XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. május 18., hétfő

Május 17.


Vasárnap, 2020. máj. 17:                    ApCsel 8,5-8.14-17; 1Pét 3,15-18; Jn 14, 15-21
Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.

A húsvéti ünnepkörben lassan közeledünk a Pünkösdhöz. A mai olvasmányok segítenek abban, hogy felkészüljünk újra a Szentlélek kiáradásának ünnepére. A mai evangéliumban halljuk, hogyan készítette fel Jézus tanítványait a Szentlélek ajándékaira. Jézus úgy nevezett búcsúbeszédében nem csak előre megmondja, hogy mi fog vele történni, hogy elmegy az Atyához, hanem megígéri a tanítványoknak, hogy nem hagyja egyedül őket: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad.” Milyen nagy szeretetet jelentett ez a tanítványok iránt és irántunk, hogy a legdrágább ajándékát, a Szentháromság harmadik személyét kéri értük, értünk az Atyától. Többet akart ránk hagyni, mint csupán egy emléktárgyat, a Szentlelket adja Vigasztalóként nekünk, aki mindig vele volt és vezette életét. Éppen úgy a Szentlélek majd lehetővé teszi a viszontlátást, a Jézussal való újra találkozást: Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” Jézus szava a Szentháromság három személyének a szoros együttműködését, az egységét érteti meg velünk. Ahol jelen van a Szentháromság egyik személye, ott jelen van a másik kettő is. Ha kérdezzünk magunkat, hogyan fedezzük fel a Szentlélek jelentétet életünkben, talán azt mondanánk leginkább azáltal, hogy Jézus jelenlétét tapasztáljuk meg. Vagyis, hogy emlékezünk Jézus egy-egy szavára. „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26) Legyen a Pünkösd előtti idő számunkra olyan idő, amikor megújítjuk a Szentlélekkel való kapcsolatunkat, és hogy igaznak bizonyuljanak Jézus szavai, hogy „ti ismeritek őt (a Szentlelket), mert veletek marad és bennetek lakik.” Ugyanis a Szentlélek által erősödik meg bennünk az Úr Jézussal való kapcsolatunk, és az iránta való szeretet.
Feladat a hétre: Ezen a héten gyakran fohászkodjunk a Szentlélekhez és kérjük: „Jöjj el, Szentlélek Isten az életünkbe: Töltsd el szívünket, és szereteted tűzét gyullaszd föl bennünk.”