ApCsel 7,51-8,1a (Uram, ne ródd fel nekik bűnül!)
Ti
vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a
Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem
üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről
jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok
közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.” Amikor ezt
hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a
Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust
az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott
áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy
akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul
nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott:
„Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett és hangosan
felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült.
És Saul helyeselte meggyilkolását.
István hosszú
beszédéből, amit a főtanács előtt mondott, a mai idézeten csak az utolsó részét
olvassuk. Akinek van kedve és ideje elolvashatja az egészet a Apostolok cselekedetei 7-dik
fejezetében. Érdemes azért is, mert látjuk, hogy mennyire otthonos volt az
ószövetségi Írásban és alaposan ismerte Izrael népének történetét. A beszéde
végén István félreérthetetlen, a szemükbe mondja nekik, kiknek tartja őket, nem
szépít semmit: „S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ...”. István tudta, hogy ezekkel a szavakkal
veszélybe sodorja életét, de nem félt a haláltól, a vértanúságtól: hogy
Jézusért tanúságot tegyen akár a vére árán is. Tisztában volt azzal, hogy ha
Jézus mellett hitet tesz, az kockázattal
jár, de szabadon vállalta és akkor Isten kegyelméből részesült. „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia
ott áll az Isten jobbján.” Ugyanis látjuk, hogy mennyire szoros
kapcsolatban volt Jézussal és már egyesült vele. Élet utolsó pillanatában, az
imádságában Jézushoz fordult, és mint Jézus a kereszten, most őrá bízta lelkét.
És hasonló módon könyörgött a gyilkosaikért, „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” István szívből meg tudott
bocsátani ellenfeleiknek. Ez a mély Jézusi magatartást az igazi tanítványság, aki
ezzel megpecsételi vértanúságát. Ezt nem csak az első vértanúnál látjuk, a többi
vértanúknál szintén, akik a századokon át életüket adták Jézusért. Egy XX.
századi kortársunk, mai vértanú, szép példát adott az egyik Algeriában levő
Tibhirine-i kolostorban élő trappista szerzetes, Christian de Chergé, akit
1996-ban öltek meg . A halállal szembenézve ezt írja végrendeletében:
„Szeretném, … hogy teljes szívből megbocsássak annak, aki lesújt rám. … S
téged, utolsó barátja, aki nem tudod majd, mit cselekszel. Igen, érted is
köszönetet mondok, és „istenhozzádot”, amikor szemtől szemben állok veled.
Adassék meg nekünk, hogy majd újra megtaláljuk egymást, boldog latorként a
paradicsomban, ha így tetszik Istennek, mindkettőnk Atyjának.” Milyen a
magatartásunk a „mindennapi kis” ellenségekkel szemben? Tudunk szívből
megbocsátani nekik? Kérjük Jézust, hogy tanulhassunk tőle, mint vértanútól.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, hogy melyik
embertárssal szemben érzek valamilyen ellenségeskedést. Hagyom, hogy Jézus
beszéljen nekem erről az emberről, hogyan látja őt.