Jn 21,4-13 (Erre
az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!”)
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a
tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim,
nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek
ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s
alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus
kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az
Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a
vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után
húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor
partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus
szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra
vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s
bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek,
egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen
tudták, hogy az Úr az. Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is.
Jön a virradat, jön
Jézus a nélkülözőkhöz és tétovázókhoz. Kiadja a munkát és megadja az irányt. Aztán
el is küld. „Arra, jobbra, ott lesz a bőséges zsákmány”. „Igen Uram, Te
küldesz, megyek”. Péter gyors fejesével vessük magunkat a mélyvízbe, figyelve a
biztos partot, ahol Ő áll és pirosló parázson már készíti is a finom vacsorát. Hogy
ne kelljen sokáig éheznem. Számomra az Oltáriszentség piros mécsese az a
világítótorony, ami jelzi, hogy Ő, az én Uram és Mesterem ma is itt van, vár
rám, testét és vérét ajánlja asztalán táplálékul és bőséges jutalmul
engedelmességemért.
Feladat a mai napra: Átgondolom az elmúlt napok „véletlenül” jól
sikerült eseményeit. Tudatosítom magamban, hogy az Úr kísért utamon.
Megköszönöm és kifejezem hálámat.