Péntek, jún. 12. Jn 20,26-29 („Én
Uram és Istenem!”)
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok,
s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt.
Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán
Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet
és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram
és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik
nem látnak, mégis hisznek.”
Mennyire fontos
Jézusnak, hogy állandósuljon bennünk a hit. Még a túlvilágról is visszajön,
hogy hitre bírja a kételkedőt. Él és szólítja Tamást: „Tedd ide ujjadat”! Saját
testének érintésére, fizikai közelségébe hívja meg kételkedő tanítványát, hogy
nézze meg, ölelje át és hitével kötözze be sebeit. Ez még kellett ahhoz, hogy
Tamás meg tudja vallani: „én Uram, én Istenem”. Jézus ma is eljön hozzánk
átlépve tér és idő korlátait, kitárja szívét, ma is hív, s mi nagyon boldognak
tudhatjuk magunkat, mert tudjuk, hogy kinek hiszünk.
Feladat a mai napra: Ha ma is kételyem van, imában kérjem az Urat,
hogy oszlassa el azt és ne engedje, hogy hitetlenségemmel szomorítsam. A
Fatimai Szűzanya üzeni nekünk: „Ne szomorítsátok a Fiamat, már így is elég
szomorú”.