XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. május 1., hétfő

Május 1.



Jn 6, 22-29                         Jézus betölti legmélyebb vágyainkat
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”

Szinte egész héten János 6. fejezetét tárja elénk Egyházunk a szentmise evangéliumában. Részletesen veszi a mennyei kenyérről való tanítást. Mintha húsvét szent időszakában nagyon fontos lenne erről sokat és mélyrehatóan elmélkednünk. Hiszen Urunk az Oltáriszentségben egészen valósan velünk maradt. A kíváncsi nép követi Jézust. Mindent tudni akarnak: mikor jöttél ide? Mit cselekedjünk? Mindenre választ várnak. Szeretnénk mi is, ha Isten „konkrétabb” dolgokat mondana nekünk. Ő viszont elvontan felel, szinte nem is a kérdésre. A lényeget ragadja meg, a lélek mélyére szeretne hatolni, nem tünetet csillapítani, hanem a belső vágyainkat szólítja meg. Erősek ezek a vágyak bennünk, hiszen azon magvak sarjai, melyeket Isten „saját képmására” belénk ültetett, s az örök élet felé növekednek. Vágyunk a jóllakásra, a betöltség érzésére, az egységre, fontos, hogy a helyén legyen életünkben! Hol keressük ezeket? Ha megelégszünk a felszínes kielégülésekkel, a szüntelen hiányérzetünk, vágyakozásunk kiégethet, elfásíthat bennünket, vagy a másik végletben függőségünkké is válhat. Járható útja ennek elkerülésére azt jelenti, kapcsolatban lenni ezekkel a vágyakkal, folyamatosan szelídíteni, kanalizálni, nyesegetni, nevelni, vizsgálni. S mindezt Istennel együtt végezni. Pál Feri atya ír erről Természetes spiritualitás c. könyvében, hogy testünk (s annak jelzései, ösztönei, kívánságai, betegsége, stb.) beemelhető az istenkapcsolatunkba, s még rendezetlenségünk is lehet jó, ha az segít bennünket felismerni, mely terület az, ahol Isten még nincs jelen. Testünkre való odafigyelés a „Szentlélek templomával” való foglalkozás, mely megteremti a fizikai feltételeit az imánknak.
Feladat a mai napra: Mivel töltekezem lelkileg? Kiválasztok egy zsoltárt, amelynek imádkozásával megpróbálok egy vágyam mélyére pillantani, megbeszélni azt Jézussal. Vajon felé tartok-e ez a vágyam által?

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma