Mt 27, 38-54: Ez az ember valóban Isten Fia volt!
Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva mondogatták: „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok.” Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is. A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták.
A mai napon, az imában szemléljük Jézus kereszthalálát. Azt láthatjuk, hogy egész életén végig húzódik ugyanaz a ragaszkodás az Atyához, és ugyanaz a megkísértettség. Még a kereszten is azzal bántja a kísértő Jézust, hogy gúnyolódik rajta, kiforgatja szavát: „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Nevetségessé akarja tenni őt az emberek előtt, egy nagy lúzernek állítja be. Mégis, Jézus magatartása, halála olyan rendkívüli volt, hogy a római pogány százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, megjegyezték: „Ez valóban Isten Fia volt”. Ezt addig senki másról nem vallották. Jézus nem úgy halt meg, mint a többi gonosztevő, vagy mint egy lúzer, hanem mint akiben jelen van Isten Fiának méltósága. Az apokaliptikus jelek erről tanúskodnak. Ránézhetünk az emberek, a hatalom istenképére, hogy mennyire nem látnak túl a materiális, emberi világon, miközben azt hiszik, hogy hívők, összekeveredik, bennük a vég és a kezdet. Jézus Krisztus kinyilatkoztatásában válik világossá, hogy az, ami végnek tűnik, valójában kezdet. Aztán azt is láthatjuk, hogy aki Jézust a „végsőkig” követi, akár hívő, akár nem hívő, megkaphatja azt a kegyelmet, hogy felismerje „Ez valóban az Isten Fia volt”. Feltehetjük magunkban a kérdést, hogy mit jelent Isten fiaként élni és meghalni? S ha komolyan veszem, hogy én is Isten gyermeke vagyok, milyen gyakorlati következtetést vonok le erről saját életemre tekintve? Hogyan követhetem Jézust?
Feladat a mai napra: Felidézhetek, olyan eseményt az életemben, ami először gyengítette a hitemet, de később inkább mégis megerősítette azt.