ApCsel 11,1-18 (A Lélek felszólított, hogy menjek el velük)
Az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a
pogányok is elfogadták az Isten szavát. Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe, a
zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki: „Körülmetéletlen emberek házában jártál, és
ettél velük.” Péter hozzáfogott, és sorjában elbeszélte nekik a történteket: „Joppe
városában voltam és imádkoztam, közben látomásom volt. Valami lepedőféle
ereszkedett le egészen elém az égből, a négy csücskénél fogva. Amikor jól
szemügyre vettem, szárazföldi négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi
madarakat láttam benne. És hangot is hallottam. Így szólított meg: Nos, Péter,
öld meg és edd meg! Én szabadkoztam: Szó sem lehet róla, Uram, hisz nekem soha
semmi közönséges és tisztátalan nem volt még a számban. Másodszor is
megszólított az égi hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd
közönségesnek. Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész fölemelkedett újra
az égbe. Ebben a pillanatban három ember ért a házhoz, ahol laktam. Cezáreából
küldték őket hozzám. A Lélek felszólított, hogy habozás nélkül menjek el velük.
Velem tartott ez a hat testvér is, és az illető férfi házába értünk. Elmondta,
hogy angyal jelent meg házában és felszólította: Küldj Joppéba, hívasd el
Simont, más néven Pétert! Ő majd elmondja, ami neked és egész házad népének
üdvösséget szerez. Alighogy beszélni kezdtem, leszállt rájuk a Szentlélek,
éppen úgy, ahogy miránk a kezdet kezdetén. Eszembe jutottak az Úr szavai,
amikor mondta: János csak vízzel keresztelt, de ti a Szentlélekben fogtok
megkeresztelkedni. Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint
nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek
az Isten útjába?” Miután ezeket hallották, elhallgattak, és dicsőítették az
Isten: „Így hát a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot.”
Ezen a héten az olvasmányokban többször is olvashatunk a Szentlélek
kiáradásáról, működéséről. A Szentlélek az, aki vezet minket, Ő van a
segítségünkre, bátorít, vígasztal minket. Az egyházi esztendőben még bőven a
húsvéti időben vagyunk, még nincs messze a nagyböjt, ahol a bűnbánati időben
elvégeztük a gyónást, éltünk a kiengesztelődés szentségével. A Mennyei Atya nem
csak a pogányoknak, hanem mindenkinek megadta az éltre vezető bűnbánatot.
Fontos, hogy hogyan élünk ezzel a lehetőséggel. Letudjuk a kötelező
rendelkezéseket, és csak akkor térünk vissza a gyóntatószék félhomályába, ha
már nagyon muszáj, vagy életünk megújító forrásának tekintjük a lelki atyánkkal
való találkozást? Egyszer valaki, aki már hosszú ideje nem élt a
kiengesztelődés szentségével, azt mondta, hogy amikor a gyóntató szoba előtt
vezettet el az útja, úgy érezte, hogy most csak neki van kinyitva az ajtó, Őt
várja az Úr. Milyen csodálatos az, amikor valaki ráeszmél Isten szeretetére és
végtelen türelmére. Minden kereszténynek hivatása van arra, hogy segítse,
tanítsa, - de nem oktassa! – testvéreit. Minden közösségben vannak olyanok,
akik különböző okok miatt, életállapotuk miatt távol maradnak a szentségektől.
Legyenek Ők most a mi szívügyeink, ne kirekesztően tekintsünk rájuk, vegyük
körül őket szeretettel, elfogadással. Érezzék meg, hogy helyük van a
közösségben, otthon vannak, testvérek között vannak, az ítéletet pedig hagyjuk
meg Istennek. Legyünk irgalmasak, hogy egykor, nekünk is irgalmazzanak.
Feladat a mai napra: Imádkozom a Szentlélek vezetéséért, és
azokért, akik nem tudnak élni a bűnbánat szentségével, kérem az Ő megtérésüket.