Lk 15,11-20 (Mi keressük Istent, ám ő mindig megelőz bennünket, mindig keres és
elsőként ő talál ránk.)
11Majd így folytatta: „Egy
embernek volt két fia. 12A fiatalabbik
egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre
szétosztotta köztük vagyonát. 13Nem
sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba.
Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. 14Amikor
már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni
kezdett. 15Erre elment és elszegődött
egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. 16Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel
csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. 17Ekkor magába szállt: Apám házában a sok
napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. 18Útra kelek, hazamegyek apámhoz és
megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Arra,
hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. 20Csakugyan útra kelt és visszatért apjához.
Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába
borult és megcsókolta.
Isten irgalma kézzelfogható, és mindnyájan
arra vagyunk hivatottak, hogy személyesen megtapasztalhatjuk. Amikor tizenhét
éves voltam, egy napon, amikor éppen a barátaimmal készültem elmenni valahova,
úgy döntöttem, hogy előbb betérek a templomba. Ott találtam egy papot, aki
különös bizalmat ébresztett bennem, és vágyat éreztem rá, hogy megnyissam a
szívemet egy szentgyónásban. Az a találkozás megváltoztatta az életemet!
Felfedeztem, hogy amikor alázattal és őszintén megnyitjuk a szívünket, nagyon
kézzelfogható módon tudjuk megtapasztalni Isten irgalmát. Biztos voltam benne,
hogy ennek a papnak a személyében Isten már ott várt rám, még mielőtt megtettem
volna az első lépést, hogy bemenjek a templomba. Mi keressük őt, ám ő mindig
megelőz bennünket, mindig keres és elsőként ő talál ránk. Talán van olyan
köztetek, akinek valamilyen teher van a lelkén: ezt követtem el, azt követtem
el… Ne féljetek! Ő vár rátok! Ő édesapa: mindig vár ránk! Milyen szép a
szentgyónásban átérezni az Atya irgalmas ölelését, felfedezni, hogy a
gyóntatószék az irgalmasság helye, s engedni, hogy megérintsen az Úr irgalmas
szeretete, amely mindig megbocsát nekünk!
És te, kedves fiatal, érezted-e már, hogy
megpihen rajtad a végtelen szeretetnek ez a pillantása, amely a bűneiden,
korlátaidon, bukásaidon túl továbbra is bízik benned és reménnyel tekint a
létedre? Tudatában vagy-e annak, hogy milyen értéket képviselsz annak az
Istennek a szemében, aki szeretetében mindenét neked adta? Ahogyan Szent Pál
magyarázza: „Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről,
hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). De
átérezzük-e valóban ezeknek a szavaknak az erejét? (Ferenc pápa üzenete a
31. ifjúsági világnapra)
Feladat a mai napra: Engedjem, hogy megérintsenek a szentatya
szavai: „Érezted-e már, hogy megpihen rajtad a végtelen szeretetnek ez a
pillantása, amely a bűneiden, korlátaidon, bukásaidon túl továbbra is bízik
benned és reménnyel tekint a létedre?”