: MTörv 8, 2-3. 14b-16a; 1 Kor 10,
16-17; Jn 6, 51-58
Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk,
nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde
a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test
vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből
alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a
kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a
zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt
nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és
nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és
issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó
napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az
én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem
az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik,
énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és
meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi
zsinagógában.
Jézus kafarnaumi
beszéde megütközést és értetlenséget váltott ki a tömegből. Jézus tudta, hogy
így lesz, mégsem enyhített mondanivalóján. Egészen világossá, egyértelművé
tette, hogy nem az, akinek a nép akarja tenni, szeretné látni. Ő nem kenyeret
osztó jótevő, a hagyományos értelemben vett földi király. Ő a mennyből
alászállott élő kenyér. És nem olyan, aki úgy csillapítja a nép éhségét, mint
Mózes idejében volt. Ő örök életet adó kenyeret kínál.
Nagyon is magától
érthető a nép megbotránkozása azon, hogy az, aki előző nap még a
kenyérszaporítás csodáját vitte végbe, most ilyen kijelentéseket tesz. Ha nem
hisznek abban, hogy az előttük álló ember Jézus Krisztus, az Isten Fia, akkor
ezek a tőle hallott szavak valóban meglepőek. De Jézus nem azért mondta ezt a
beszédet, hogy megütközést váltson ki, kockáztatva azt is, hogy a tanítványai
elhagyják. Köntörfalazás nélkül beszélt, mert az emberek üdvösségéről volt itt
szó, vagyis arról, amiért voltaképp ember lett. „Amint engem az élő Atya
küldött, és én az Atya által élek, úgy az is aki engem eszik, énáltalam él.”(Jn
6,57-58)
Az írástudó
farizeusok a Jézus személyére vonatkozó ítéleteiket félre téve a szavakon túl észrevehették
volna az összefüggéseket. Amikor ugyanis az Egyiptomból kivonuló zsidó nép
megéhezett, Isten égi mannát adott nekik. Aztán eszükbe juthatott volna, hogy
Jézus szavai arra az áldozati lakomára emlékeztetnek, amit ők a vallásukból
nagyon is ismernek. Amikor ugyanis áldozatot mutatnak be Istennek, akkor a
feláldozott állat testét magukhoz veszik, és ételként elfogyasztják, mint az
Istentől megszentelt adományt.
Jézus a
kenyérszaporítás, a vízen járás csodájával bizonyította, hogy uralkodik a
természet erőin. Ezt a hatalmát fogja érvényesíteni, amikor a szenvedése előtti
estén ünnepélyesen megalapítja az Oltáriszentséget.
Jézus kafarnaumi
beszéde teste és vére felajánlását, értünk való odaadását jelzi előre egészen
napjainkig. Az utolsó vacsorán hozzánk is szól. Megbízza apostolait, hogy ők is
ezt tegyék az Ő emlékezetére. Ez idő óta folyik megállás nélkül a szentmise
áldozat bemutatása, az Oltáriszentség kiszolgáltatása.
Jézus kortársainak
nehéz volt felismerni Jézusban az Isten Fiát, nekünk is csak a hit által
lehetséges felismerni Jézust az átváltoztatott kenyér és bor színe alatt.
Feladat
a mai napra: Az Úr napján
éljünk az áldozás lehetőségével, vagy végezzünk lelki áldozást.