ApCsel 2, 14a. 36-41; 1 Pét 2, 20b-25; Jn 10, 1-10
„Bizony,
bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az
tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót
nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és
kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert
ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen
hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették
meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom
nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és
rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam
keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak
azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük
legyen, és bőségben legyen.”
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik
vasárnapot a Jó Pásztor vasárnapjának nevezik. Ezen a napon Krisztus,
mint Jó Pásztor áll előttünk. Lehet, hogy a Jó Pásztor fogalma rögtön bizonyos
képeket, tapasztalásokat vagy ábrázolásokat idéz emlékezetünkbe Róla. Engedjük
meg, hogy a Szentírási idézeten keresztül új kapcsolatba kerüljünk a Jó
pásztorral, úgy, ahogy ma akar megmutatkozni nekünk.. Milyen pásztorral
találkozom a szövegben? Hogyan viselkedik a juhokkal szemben, hogyan bánik
velük? „Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Előttük halad, ... .”
A pásztor előttünk is jár, megmutatja a helyes viselkedést és bánásmódot,
hiszen Ő az egyetlen, aki minden embert személyesen ismer, aki tisztelettel és
szeretettel bánik velünk, és aki életet adhat nekünk bőségben. Jézus magáról
mondja: „Én vagyok az ajtó a juhok számára.” Mit jelent ez? Talán leginkább azt,
hogy csak Jézuson keresztül érthetjük meg igazán az embert, és csak Ő
mutathatja meg nekünk mit jelent a javukat szolgálni. Hiszen ki az ember? - Ezt
csak Isten tudja. Az ember számára a másik ember örök titok marad, akihez csak
úgy közelíthet, mint Mózes a csipkebokorhoz: Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította
a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” - felelte. Erre így szólt: „Ne
közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.”
(Kiv 3,4-5) Minden ember szent föld. Ezt sokszor megállapíthatjuk azokról is,
akik nagyon közel állnak hozzánk, családtagjainkról, házastársunkról,
szüleinkről, gyermekeinkről, barátainkról. Ismerjük őket, és mégis mély titok
maradnak számunkra, pl. ki tudja megfejteni, hogy egy csecsemőben éppen mi megy
végbe, amikor sír, amikor gügyög vagy hisztizik? A szülők csak sejthetik,
esetleg a hasa fáj, vagy a foga jön, éhes vagy szomjas, vagy azért mosolyog,
mert valami szépre gondolt,... de a teljes válasz el van rejtve előlük. Aki azt
mondja, hogy már ismerem a másikat, az abban a veszélyben forog, hogy tolvaj
(azaz önkényes, fölényes, zsaroló, kisajátító...) módon közeledik hozzá.
Egyedül Isten az, aki nagyobb betekintést adhat számunkra a másik ember titkába.
Ennek a helye a szemlélődő imádság, ahol alázatra tanít minket és a
végtelenségig növeli bennünk a másik ember iránti tiszteletet és szeretetet.
Leveteti velünk lábunkról a sarut, mert a másik ember - akár mi magunk is! –
mindig is szent föld.
Feladat
a mai napra: A
mai napon arra szánok időt, hogy Jézussal együtt szemléljem a hozzám közel álló
embereket.