Lk 23,50-56 (A szombatot meg nyugalomban töltötték.)
Volt
egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából
származott, és maga is várta az Isten országát. Ő nem értett egyet a
határozattal és az eljárással. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.
Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt
senki. A készület napja volt, a szombat már beállóban. A Galileából érkezett
asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a
holttestet. Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg
a parancs szerint nyugalomban töltötték.
A nagyszombat a várakozási nap, a nyugalomban
töltött nap. Nagyon fontos, hogy megértsük ennek a napnak a fontosságát. Jézus
halála után még volt annyi idő, hogy Jézus holttestét egy sziklasírba tudták
helyezni. Az után kezdődött a szombat, ahol a zsidó törvény szerint nem volt
szabad semmiféle munkát végezni. Azért „a
szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.” Milyen nehéz
számunkra nyugalomban lenni. Még a szünnapokat is programokkal szoktuk tölteni.
Újra kell tanulnunk Istenben nyugodni. A mai napon arra vigyázzunk, hogy a
napot nem csak a még fennmaradó húsvéti előkészületre használjuk. Inkább
engedjük, hogy a nagyszombati nyugalom, csönd hangulata érintsen bennünket.
Mert még egy mélyebb értelme van ennek a nagyszombatnak. Életünkben előbb-utóbb
szembesülünk olyan végleges szituációkkal, ahol azt tapasztaljuk, hogy az
emberi tevékenységek már hiábavalók. Az, amit a mi részünkről most még
tehetünk, nem tevékenységben áll, hanem belső magatartásunkban, a hitünkben, a
reményünkben. Hinnünk kell, hogy Isten az, aki még most is bármit tehet. Ebben
a hitben élte Mária a nagyszombatot. Az
ember most nem tehet semmit, de Isten nem tétlen. Arra mutatott Jézus, hogy
Isten a szombati napon nem csak pihen, Jézussal a zsidók szombatja új
értelmet kapott. Pont azért üldözték a
zsidók Jézust, mert szombaton gyógyított. Mária szívében emlékszik Jézus
szavára: „Atyám mindmáig munkálkodik,
azért én is munkálkodom.” (Jn 5,17) „Mert amint az Atya föltámasztja a
halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.” (Jn
5,21) Mária hitte, hogy Jézus
halálával nincs mindennek vége. Istenre rábízza a választ, a további művet.
Majd fogja teljesíteni a szavát, az ő idejében: „Életre kelnek majd halottaid, és holttestük feltámad. Keljetek föl, és
ujjongjatok mind, akik a porban nyugosztok! Mert világosság harmata a te
harmatod, és az árnyak országa szülni fog. (Iz 26,19).
Feladat a mai napra: Gondolkozom azon, hogy hogyan viselkedem egy
kilátástalan, reménytelen helyzetben. Kérem - Máriától is -, hogy erősítse
hitemet.