XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. június 17., vasárnap

Június 17.


Ez 17, 22-24; 2 Kor 5, 6-10; Mk 4, 26–34
 ,,Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.'' Majd folytatta: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.'' Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.

Ma az évközi idő 11. vasárnapja van. Folytatni szeretnék ezen a héten is, hogy miként van jelen a Szentlélek az életünkben, hogyan nyilvánul meg az ő működése a Szentírás tanításában. A mai evangélium nagyon szép példabeszéd az Isten országáról. A példabeszédek Jézus tanításának egyik jellegzetes módja. Meg is jegyzi az evangéliumi rész végén: Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Ha szemléljük a példabeszéd képeit, akkor két képet használ: Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. Isten országa nem egy kézzelfogható valóság, mégis érzékelhető. Elvetjük a szeretet, jóság, irgalom magjait, és egyszer csak kikel, és azt sem tudjuk, hogyan. A növekedés a rejtekben történik. Ez a Szentlélek munkálkodása. Itt lehet „nyakon csípni” őt. Ő teszi gyümölcsözővé az erőfeszítéseinket, a várakozásunkat, a tétlenségünket, a hűségünket, az imádságunkat, a kitartásunkat,… s egyszer csak valami hihetetlenül szép növekszik belőle, s azt sem tudjuk hogyan. S akár nagy fává terebélyesedhet, úgy növekedhet közöttünk, hogy sokan menedéket és táplálékot találnak benne. Két-három embernél kezdődik el, akik Jézus nevében jönnek össze, s ő ott van közöttük (vö. Mt 18,20). A közösség létrejötte, a köztünk lévő egység fejlődése a Szentlélek munkája, aki nem ismer határokat. Ezt láthatjuk az Egyházban, ami mind a mai napig növekszik, jóllehet Európában éppen nem olyan erősen, de más országban, pl. Kínában, a kereszténység a legújabb adatok szerint robbanás-szerűen növekedik. A statisztikák mutatják, hogy a keresztény egyházak közül a katolikus növekszik a legerősebben, de a világvallások között is a kereszténység növekedése viszi a pálmát. Bár Európa úgy tűnik, hogy stagnál vagy visszafejlődik, de mégis sok magot vetett el más országokban, és a Szentlélek adja a növekedést. Engedjük meg magunknak, hogy a mai vasárnapon csendben szemléljük Istennek e misztériumát, és megerősítse bennünk a reményt és a vágyat a Szentlélekkel való együttműködésre, hogy megtegyük azt, ami tőlünk telik, hogy ő azt úgy fejleszthesse, ahogy ő jónak látja, és a maga idejében gyümölcse beérjen.
Feladat a mai napra: Hálatelt szívvel szemlélem az egyház növekedését, és benne saját helyemet és szükségességét e növekedés folyamatában. Kérem a Szentlélektől, hogy engedje meglátnom, mennyire számít arra a picire, amit én tudok a közösbe adni.