XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. február 17., péntek

Február 17.



Jn 20,11-18             (Miért keressétek az élőt a halottak között?)
Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat - felelte -, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”

„Sokszor úgy látszik, mintha Isten nem létezne: nem csillapodó igazságtalanságokat, rosszaságokat, közömbösséget és könyörtelenséget látunk”, írja Ferenc pápa az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában. És még hosszan sorolhatnánk a sötét helyzeteket, a másokhoz kapcsolódó haláltapasztalatokat, ahol érezzük, hogy nincs ott Isten. Úgy tűnik, mintha Jézus eltávozott volna tőlünk, sőt, meghalt volna. Ilyen szituációkban segíthet nekünk az a lendület, amely Mária Magdolnában volt Jézus halála után. Nem nyugodott bele abba, hogy Jézus meghalt, hanem mégis kereste őt, elment a sírjához, hogy legalább holt testét magával vigye. Ahhoz, hogy Jézus új módon megjelenhessen neki, szükséges volt, hogy elinduljon keresésére. A szívében lévő szeretet irányította Jézushoz, a feltámadt Krisztushoz, aki a saját részéről is elindult a találkozásra. Mária nem azonnal ismeri fel Jézust, amikor meglátja, még akkor sem, amikor Jézus tapintatosan párbeszédbe lép vele. Nem teszi fel azt a kérdést, ami a Lukács evangéliumban hangzik el „Miért keressétek az élőt a halottak között?”, hanem újra szólítja Máriát, a nevén. Akkor történik meg a felismerése: „Mária!” „Rabboni”. Nem baj, ha néha keressük az élőt a halottak között, baj lenne, ha reménytelennek tűnő helyzetekben, belsőleg nem indulnánk keresésre. „Mindenesetre nem mindegy, hogy valaki fáradtságból ereszti-e le egy időre a kezét, vagy krónikus elégedetlenségtől, a lelket kiszárító lustaságtól uralva végleg leengedi azt.” (EG 277) „Ha arra gondolunk, hogy a dolgok nem változnak, emlékezzünk arra, hogy Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, és erővel teli. Jézus Krisztus valóságosan él.”. (EG 275) „Az ő feltámadása nem múltbeli dolog; életerő lakik benne, amely átjárta a világot. Ahol úgy látszik, hogy minden meghalt, ott apránként mindenfelől a feltámadás csírái jelennek meg. Olyan erő ez, amelynek nincsen párja.” (EG 276) Merjünk odamenni életünk sírjaihoz és fedezzük fel ott az élet jeleit, kérve Jézustól, hogy mutassa meg magát mint Feltámadott.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom, melyik az a szituáció, amely éppen a világban zajlik, és amely különösen megfog engem. Felajánlok azért ma valamit.