ApCsel 2, 1-11; 1 Kor 12,
3b-7. 12-13; Jn 20, 19-23
Amikor
elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan
együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves
szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak.
Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre.
Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a
Lélek indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben,
minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze.
Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint
beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: ,,Nem Galileából
valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a
saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és
Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és
Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való
zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy
halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!''
Pünkösd napján két fontos esemény történt: A
Szentlélek eljövetele és az Egyház nyilvánvalóvá válása. Idén pünkösdkor a
családév keretében különösön szeretnénk hálát adni Istennek, hogy az Egyházhoz,
mint az Ő családjához tartozunk, mivel „az Egyház nem más, mint ’Isten
családja’” (Katolikus Egyház Katekizmusa 1655). Kezdettől fogva az volt
Istennek a szándeka, amikor teremtette az embereket, hogy összegyűjtse őket egy
népben, egy közösségben, egy nagy családban. „Istennek e családja az Atya
terve szerint az emberi történelem folyamán lépésről lépésre alakul és valósul
meg. Az Egyházat ugyanis a világ kezdete óta előképek jelezték, Izrael népének
története és az Ószövetség csodálatosan előkészítette, a végső időkben
megalapíttatott, a Szentlélek kiáradásakor nyilvánvalóvá lett, és az idők végén
dicsőségesen be fog teljesedni” (Katolikus Egyház Katekizmusa 759). Amikor
a Szentlélek eltöltötte az apostolokat nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a
Lélek indította őket. De olyan módon, hogy mindenki a saját nyelvén hallotta,
amint beszéltek. És az okozott a nagy megdöbbenést, az volt a csodálatos, hogy
egymás meg tudták érteni. Közös nyelvünk lett a Szentlélek által, amin
hallgatni tudták Isten üzenetét, az evangélium örömhírét, amelyet Isten
mindenkinek szánt: mindnyájunknak közös Atyánk van. Krisztus által az egy
Lélekben mindenkinek szabad útja nyílt az Atyához. „Így tehát most már nem
vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza
népe.” (Ef 2,19) A Szentlélek bennünk is meg akarja erősíteni ezt a
csodálatos valóságot, hogy mindnyájan az „Egy-ház”hoz, Isten családjához
tartozunk, mivel mindnyájan Isten szeretett gyermekei vagyunk. „A gyermekké
fogadás lelkét kaptátok, amelyben azt kiáltjuk: »Abba, Atyánk!« Maga a Lélek
tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk.” (Róm 8,15.16)
Ezért imádkozunk nap mind nap „Miatyánk, aki a mennyekben vagy...”. A megértés
a kis családban mint a nagyban viszont a Szentléleknek a műve. Különbözők
vagyunk, mindenkinek saját temperamentuma, kifejezésmódja van. És bár csak egy
nyelvet beszélünk, magyarul, nem mindig úgy tűnik, hogy megértjük egymást. Ha
viszont a Szentlélekhez fordulunk és segítségét kérjük, azt fogunk tapasztalni,
hogy az Ő fényében és szeretetében a másikat más módon láthatjuk, érthetjük.
Már nem annyira idegen számunkra, hanem igazi testvérré válik. Legyen ebben a
pünkösdi időben szájunkon sokszor ez a fohászkodás: „Áraszd ránk Lelkedet,
Istenünk. Add, hogy az ő csodálatos egyesítő ereje mindnyájunkat testvéri
szeretetben kapcsoljon össze.”
Feladat a hétre: Elgondolkodom
azon, hogy a Szentlélek melyik ajándékát kaptam, és amivel tudom szolgálni az
egyházközösségemet. Ezen a héten vállalok egy konkrét feladatot.