Péntek, jan. 10. Jn 4,6-26: Jézus felkínálja nekem az élő vizet
6Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. 7Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” 8Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. 9A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] 10Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” 11„Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? 12Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” 13Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. 14De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” 15Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” 16Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” 17„Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, 18mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” 19„Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. 20Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” 21„Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. 22Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. 23De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. 24Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 25Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” 26Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”
A Jákob kútjánál való találkozás, megint csak egy rendkívüli ima-találkozás Jézussal. A szamáriai asszony csak a mindennapi dolgát végezte, amikor odament a kúthoz vizet meríteni. Jézus pedig pont ezt a helyzetet használta ki, hogy találkozzon vele. Lehetőséget látott e találkozásban. Biztosan elgondolkodtató volt számára, hogy miért megy valaki délben a kúthoz, amikor ez a nap legmelegebb szaka. Ilyenkor nem mozdul ki senki a házból. Megint láthatjuk, hogy Jézus sokkal mélyebbre lát. Látja ennek az asszonynak a magányát, szégyenét, aki valószínűleg tudatosan nem akart összefutni a szomszédasszonyaival. Jézus vizet kér tőle, de valójába fel akarja neki kínálni azt a vizet, amelytől már soha többé nem szomjazik meg, mert az a víz, amit ő ad, “örök életre szökellő vízforrás lesz benne”. Az asszony válaszában láthatjuk mérhetetlen szomjúságát: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” És Jézus rátapint szomjúságának lényegére: valójában a szeretetre szomjazik, de nem találja azokban, akikben eddig kereste. A Jézussal való találkozás azonban az asszony számára a szeretet igazi forrásával való találkozás. Nem alázza meg őt az igazsággal való szembesülés, hanem szabaddá teszi őt, lángra lobbantja a szívét. Istennel beszél. És annyira lángra lobban, hogy beszalad a városba és elbeszéli mindenkinek, hogy Jézus mit mondott és odahívja őket Jézushoz.
Minden imádságunkban mi is meghívást kapunk arra, hogy Jákob kútjához menjünk, mint ahogy a szamáriai asszony. Jézus már ott vár ránk, és megszólít minket: adj innom! Mit adok neki ma? Mit tudok Jézussal megosztani abból, amit élek, amivel bajlódok? De valójában mi az, amire lényem legmélyén igazán szomjazom? Azt adhatom ma át Jézusnak. Ő az egyetlen, aki igazi, kielégítő választ tud adni minden szükségletünkre.
Feladat a mai napra: A mai nap megfigyelem, mitől szenvedek? Milyen egzisztenciális szükséglet rejlik e szenvedés mögött? Az imádságomban feltárom Jézusnak, és hagyom, hogy felkínálja nekem azt a választ, ami tényleg betölt engem.