XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. július 9., hétfő

Július 9.


Préd 3,1-13                      (Változások az ember életében)
Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz. Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában.

A mai idézet a Prédikátor könyvéből mély bölcsességet és emberi tapasztalatot ad tovább. Mindennek megvan a maga ideje. És ez arról is tanúskodik, hogy változások történnek, és ezek teljesen normálisak. Ha belehallgatunk a környezetünkben zajló beszélgetésekbe, vagy akár saját gondolkozásunkba, észrevehetünk egy tendenciát: sokszor panaszkodunk azért, mert valami már nem úgy van, mint régen; mert valaki nem úgy reagál, mint ahogy azt szeretnénk vagy szokta; mert új lépéseket követelnek tőlünk, melyek nehezünkre esnek, vagy akár először felháborodást keltenek bennünk. Mind összefüggésbe állnak azzal, hogy változásokkal találkozunk akár saját életünkben, családunkban, munkahelyünkön, vagy környezetünkben, és azok mindig kihívást jelentenek számunkra, vagy akár szenvedést is okoznak. Vannak normatív változások, melyek az emberi fejlődéssel járnak. A fogantatásunktól kezdve bizonyos időközönként óriási változásokon megyünk keresztül, pl. a születés, a beszélni, járni tanulás, a saját akarat érvényesítése, a közösségbe való integráció (óvódban, iskolában), tanulás, munkába állás, megmérettetések, testi változások, párkapcsolat, házasság, gyermekek születése, felnevelése, kirepülése a fészekből, nyugdíj, megöregedés, halál. Ezek természetes folyamatok, melyek mégis nagyon meg tudnak minket lepni. Néha egy hosszabb nyugalmi időszak után ránk tör egy változás, mely felborítja lelki egyensúlyunkat. A változás mindig feszültséget okoz, akár krízist is válthat ki, de célja és értelme mindig a növekedés, a fejlődés, egy új lépés megtanulása, elsajátítása. Jálics Ferenc SJ mondja: „ami van, annak szabad lennie”[1]. Életünk egyik legfontosabb feladata, hogy integráljuk ezeket a változásokat az életünkbe. Sokszor mi fáradozunk azon, hogy megváltozzunk vagy megváltoztassuk a környezetünket, a körülöttünk lévő embereket. A prédikátor azonban felhívja figyelmünket egy nagyon fontos dologra: Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz, a maga idejében. Nyilván nem tétlenségre hívja az embert, hiszen nem fölösleges az ember fáradozása! De az ember a maga erejéből semmit sem tud csinálni, a lényeges munkát Isten végzi bennünk, mi pedig engedjük, hogy dolgozzon bennünk, és asszisztálunk neki azzal, hogy megtesszük azt, amit tőlünk kér. Ez nagyon sok békét adhat nekünk. A kérdés az, hogyan asszisztáljak jól az Istennek, hogy pozitív legyen a fejlődés és jó a gyümölcse?
Feladat a mai napra: Milyen változásokat veszek észre mostanában életemben? Hogyan érintenek ezek engem? Megpróbálok rátekinteni, megfogalmazni és Istenre tekintve átnyújtani őket neki, és kérni: Uram, tégy engem békéd eszközévé!


[1] Jálics Ferenc SJ. (1996). Szemlélődő lelkigyakorlat. Bevezető a szemlélődő életmódba és a Jézus-imába. Manréza: Korda.