XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. március 29., szerda

Március 29.



Lk 24,14-16.28-35
Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. ....
Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, Ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.

Az emmauszi tanítványok története biztos sokaknak az egyik legkedvesebb bibliai idézet. Sok mindenre megtanít. Ma inkább arra szeretnénk fordítani figyelmünket, hogyan történt meg Jézus felismerése. Amikor Jézus csatlakozott a két úton lévő tanítványhoz, azt mondja a szentírás, hogy „szemük képtelen volt felismerni”. Talán elsősorban nem is a szemük mint inkább a szívük volt képtelen Jézust felismeri. Jézus maga az, aki képessé tette szívüket és értelmüket arra, hogy felismerjék. Egyrészt az által, hogy hosszan magyarázta nekik az Írásokat. Kérésük,„Maradj velünk!”, pedig szintén fontos volt, mert úgy tűnik, hogy nélküle a történet más módon végződött volna. De végül Jézus felismerteti magát, nem akarta, hogy tanítványai anélkül a felismerés nélkül maradjanak. És hogyan ismertette fel magát? „A kenyértörésben”, ebben a gesztusban, amely magába foglalja Jézus szeretetből történt odaadását. Ezen a gesztuson keresztül a tanítványok megértették Jézus szenvedését és halálát, hogy ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe. Bár Jézus aztán eltűnt a szemük elől, azonban a szívükben velük maradt. És ezt a meggyőződésüket, hogy látták a feltámadt Jézust, már senki se vonhatta kétségbe.  
Mit jelent számunkra a feltámadt Jézus arcát felismerni az eucharisztiában, a kenyér színében és a kenyértörésben? II. János Pál pápa szavaival kérjük Jézust, hogy mindig éberen találjon bennünket, készen arcának felismerésére: „Bárcsak a feltámadt Jézus, aki velünk halad, akár az emmauszi tanítványokkal, és felismerteti magát „a kenyértörésben” (Lk 24,35), éberen találna bennünket, készen arcának felismerésére, hogy mi is testvéreinkhez szaladjunk és beszámoljunk nekik a nagy hírről: „Láttuk az Urat!” (Jn 20,25)”[1].

Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy van-e lehetőségem a mai napon, valakivel megosztani hitbéli tapasztalataimat, pl. hogyan ismertem fel Istent, Jézust életemben.


[1] II. János Pál pápa, Novo Millennio Ineunte kezdetű enciklikájából, 59 pont.