk magunktól olyan légkört, amelyet a puszta jellemez: a csöndet, az egyszerűséget, vagy a magányt. A modern világ arra hajlamos, hogy feledést keressen. Az ember azonban önmagát és Istent csak úgy találhatja meg, ha képes elvonulni a belső pusztáságba. Ebben a nagyböjti időben merjünk a pusztába elvonulni. Jézus engedte, hogy a Szentlélek a pusztába vezesse őt, hogy ott készüljön fel küldetésére. Azonosságának tudatában kísértéseket tapasztalt, „ha te vagy Isten Fia..”. Teljesen ráhagyatkozva az Atyára megtanult a kísértéseknek ellenállni. Így képessé vált arra, hogy az Atya akaratához hűseges maradjon és mindvégig szeressen. Illés is felkereste a pusztát. Indokolása Jézussal szemben a rezignáció volt. A puszta a belső állapotát tükrözi vissza. Csalódás, kedvetlenség, bátortalanság stb. okozhatnak bennünk egy sivatagszerű lelkiállapotot. Isten pedig nem hagyta, hogy profétája belehaljon az önsajnálatba. Felkereste és megérintette, felkínált neki ételt és italt. „Kelj föl és egyél!”  Milyen lelkiállapotban kezdjük el a nagyböjtöt? Felbuzdult, lelkes, vagy inkább nehézkes, rest állapotban? Fontos magunk számára, hogy észrevegyük hogyanlétünket. Csak a saját valóságunkban találkozhatunk Istennel. Azon a helyen, ahol éppen vagyunk, ott fog Isten minket felkeresni, megérinteni. Meghív bennünket is: „Kelj föl és egyél, igyál! Táplálkozzál azzal, amit kínálok neked, különben túl hosszú lesz neked az út.” Másként nem leszünk képesek, hogy saját azonosságunk szerint éljünk, hogy részesüljünk Isten országában, és mindvégig szeressünk.

Feladat a mai napra: Napközben keresni akarom a csöndet, és megfigyelem, milyen éhséget, szomjúságot tapasztalok bensőmben.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: lelkiismeretvizsgálat: Hogyan telt a napom? Megtapasztaltam Isten jelenlétét? Hol éreztem éhséget, szomjúságot? A nap végén elfogadom Jézus meghívását: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” (Jn 7,37-38)

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma