Lk 18, 18-23 (mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?”)
Egy előkelő ember
megkérdezte: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?” Jézus
ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten.
Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis
tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.” Az kijelentette: „Ezt mind megtartottam
gyermekkorom óta.” Ennek hallatára Jézus ezt mondta neki: „Egy dolognak még
híjával vagy. Mindenedet, amid csak van, add el, s oszd szét a szegények közt,
és kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem.” Amikor ezt
meghallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.
Jézus itt egy olyan ifjúról beszél nekünk, akinek az anyagi javakon túl
volt egy másik gazdagsága is: betartotta a törvényt, a parancsokat, jó ember
volt. Különösen is érdekes, vajon miért megy Jézushoz, mit keres nála? Valami
dicséret- vagy elismerés-félét, azért ahogyan él, amiket cselekszik? Vagy egyszerűen
meglátja Jézusban a boldogságot? Márk szintén beszámol erről a történetről
evangéliumában, ahol Jézus szeretettel tekint az ifjúra: “ Jézus ránézett és
megszerette.”. Jézus az emberek szívét tekinti, és nem a látszatot, a felszínt
nézi az ifjú esetében sem. Tudja, hogy tökéletességre való törekvése mögött ott
rejtőzik a boldogság utáni vágya; ezért is néz rá szeretettel és hívja meg
valami még teljesebb gazdagságra: az ő követésére. Ezzel a tekintettel néz
Jézus minket is, és milyen csodálatos ahogyan az életünk mélyére tekintve azt
mondja: kövess engem, hiszen nálam megtalálod mindazt, amit keresel. Miért nem
érti meg az ifjú ezt a tekintetet ? Mi az, ami elhomályosítja a szemét, és nem
látja azt a gazdagságot, amire Jézus meghívja, szemben azzal, amit birtokol?
Hihetetlen, hogy mindaz, amit birtoklunk, legyen az pénz, képességeink,
ismereteink, melyeket megszereztünk, tapasztalataink, melyeket az élet
megérlelt bennünk, azok a képek, melyeket önmagunkról alkottunk vagy amelyeket
mások alkottak rólunk, joggal vagy jogtalanul mind-mind csapdává válhatnak, oly
módon hogy belekövesedik a lelkünk a megszokottba, az “ én ezt már így tudom”,
“mindig így szoktam csinálni”, ilyen vagyok” magatartásformákba. És így valóban
nehézzé válik számunkra rácsodálkozni, befogadni Jézus hívását valami többre,
valami elmozdulásra, mélyebb megtérésre. És mi hogy reagálunk Jézus
tekintetére, hívására, mi is megmaradunk saját, megszokott kincseinknél? Az
ifjú szomorúan távozott, hiszen ez a világ nem nyújt valódi, szívet betöltő
örömöt.
Feladat a mai napra: Jó alkalom ez most arra, hogy átbeszéljük
az Úrral ezen a napon a következő kérdéseket: Hogyan érezzük magunkat az Ő
pillantása előtt? Életünkben mi az, aminek legnagyobb jelentőséget
tulajdonítunk? Mi az a több, amire az Úr meghív minket? És az Úr elé vihetjük még szívünk összes
nyugtalanságát.