Akkor áttértem arra, hogy szemléljem a bölcsességet, s az esztelenséget és a balgaságot. »Mit tesz az ember« – kérdeztem -. … Igen, mije marad az embernek minden fáradozásából és törekvéséből, amivel emésztette magát életében? Valóban: minden napja csupa szenvedés és minden tevékenység csupa bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság! Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez az Isten kezéből jön. Mert az öröm is, a gond is Istentől van. Igen, annak, aki kedves előtte, bölcsességet, tudást és örömet ad; a bűnösnek meg a gyötrelmet adja, hogy gyűjtsön és halmozzon, hogy aztán olyannak adja, aki tetszik Istennek. Ez is hiábavalóság és szélkergetés!
Tovább
nézelődtem, és megpillantottam még egy hiábavalóságot a nap alatt: ez a
magányos. Nincs senkije, sem fia, sem testvére; mégsem ismer megállást a
munkában, és sose lakik jól a szeme a gazdagsággal. De hát miért is töröm akkor
magamat, és miért vonom meg magamtól, ami jó? Ez is hiábavalóság és iszonyú
gyötrelem! Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk
meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. De jaj a
magányosnak: ha elesik, nincs senki, aki fölsegítené!
A Prédikátor könyvének
írója szemléli, figyeli, nézi az ember életét, hogy mit tesznek a körülötte
lévő emberek, hogyan élnek. Ebből vonja majd le következtetéseit. A mai imádságban mi is szánjunk
időt arra, hogy szemléljük az életet, saját életünket és az emberek életét,
azok életét, akik velünk és körülöttünk élnek. Vagy azok életét, akikkel a
médiák által találkozunk és szembesülünk. Mit látunk? Mit veszünk észre? Miről
szól, milyen életről szól? A prédikátor, aki a Kr. e. 3 század közepén írta
könyvét, megfigyelése után úgy véli, hogy az emberi dolgok hiúságról szólnak.
Minden csalóka: a tudomány, a gazdagság, a szerelem, sőt, maga az élet is. Az
élet nem más, mint össze nem függő tettek sorozata, amelynek nincs értéke, az
öregkorral és a halállal fejeződik be, amely egyformán elviszi a bölcset és a
bolondot, a gazdagot és a szegényt, az állatot és az embert is. A Prédikátor
könyvének szerzője anélkül tekint a túlvilág lehetőségére, hogy hinne az örök
életben. Ezért javasolja, hogy éljük végig az élet jó óráit: „Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék,
igyék és kedvét lelje a munkájában.” Hasonló következtetésre kell jutnunk
Szent Pál szerint akkor, ha nem hiszünk Krisztus és a halottak feltámadásában:
„Ha a halottak nem támadnak fel, akkor
„együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk” (1Kor 15,32). Szemlélhetjük
az életet az emberek élete szerint, azonban hit nélkül nem biztos, hogy
felfedeznénk és megértenénk annak teljes értelmét. Ha a keresztény hit
szemével, Isten szemével tekintünk az emberi életre, megtalálhatjuk az élet értelmét
abban is, amiről a prédikátor mondja: az ember minden napja csupa szenvedés és minden tevékenység csupa bosszúság.” Adja
meg nekünk Isten a kegyelmet, hogy egyre jobban az Ő szemével lássuk életünket,
és tudjunk különbséget tenni aközött, ami életünkben igazán fontos, értékes, és
ami csupán hiábavalóság és szélkergetés!
Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogyan tudom elfogadni azt, amit
ma élek: az örömöt, a gondot, a fáradozást, a megnyugvást. Mindenért próbálok
hálát adni, tudatosítva magamban, hogy mindez az Isten kezéből jön.