XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. augusztus 17., hétfő

Augusztus 17.



Róm 6,3-11                        keresztség                           (vele együtt fogunk élni)
Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is. Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Aki így meghalt, megszabadult a bűntől. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.

Pál itt arra emlékezteti a római közösséget, ami a keresztségben történt velük: megszabadultak a bűntől, meghaltak Krisztussal, hogy vele együtt fel is támadjanak. Most Krisztussal élnek, részesednek életében, azaz az örök életben. Ezért Pál arra buzdítja őket, hogy éljenek is e szerint az új valóság szerint: Istennek, Jézus Krisztusban. Számunkra is fontos, hogy újra és újra tudatára ébredjünk annak, mit jelent mostani életünkben az, hogy egykor megkeresztelkedtünk – éppen ezért Pál szavai ránk is illenek. A keresztség szentség, bár talán kicsik voltunk még akkor, de ami ott történt, a kegyelem, amelyet akkor megkaptunk, élő emlékezetté kell válnia számunkra, amely befolyással bír mindennapi életünkre. Mi is hisszük, hogy vele együtt fogunk élni, de már most Jézussal együtt új emberként. Ez tehát azt jelent, hogy helyet kell adnunk Istennek, Jézusnak családi életünkben, hogy ő legyen családunk középpontja. És arra kell törekednünk, hogy le tudjunk mondani mindarról - legyen az emberi ambíció, túlzott anyagi jólét, más emberi biztosítékok, stb. -, ami Isten helyét akarja elfoglalni. A köztünk lévő feltámadt Krisztus napról napra újra és újra meg fogja mutatni, hogyan tudunk egyénileg és családként is egyre jobban vele élni, hozzá illetve a Szentháromsághoz hasonlóvá válni és szentté lenni. Mivel az „'Egyházban mindenki meg van híva az életszentségre.' A szentségnek ez az - úgyszólván - objektív ajándéka minden megkereszteltnek felkínáltatik. … Az ajándék azonban feladatként fogalmazódik meg, mely minden keresztény élet követendő irányelve marad: 'Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek' (1 Tessz 4,3). Ez a kötelezettség nemcsak néhány keresztényre érvényes: 'Bármilyen rendű-rangú keresztény ember meg van hívva a teljes értékű keresztény életre és a tökéletes szeretetre.'”[1]
Feladat a mai napra: Tudatosítom magamban, hogy a feltámadt Krisztus köztünk van a családban csakúgy, ahogy minden egyes családtagban is benne él. Kifejezem neki, hogy hálás vagyok ezért.


[1] II. János Pál Pápa, Novo Millennio Ineunte, apostoli levele 30.