Ter 1,26-27 (Isten kimondott szava által jött
létre az ember)
Isten
újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők
uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az
összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az
embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt,
férfinek és nőnek teremtette őket.
Miután már az
egész világot megalkotta, Isten újra szólt: „Teremtsünk embert
képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.” Isten mély kedvét lelte az állat és a növényvilág megalkotásában, a nap,
hold és csillagok elhelyezésében. De a teremtés csúcsa csak most következik.
Nem akart csak valamit teremteni, hanem valakit is: az embert, aki hasonló
hozzá. Olyan lényt, aki képes közösségben élni vele, akihez beszélhet, akit
szerethet, s akivel megoszthatja szíve örömét és gazdagságát. Így jött létre az
ember. Isten megteremtette az embert,
saját képmására, az Isten képmására
teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. Az ember tehát Isten
szájából kimondott, megtestesült szó. És tudjuk, hogy Isten minden szava
nemcsak üres, megfogalmazott betűkből áll, hanem Isten akaratát hordozzák
magukban: „Legyen!” „Ember, akarom, hogy legyél!” És ha akarat fejeződik
ki benne, akkor célja és értelme is van. Nincs olyan ember a világon, akinek
élete céltalan vagy értelmetlen lenne! Teremtésünkkor nevünkön szólított
minket. És a név egyben hivatást és lényt is jelent. Isten minden ember fölött
kimondta azt a mélységes vágyát és akaratát: „neveden szólítalak: az enyém
vagy!” (Iz 43,1). Minden ember célja és értelme az istenképiségében rejlik,
amint Szent Pál mondja: „Mert őbenne [Jézus Krisztusban] választott ki
bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk
előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket hogy Jézus Krisztus által –
akarata tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk...” (Ef 1,4-5); „Akiket
ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék
magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között” (Róm 8,29). Ezért
érezzük Szt. Ágostonnal: Magadnak teremtettél minket Istenünk, és nyugtalan a
mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned!
Feladat a mai napra: Gondoljuk át a mai napon, hogy mit is jelent
számomra az az igazság, hogy én is Isten szájából kimondott, megtestesült szó
vagyok. Milyen következményekkel jár? Kinek tartom magamat? És Isten számára ki
vagyok?