XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2022. szeptember 10., szombat

Én 8,6-8 (Mert mint a halál, olyan erős a szeretet)

 

Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!

 

Nincs más könyve az ó-szövetségben, amely olyan sok vitát okozott volna, mint az énekek éneke könyve. Ezt kérdezik meg, milyen jogosultsággal került be a bibliában, hiszen benne nincs szó Istenről és a szenvedélyes szerelem hangját használja. Az oly sokféle magyarázatot közül inkább csak két elfogadhatónak tartják: az allegorikus értelmezését, ahol Isten szeretete Izrael iránt, és a nép szeretete Isten iránt úgy van benne leírva, mint a házastársak szeretete egymás iránt, és a másik magyarázatot, amelyben szövegének a természetes értelmét tartja meg. Azt véli, hogy az Énekek éneke dalok gyűjteménye, amelyek ünneplik a törvényes emberi szerelmet, amely megszenteli a házastársak egyesülését. A tárgy profán, de mégis vallásos, mert az Isten megáldja a házasságot. Az exegéták véleményén túl, az énekek ének könyve világossá teszik, hogy mennyire egymással összefonódnak az emberi és az Isteni szeretet. Sok nyelven ugyanis csupán egy szót használnak, amikor emberi és Isteni szeretetről beszélnek. Azt is mutatja, hogy szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Segítség számunkra, amikor egyre jobban fedezzük fel a szeretet sokszínűségét, lényegét, összefüggéseit. Az emberi szeretetben visszatükrözik Isten szeretete, az Isteni szeretet az ember szeretete forrása. Az emberi szeretet viszont vezet minket az Isten szeretetre. Az a dinamika Isten megtestesülésében történt meg, ahol a szeretet emberi arcot kapott. Azt az I. karácsonyi prefáció szavai is kifejezik: „hogy amikor látható alakban ismerjük meg az Istent, a láthatatlan világ szeretetére gyulladjunk általa”. Isten meghív minket ma arra, hogy szemlélejük az szeretet sokarcúságát, kifejezéseit, és fedezzük fel benne Isten szeretető jelenlét.

Feladat a mai napra: Figyelek, miről szónak a dalok, amelyek ma elérjék a fülemet. Ha szeretetről szólnak, milyen szeretetről? És hogyan kapcsolódik össze Isten szeretetével?