Mt 20,20-28 (Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom)
Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték. Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.” A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.”
Egy napon a Zebedeus fiak, tehát Jakab és János édesanyja jön Jézushoz, és különleges kegyet kér számukra: intézkedjék úgy, hogy országában a megtisztelő helyek jussanak nekik jobbján és balján. Az asszony édesanyai érzületei nagyon is érthetőek, de a tanítványok méltatlankodásai is nagyon emberiek.
Jézus ezt az alkalmat ragadja meg, hogy eljövendő szenvedéséről beszéljen, és arról, hogy a tanítványoknak is osztoznia kell az Ő sorsában. Ezért Jézus megkérdezi, hogy készen állnak-e arra, hogy megpróbáltatásokat is vállalják, még akkor is, ha nem számíthatnak vágyaik beteljesedésére.
Jézus tanítványának lenni nem uralkodást és dicsőséget, hanem meghívást jelent, hogy vele együtt élő ostyává, azaz szeretetté váljunk. Valójában erre hívja meg Jakabot és Jánost, amikor megkérdezi tőlük, hogy „Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” Ne a saját elképzeléseink után loholjunk, hanem hallgassunk figyelmesen az Úrra, és tanuljunk tőle. Ne hagyjuk, hogy életünket más, akár kedves hozzátartozónk, barátunk, vagy ellenségünk irányítsa, életünk vezetését engedjük át Jézusnak. És ne tekintsük Jézushoz való közelségünket előjognak előléptetésre, emberi elismerésre, kiemelt státuszra akár az egyház keretein belül sem, hanem meghívásnak, hogy hozzá hasonlóvá váljunk.
Jézus nem enyhíti követésének feltételeit, és nem magyarázkodik. Ő ennél többet ad: saját magát. Odaadja életét váltságul mindenkiért, értem is. Az Eucharisztiában nekem adja magát, hogy én is Neki adhassam magamat.
Feladat a mai napra: Vizsgáljam meg hogy, nekem milyen vágyaim vannak, és mit szól ehhez Jézus.