Október 31.

 MTörv 6,2-6; Zsid 7,23-28; Mk 12,28b-34

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.

A vasárnapi evangélium hitünk lényeges kérdésére és középpontjára világít rá. Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Az írástudó hallgatta a Jézus és a farizeusok és szadduceusok közt folyó vitát és azért tette fel Jézusnak ezt a kérdést, mert tetszett neki, ahogyan Jézus válaszolt. Jézus azt mondta neki: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Itt egy nagyon érdekes dolog történik. Ez az írástudó nem teszi próbára Jézust, nem faggatja azért, hogy belekössön a szavába, vagy valamilyen indokot keressen arra, hogy elítélje őt. Egy gyönyörű magatartást láthatunk meg benne: alázatos és tanulékony lélekkel hallgatja Jézus válaszát, együtt gondolkodik vele, sőt tovább gondolja, életére, vallási gyakorlatára vonatkoztatja azt, amit Jézus mondott, hiszen Jézus nem beszélt áldozatokról. De az írástudó felismerte, hogy Istent teljes szívből, elméből, lélekből és erőből szeretni sokkal nagyobb és értékesebb dolog az Isten szemében, mint bármilyen áldozat. Tudjuk, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatásban központi helyet foglal el az Istennek bemutatott áldozat. Volt égő-, engesztelő-, étel-, ital-, illatáldozat. Az áldozat értelmét és hatását a szigorú egyistenhit határozta meg: nincs más Isten, csak Jahve, áldozatot csak neki szabad bemutatni. Az áldozat elsősorban Istennek felajánlott ajándék. A vallásos ember nem járulhatott üres kézzel Jahve elé. Az áldozatban benne van a lemondás, azért a nagyobb adomány értékesebb áldozat. Az áldozat közösséget teremt Istennel, kiengesztel Istennel. A fogság utáni időben az áldozatbemutatás már nem is annyira odaadás és hódolat jele, hanem inkább engedelmesség a törvényben megnyilvánuló isteni akarat előtt: azért kell az áldozatot bemutatni, mert a törvény előírja. Nagy dolog, hogy az írástudó felismeri Jézus szavaiban, hogy egyedül a szeretet, az az élet, mely teljesen a Istenre összpontosul, kedves az Isten előtt: „Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet.” (Zsolt 51,19) Jézus ezért megdicséri őt: „Nem jársz messze Isten országától.”

Feladat a mai napra: Törekedjünk arra, hogy ehhez az írástudóhoz hasonló alázattal és tanulékonysággal hallgassuk Jézus tanítását, és azon gondolkodjunk, miként építhetjük bele mindennapjainkba.

Október 30.

 Róm 9,28-33                    (Megigazul mind, aki az Urat féli)

Az Úr beteljesíti és lerövidíti szavát a földön. Ahogy előre megmondta Izajás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot, olyanok lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorrához hasonlóan jártunk volna.” Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére. Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében, amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.

 

Szent Pál a rómaiakhoz írt levélben összefoglalja számunkra ennek a hétnek a tanítását. Az Úr beteljesíti és lerövidíti szavát a földön. Beteljesíti és lerövidíti utódja által, azaz, Szent Fia, Jézus Krisztus által, aki által mindenki meggyógyulhat és megigazulhat, aki benne hisz. A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. Megismerték Jézus tanítását, elfogadták az igazságot és belsőleg megtisztultak, megújultak. Isten előtt igazzá váltak. Megváltoztatták életmódodjukat és követték Jézust. A zsidók ellenben, megbotlottak a botlás kövében, mert nem akarták Jézus elfogadni, és úgy gondolták, hogy jobban tudják mint Jézus, hogy kicsoda az Isten és mi az ő akarata és terve. Isten mindannyiunkat arra hív, hogy higgyünk és bízzunk benne. Ő jót akar nekünk: gyógyulásunkat és megigazulásunkat. „Aki féli az Urat, azt eligazítja, szívesen fogadja, aki hozzá fordul. Megigazul mind, aki az Urat féli, akárcsak a fény, ragyognak a jótettei” (Sir 32,14.16). „Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.” (2Kor 5,19-21) A megigazulás semmi más, mint az a belső folyamat, ahol engedjük, hogy Isten igazsága fokról fokra megújítsa egész benső világunkat, felfogásunkat, érzéseinket, gondolatainkat, megítéléseinket, és helyreállítja az Istennel való közösségünket. Ez a boldogságra és gyógyulásra vezető út: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,8).

Feladat a mai napra: Miben érzem, hogy Jézus számomra inkább még a botlás köve? Keresem a Jézussal való párbeszédet, és kérem, hogy világosítsa meg nekem tanítását, hogy egyre jobban magamévá tudjam tenni.

Október 29.

 Jn 5,1-14                          (Meg akarsz gyógyulni?)

Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.] De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.” Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!” Erre megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!” A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.”

 

A mai jelenet megint egy béna ember gyógyításáról szól. Különleges a helyzete. Már 38 éve beteg és ott fekszik Beteszda tavánál, várakozva arra, hogy valamikor ő juthasson be először a vízbe. Szinte hiábavalónak tűnik ez a várakozás. Amikor Jézus megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” azt válaszolta neki: „Uram, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” A beteg válaszából kiérződik az, hogy valójából már feladta gyógyulását. Nem válaszolja, hogy „igen”, mert teljesen elérhetetlennek látszott számára a gyógyulás lehetősége. Csak abban tudott gondolkodni, hogy nincsen senkije, aki segíthetné őt. Istennel nem is számít. Milyen ismerősnek tűnik ez a helyzet. Hányszor fordul velünk elő, hogy a kilátástalanság elűzi a segítőket, mert azt mondjuk: „te sem tudsz rajtam segíteni, én egy elveszett eset vagyok.” De Jézus számára nincsenek elveszett esetek, „mert Istennél semmi sem lehetetlen” ˙(Lk 1,37). Ezért ráparancsolt: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Isten szava, mely tele van irántunk való bizalommal az, ami bennünket mindig újra talpra állít. Csak olyan furcsa ennek a történetnek a vége. A zsidók megszólítják, mert szombaton az ágyát vitte. A meggyógyított ember védekezésbe kezdett, nem saját hibájából hordja ágyát, hanem azért, mert őt valaki meggyógyította és megparancsolta neki, hogy vigye az ágyát és menjen. Nem tudta, hogy Jézus volt. Itt ismét a tudatlanság jelentkezik. Azt hitte, hogy csak egy másik ember cselekedett rajta, nem ismerte föl Jézusban az Isten jelenlétét. Mert ha felismerte volna, hogy Isten mondta ezt neki, akkor meggyőződéssel kiállhatott volna tette mellett. Jézus ezért figyelmezteti őt később a templomban: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.” Igazából a bűn, a tudatlanságból eredő rossz döntések tették őt beteggé. Jézus egy nagyon fontos üzenetet ad neki: Ahhoz, hogy a gyógyulás állapota tartós legyen, a gyógyulásnak igazi megtéréssel, életmódváltozással kell, hogy járjon. Többé ne vétkezzél! Azaz: Szakíts a régi életmódoddal! Ne élj többé tehetetlenül, saját hamis elképzeléseidtől és másoktól való függőségben! Hanem fedezd fel kapacitásaidat és használd őket. Ne tekintsd Istent ellenségednek, hanem törekedj a vele való közösségre. Élj az Isten társaságában és engedd, hogy szava mindig újra a talpadra állítson.

Feladat a mai napra: Átgondolom, miben kellene életmódot váltanom, ha azt akarom, hogy jobb legyen a helyzetem, egészséges legyek. Isten igéjében keresem az útmutatást.

Október 28.

 Mk 1,21-27                      (úgy tanított, mint akinek hatalma van)

Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított. Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt, így szólva: „Hallgass és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. Mindnyájan elcsodálkoztak. „Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki.”

 

Újból láthatjuk, amint Jézus azonnal elment a zsinagógába tanítani. Az evangélisták megjegyezték, hogy tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Miről tanított? Isten országáról, a szeretet hatalmáról, az igazságot hirdette. A tanítás a legfontosabb, leghatékonyabb eszköze annak, hogy valaki meggyógyuljon, megújuljon. Jézus maga mondta, hogy a tanítás megtisztítja az embert (vö. Jn 15,3). Nagyon sok betegség abból származik, hogy az ember nincs tisztában az igazsággal. A mai ember tudatlan, mindenféle véleményre hallgat, leginkább a saját véleményét tartja teljes igazságnak, Isten tanítását azonban semmibe veszi. Pedig csak az Istenben van az igazság, sőt Isten maga az igazság, ahogy Jézus mondta: „én vagyok az igazság” (Jn 14,6). Ezért jár az igazsággal való találkozás olyan erős hatással, hogy aki befogadja, abból kiűzi a hazugság és féligazságok világát és meggyógyul. Ez történt azzal az emberrel, akit gonosz lélek szállt meg. Hallgassuk csak meg, mit mond Jézusnak: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje.” Külsőleg nézve maga az ember kiáltja ezt Jézusnak, azonban kiderül, hogy gonosz lélek szól belőle. A gonosz lelkek ma is léteznek és befolyásolják az ember gondolkodását. Elhitetik vele, hogy Isten az ember ellensége, aki a vesztét akarja. Pedig ez a legnagyobb hazugság és sokszor mellékesnek tűnő, negatív gondolatokban és érzésekben nyilvánul meg bennünk: ha valaki kritizált, rosszat mondtott nekem, akkor azt hiszem, hogy Isten az, aki nem szeret; ha valamire vágyom és nem kapom meg, akkor azért van, mert Isten nem akarja, hgoy boldog legyek; perfekcionistává válok, mert azt hiszem, hogy Isten sosem elégedett velem stb. A gonosz lélek állandóan bemocskolja előttem Isten jóságát. Jól tudja, kicsoda Jézus: az Isten Szentje. És azt is tudja, hogy Jézus egyetlen szava elég arra, hogy megsemmisítse őt. Mert amikor az ember meghallja és el is hiszi Jézus szavát, aki azt mondja nekünk: „Jól van, te hűséges, derék szolga. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!” (Mt 25,21) vagy „drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek” (Iz 43,4). „Én sem ítéllek el” (Jn 8,11) „Menj békével!” (Lk 7,50) stb. akkor meggyógyul, bensőleg megújul, megigazzul.

Feladat a mai napra: Merjük felkutatni magunkban a gonosz lelkek befolyását, és engedjük, hogy Isten tanítása hatással legyen ránk, hogy az Ő igazsága gyökerezhessen meg az életünkben és helyre állítsa bennünk az Istenbe vetett bizalmunkat.

Október 26.

 Mk 1,40-42                      (Uram, ha akarod, megtisztíthatsz)

Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.

 

Gyönyörű jelenet ez a találkozás Jézus és a leprás között. A leprás odajött Jézushoz, térdre borult előtte és kérlelte: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” Micsoda alázatról tanúskodik ez a kérés! Nem unszolja Jézust, nem parancsolgat neki, hanem teljesen átengedi Jézusnak a döntést: Ha akarod, ha úgy gondolod, hogy jó nekem, ha te is úgy szeretnéd,... akkor megtisztíthatsz. Kérésében azonban kifejeződött, hogy ez a szíve legmélyebb vágya, hogy megtisztuljon, és megint „normális” életet élhessen. Jézus teljesen meghatódott ezen a megszólításon: megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Hogyne akarná Jézus is azt, amire az ember a legmélyén vágyik? Legmélyebb és legőszintébb vágyainkat Istentől kaptuk, egyúttal Isten legmélyebb vágyai felénk. És azt az üzenetet tartalmazzák, hogy Ő akarja őket betölteni. Ez látszik, amikor Márk arról tanúskodik, hogy Jézusnak megesett rajta a szíve. Mert Jézus mélyen átérezte a leprás belső nyomorúságát és sóhajtozását. Olyan kemény sorsban volt része a lepra miatt, kitaszított az emberi közösségből. Micsoda szenvedést jelent ez a kitaszítottság az ember számára! Isten jól tudja, hogy az ember szíve mélyén micsoda fájdalmak, szorongások vannak. Nem akarja őket. Az ember legnagyobb nyomorúsága azonban az, ha még Istennel sem mer vagy tud közösségben élni, ha nem bízik Istenben. Isten csak arra vágyik, hogy osszuk meg vele és engedjük meg neki, hogy nekünk is kimondhassa: akarom, tisztulj meg, vigasztalódj meg, gyógyulj meg! és igéje rajtunk is valóra váljék.

Feladat a mai napra: Elmondom Jézusnak legmélyebb vágyaimat és olyan bizalommal és alázattal próbálom kérni az ő segítségét, mint a leprás: „Ha akarod, megtisztíthatsz.”

Október 25.

 Mt 8,5-10.13                    (Csak szólj egy szót és meggyógyul a szolgám)

Amikor beért Kafarnaumba, egy százados járult eléje, kérve őt: „Uram - szólította meg -, szolgám bénultan fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik.” „Megyek és meggyógyítom” - felelte neki. A százados ezt mondta neki: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: Menj el! - elmegy, a másiknak: Gyere ide! - odajön hozzám, vagy szolgámnak: Tedd ezt meg! - megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérőihez fordult: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. […] A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” A szolga még abban az órában meggyógyult.

 

Az elmúlt hetekben azon elmélkedtünk, amint Isten, igéjén keresztül teremtett és éltet minket, tanít, célt és értelmet ad nekünk és szeret minket. Ezen a héten folytatni szeretnénk egy újabb aspektussal: Igéjén keresztül meggyógyít és igazzá tesz minket. Amint már tudjuk, Isten igéje cselekvő szó. Hány ember volt Jézus idejében is, aki mindenféle betegségben szenvedett. Az evangéliumok több helyen is beszámolnak arról, hogy Jézus „bejárt minden várost és falut, tanított a zsinagógákban, hirdette országa örömhírét, és gyógyított minden betegséget, minden gyengeséget” (Mt 9,35). Gyógyítása legtöbbször együtt járt az igehirdetéssel. Az emberek sokasága a Jézussal való találkozásban megtapasztalhatta, hogy Jézus egyetlen szava elég ahhoz, hogy egész életük megújuljon. Egy feltétele van ennek: a hit. Így történt a kafarnaumi századossal, akinek szolgája lebénultan feküdt otthon. Jézus készen állt arra, hogy azonnal elmenjen vele és meggyógyítsa a szolgát, de a százados tiltakozott és azt mondta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul!” Jézus nagyon elcsodálkozott a századosnak a hitén, hiszen római volt, még nem is zsidó származású vagy prozelita. Mégis jobban hitt és bízott Jézusban, mint sokan a zsidók közül. Ezért azt mondta a századosnak: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” A szolga még abban az órában meggyógyult. Isten igéjének hatalma van. Hatalma van újjáalkotni az embert, ha ez az üdvösségére szolgál. A kérdés az, hogy hiszek-e Jézusban annyira, hogy csodát tehessen az én életemben is?

Feladat a mai napra: Gyakorlom és kérem az imádságban a Szentlélektől, hogy erősítse meg a hitemet, hogy ezen a héten Jézus bennem is csodát tehessen.

Október 24.

 Jer 31, 7-9; Zsid 5, 1-6; Mk 10, 46-52

Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: „Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.

 

A mai vasárnapi evangéliumban Jézus gyógyításai közül az egyik legismertebbről hallunk: a jerikói vak meggyógyításáról. Ismerjük a történetet, de vajon a részletek nem kerülték-e el a figyelmünket? Mi talán látunk a szemünkkel, de könnyen lehet, hogy másmilyen „vakságunk” van. Mindig ahhoz kell fordulnunk, aki segíteni tud rajtunk. Bartimeus ezt tette. Ül az út szélén, majd érzékeli, hogy egy nagyobb csoport közeledik feléje az úton. Amikor megtudja, hogy Jézus jön a csoporttal, kiáltozni kezd: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Bartimeus ezzel a megszólítással – „Dávid fia” – elismeri, hogy Jézus a Messiás. Nem a gyógyítást kéri Jézustól, hanem a könyörületet. A többiek csitítani próbálják, de ő annál hangosabban kiált. Vajon mi hogyan szoktunk Jézushoz szólni? Mi sem látjuk őt, de hisszük, érezzük, hogy közel van. Milyen kéréssel fordulunk hozzá? Fontos, hogy mi is először Jézus irgalmát kérjük, mielőtt még konkrét dolgot kérnénk Tőle. Megtapasztalhatjuk, hogy vannak hangok, amelyek minket is el akarnak hallgattatni. Ez a hang nem csak külső, de belülről megszólaló hang is lehet. Olyan gondolataink támadhatnak, mint például „nem érdemes folytatni az imádságot”, vagy „Jézus nem fog rám figyelni” stb. Ha ilyen „hangot” hallunk, még állhatatosabban, még kitartóbban kell Jézushoz fordulnunk.

Jézus meghallja Bartimeus kiáltását és reagál rá. A körülötte lévőket kéri, hogy hívják oda Hozzá. Velünk is előfordulhat, hogy először nem közvetlenül szólít meg Jézus, hanem mások által bátorít a közeledésre. Bartimeusnak ezt a biztatást nem kell kétszer mondani. Azonnal felugrik és Jézushoz siet. Új erőt kapott. Most Jézus személyesen kérdezi meg tőle: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” Nekünk is személyesen kell elmondanunk, hogy mit kérünk Jézustól. „A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Jézus szavára visszanyerte a látását. Arra sem volt szükség, hogy Jézus megérintse őt, mint más esetben tette. Jézus szavának gyógyító ereje van! Ha hitünkkel elfogadjuk, meggyógyulunk lelki bajainktól. Tisztán fogunk látni, és Bartimeushoz hasonlóan követni fogjuk Jézust.

Feladat a mai napra: Arra figyelek, mi tart vissza attól, hogy Jézushoz menjek és Vele legyek. Kitartóan, állhatatosan végzem imádságomat.

Október 23.

 Róm 8,31-39                    (Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?)

Mit mondjunk tehát mindezek után? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közbenjár értünk? Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés, vagy kard? De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

 

Szent Pál szavai mögött Jézus szeretetének egy személyes tapasztalata áll. A Galatákkal megosztja levélben tapasztalatát: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Pál ebben a Krisztusi szeretetben élt, és tudta, hogy nem csak egy konkrét pillanatról volt szól, amikor felfedezte Jézus szeretetét, hanem hogy Jézus állandóan, minden szituációban szeret minket. Éppen ezért mondja ekkora bizonyossággal, hogy Isten szeretetétől semmi nem szakíthat minket. Nem mondhatjuk, hogy Pál élete könnyű lett volna. Sok mindenen ment keresztül, ahogyan felsorolta a Korintusiaknak írt második levelében: „...többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam” (2 Kor 11,24-25). Ezekben a kemény helyzetekben Jézus szeretetébe kapaszkodott és így megerősödött benne az a tudás, hogy Isten szeretete soha nem hagyja el őt, nem hagy el minket. A legigazibb valóság Isten szeretete, amely akkor is valódi, ha éppen nem érezzük. Kérjük Jézustól a kegyelmet, hogy mi is, mint szent Pál, személyesen megtapasztaljuk szeretetét, és ebben a hitben éljünk, ahol már nem is szükséges, hogy állandóan érezzük azt.

Feladat a mai napra: A mai nap veszélyes helyzeteiben megkapaszkodom Isten biztos szeretetében.

Október 22.

 Jn 15,9-13         (Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek)

Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.

 

Jézus szavaival és tetteivel mutatta meg az Atyaisten szeretetét. Sőt, mivel ő maga az Ige, egész életével kifejezi az Atya szeretetét. Egy híres teológus, Karl Rahner ezt így fogalmazta meg: „A megtestesült Fiában Isten kinyilvánította a legszebb Igéjét. És azt jelenti: Szeretlek, világ! Szeretlek, ember!” Azért minden evangéliumi mondat valamilyen módon beszél Istennek erről a szeretetéről, arról, hogy Isten, élő Igéje által szeret minket. Kiváltképpen János evangéliumban találjuk meg, ahol Jézus kifejezetten Isten irántunk való szeretetéről beszél. „Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket.” Ezzel Jézus azt is kifejezi, hogy szeretete irántuk olyan, mint az Atyáé. A másik pedig, ahogyan Jézus bebizonyította irántunk való legnagyobb szeretetét: életét adta értünk, az ő barátaiért.  Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Talán egy élet sem elég arra, hogy megértsük, felfogjuk - nemcsak az eszünkkel, hanem a szívünkkel is - ezt a hatalmas szeretetet. Kérjük Jézust, hogy segítsen minket abban, hogy ma újra megízlelhessük nagy szeretetét.

Feladat a mai napra: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” - Engedem, hogy Jézus rajtam keresztül fejezze ki szeretetének gesztusát egy konkrét embertársamnak.

Október 21.

 Iz 43,1-5         (Ha tűzben jársz, nem égsz meg. Mert drága vagy)

Most pedig így szól az Úr, a te teremtőd, Jákob, és a te formálód, Izrael: »Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy. Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a folyókon, azok nem borítanak el; ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítód; odaadtam érted váltságul Egyiptomot, Etiópiát és Sábát helyetted. Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged, azért embereket adok oda helyetted, és népeket az életedért. Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről elhozom ivadékaidat, és napnyugatról is összegyűjtelek.

 

Sokszor ebből az előzményből indulunk ki, hogy ha Isten szeret minket, jól fognak menni a dolgaink életünkben. Ha azonban bajok történnek velünk vagy nehézségek merülnek fel, a következő kérdés fogalmazódik meg bennünk: Ha Isten szeret engem, hogyan engedhette meg, hogy ilyesmi velem megtörténjen? Amikor szembesülünk egy betegséggel, családi problémával, egy nehéz helyzettel a munkahelyen vagy szűk anyagi keresztmetszettel elkezdünk kételkedni Isten szeretetében. Isten szeretete nem annak a garanciája, hogy eltűnik minden nehézség, mind baj az életünkből. Azt viszont megígéri nekünk Isten, hogy a kritikus helyzetekben velünk lesz és a nehézségekben nem fogunk tönkremenni. Erről is beszél a mai idézet, mely talán sokunk kedvenc szentírási szakasza: Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a folyókon, azok nem borítanak el; ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg téged. Amellett, hogy Isten az ő szeretetét fejezi ki irántunk („én szeretlek téged”) és azt, amit számára jelentünk, („drága vagy szememben, becses vagy”), azt is elmondja, mi mindent tesz értünk. Arra is bátorít, hogy ne féljünk, mert velünk lesz: „Ne félj, mert én veled vagyok!” Mai imádságunkban kérjük a Szentlelket, hogy erősítse meg hitünket, hogy az élet kihívásaiban is felfedezzük, mennyire szeret bennünket az Úr, különösen is a nehéz helyzetekben.

Feladat a mai napra: Milyen nehézségekkel kell küzdenem a mai napon? Arra figyelek, hogyan kísér engem Isten ezekben a helyzetekben, és hogyan tapasztalom szeretetét.

Október 20.

 Jer 31,2-4.20.31-34                    (Örök szeretettel szeretlek téged)

Így szól az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a nép, amely megmenekült a kardtól; nyugalma felé tart Izrael.« A távolból megjelent nekem az Úr: »Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel. Ismét felépítelek, és te felépülsz, Izrael szűze; ismét ékeskedsz kézi dobjaiddal, és kivonulsz a vigadozók körtáncával.

Hát nem drága fiam nekem Efraim, vagy nem dédelgetett gyermekem, hogy ahányszor csak szólok hozzá, mindig újra tekintettel vagyok rá? Ezért indul fel bensőm miatta; irgalommal irgalmazok neki« -- mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök azok után a napok után, -- mondja az Úr: -- törvényemet a bensejükbe adom és a szívükre írom. Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.

 

Azáltal, hogy Igéjén keresztül Isten kifejezi nekünk irántunk való szeretetét, egyre közelebb kerül hozzánk és a szívünkhöz szól. Talán néha azt érezzük, hogy Isten nagyon messze, távol van tőlünk. De az még nem akadály, ő mégis tud szólni hozzánk: A távolból megjelent nekem az Úr: Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel. Amikor Jeremiás próféta által Isten ezt az üzentet küldte Izraelnek, a nép még távol élt Jeruzsálemtől, Siontól, ahol a Babiloni fogságig állt az Isten háza, a templom. A nép nagy kérdése pedig az volt, hogy bűneik és hűtlenségük miatt Isten elhagyta-e őket véglegesen. Isten válasza erre a következő: „Örök szeretettel szeretlek téged”. Vagyis az Ő szeretete, örök szeretet, amelynek nincs vége, amely soha meg nem szűnik. Az igazi, - és az Isteni, szeretet ilyen -, tulajdonsága, hogy hű. Bár a nép vagy az egyes ember részéről Isten szeretete olykor nem talál viszonzásra, azért Isten továbbra is szeret. Az emberi szeretet ezzel szemben viszont nagyon is állhatatlan. Ózeás próféta könyvében mondja Isten: „Mit tegyek veled? Hűséged, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, hamar tovatűnik” (Óz 6,4). De ebből nem arra kell következtetnünk, hogy Isten szeretete ugyanilyen. Ellenkezőleg, arra vagyunk meghívva, hogy egyre jobban visszatükrözzük Isten szeretetét, amely örök, hű és állhatatos.

Feladat a mai napra: Amikor a mai napon azt érzem, hogy elfogy az erőm ahhoz, hogy tovább szeressek, kérem Istent, hogy ajándékozzon meg végtelen szeretetével.

Október 19.

 Bölcs 8,2-4.9.16-18           (Kerestem, mint vehetném magamhoz)

Őt szerettem és kerestem ifjú koromtól, s azon voltam, hogy kedvesemmé tegyem, és szerelmes lettem szépségébe. A mindenség Ura megkedvelte, mert be van avatva Isten ismeretébe, és műveiben ő a tanácsadója. Eltökéltem tehát, hogy őt veszem életem társául, mert tudtam, hogy tanácsot ad nekem a jóra, és vigaszom lesz gondok és bánat közepette. Megtérve otthonomba, kipihenem magamat oldalán, mert nincs keserűség a társaságában, nincsen bosszúság a vele való együttlétben, csak vígság és öröm. Mialatt ezeket magamban fontolgattam, és szívemben meghánytam-vetettem, hogy halhatatlanság van a bölcsesség társaságában, és nemes gyönyörűség a barátságában, el nem fogyó gazdagság a keze fáradságában, okulás a vele való szóváltásban, és jó hírnév a vele való társalgásban, körüljártam és kerestem, mint vehetném magamhoz.

 

A bölcsesség könyve, vagy a görög szöveg szerint „Salamon bölcsessége”, második részében a bölcsesség lényegét és működését írja le: a világban úgy van jelen, mint elrendező és vezető, tanít az erényre, segítőtársa az embernek. A könyv szerzője ezeket a szavakat Salamon ajkára teszi, ő az, aki ifjú korától kereste a bölcsességet. Itt a bölcsesség, személyként jelenik meg. Ezért az őskeresztények a bölcsesség megszemélyesítését hamarosan Jézus Krisztusra, a Szentháromság második személyére vonatkoztatták. Isten számára a legbölcsebb társ maga a fia. De a világ teremtése óta Isten vágyakozott az emberrel, minden emberrel való együttlétre és ezért kereste az időn át és végül Jézus Krisztus által. Így a mai idézeten keresztül Isten az, aki elmondja nekünk, mennyire szeret minket. Szeretetből keresi a velünk való közösséget, együttlétet. Téged szerettelek és kerestelek ifjú korodtól... körüljártam és kerestem, mint vehetnélek magamhoz”. Mivel Isten szeretetében közelségünkre áhítozik, kreatív módon utánunk megy, éppen úgy, akár a  szerelmes az Énekek éneke könyvében: „Éjszaka ágyamban kerestem, akit szeret a lelkem. 'Azért hát fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és az utcákon, akit szeret a lelkem'” (Én 3,1-2). Életünk története, Isten velünk való szerelmi története is, mögötte felfedezhetjük, mennyire keresett minket az Úr, utánunk járt újra és újra és hozzásegített ahhoz, hogy megismerhessük, hogy az övé lehessünk. Mai imádságunkban hagyjuk, hogy Isten meséljen nekünk szerelmes voltáról.

Feladat a mai napra:  A mai napon keresek egy kis extra időt az Istennel való együttlétre.

Október 18.

 MTörv 7,6-9                    (Téged kiválasztott az Úr, mert szeretett)

Te ugyanis az Úrnak, a te Istenednek szentelt nép vagy: téged kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy tulajdon népe légy minden nép közül, amely a földön van. Nem azért lépett kapcsolatba veletek és választott ki titeket az Úr, mintha számra nézve minden népet meghaladnátok, hiszen minden népnél kevesebben vagytok, hanem azért, mert szeretett titeket az Úr, s meg akarta tartani azt az esküt, mellyel megesküdött atyáitoknak; azért hozott és szabadított ki titeket erős kézzel a rabszolgaság házából, a fáraónak, Egyiptom királyának kezéből. Tudd tehát, hogy az Úr, a te Istened erős és hűséges Isten, aki ezer ízig megtartja a szövetséget, s az irgalmasságot azokkal szemben, akik szeretik őt, s megtartják parancsait,

 

Izrael népe különös szerepet játszott az Üdvtörténetben. Ő lett az ó-szövetségi kiválasztott nép. A mai idézeten Isten Mózes prófétán keresztül elmondja a népnek, miért választotta ki őket. Ez a kiválasztás nem a nép nagyságán vagy különleges tulajdonságain alapult, hanem egyes-egyedül az Úr irántuk való szeretetén: „Azért, mert szeretett titeket az Úr.” Mivel Isten igéje mindig érvényes és itt és most hozzánk is szól, saját életünkre alkalmazhatjuk. Mint keresztények, már az új-szövetségi néphez tartozunk, az Egyházhoz, amely Istennek szentelt nép, Isten tulajdon népe. Így mindegyikünk Hozzá tartozik, az Ő gyermeke. És ez a kiválasztás, min alapul?  Szintén semmi máson, mint magán a szereteten: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk” (1Jn 3,1). És a szeretet oka is, maga a szeretet. Olykor mégis meg szoktuk kérdezni, miért szeret engem az Isten? Az igazi válasz pedig nem lehet más, mint, hogy önmagunkért! Mert mindig is szeretett és most is szeret téged az Úr. Emberi kapcsolatainkban ahhoz vagyunk szokva, hogy valaki akkor szeret vagy tart többre minket, ha okosabbak, szebbek, gazdagabbak vagyunk, vagy ha valamilyen kiemelkedő tulajdonsággal bírunk, pl. kedvesek, szívélyesek vagyunk. De Istennél ez nem így van. Nem kell keresnünk szeretetének okát. Nem azért szeret minket Isten, mintha bármit is fel tudnánk mutatni. Ő feltétel nélkül szeret. Engedjük, hogy a mai napon Isten újra kifejezhesse Igéjén keresztül, mit jelent az ő feltétel nélküli szeretete.

Feladat a mai napra: Arra figyelek, mikor részesítek előnyben valakit a mai napon és megkeresem magamban ennek okát.

Október 17.

 Iz 53, 10-11; Zsid 4, 14-16; Mk 10, 35-45

Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: „Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus erre azt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Ők azt felelték neki: „Meg tudunk.” Ekkor Jézus azt mondta nekik: „A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.” Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

 

Sikeresnek lenni, dicsőséget szerezni, jó pozíciót elnyerni a mai világ szlogenjei. A mai evangéliumban azonban ráeszmélhetünk arra, hogy ez már Jézus idejében is így volt. Arról hallunk ugyanis, hogy Zebedeus fiai, Jakab és János odamennek Jézushoz azzal a kéréssel: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?'' Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Mi mozdíthatta a tanítványokat erre a kérésre? Lehetséges, hogy karrieristák voltak, vagy a legjobb helyeket akarták biztosítani maguknak a többiek előtt. De az is lehetséges, hogy ezzel ki akarták fejezni Jézusnak, hogy mennyire fontos lett Ő számukra, hogy jó Vele lenni, és mindig a közelében akarnak maradni. Talán azt is ki akarták fejezni ezzel, hogy „Uram,... tiéd az örök életet adó tanítás.” (Jn 6,68), nem akarunk téged elveszíteni. Jézus rámutat saját életútjára: Aki meg akar dicsőülni, „annak úgy kell járnia, ahogyan ő járt”. (1Jn 2,6). „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen.” (Mt 16,24). A megdicsőülés útja a szenvedést is magába foglalja. A Szentleckében olvashatjuk: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” Isten a szenvedést nem akarja, hanem megengedi és elfogadja, mert az embernek segít a megtisztulásban. Hiszen Jézustól tudjuk, hogy csak a tisztaszívűek láthatják meg az Istent, csak akik a „boldogságok” szerint élnek, azok juthatnak be a mennyek országába (vö. Mt 5,3-11). Mivel azonban sok ambíció, önzés és nagyravágyás vegyül a tiszta szándékunk közé, szükségünk van arra, hogy belsőleg megtisztuljunk, hogy méltók legyünk arra, hogy Istennel szemtől szemben találkozhassunk. Ehhez a fölfelé vezető úthoz Jézus logikája szerint először meg kell aláznunk önmagunkat. Kicsivé, mások szolgájává kell lennünk, hogy ő majd felemelhessen. „Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Fontoljuk meg Szent Pál szavait, aki így bíztat minket: „Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8,28-30)

Feladat a mai napra: Megfontolom belső motivációimat, és keresem az alázat, mások szolgálatának az útját.

Október 16.

 Iz 49,1-6                           (nemzetek világosságává tettelek)

Halljátok, szigetek, és figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékában rejtegetett. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett, és a tegzébe rejtett. S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!” De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem:  „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”

 

Mi az életünk értelme és célja? Isten igéje az, amely igazán rá tud erre világítani. Izajás prófétának szavai a szenvedő szolgáról szólnak, és tudjuk, hogy elsősorban Jézusra vonatkoznak. Sokszor kivonjuk magunkat a sorból, mert úgy érezzük, hogy nem vagyunk méltók ilyen magasztos szavakra és tervekre. De mi is Isten szenvedő szolgái vagyunk! Ránk is igaz minden egyes szó! Isten, az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Amikor nevemen szólított már tudta, hogy mivé kell lennem. Meghívott, hogy vele közösségben legyek, hogy az Ő világosságát ragyogjam a világba. Feladatot adott nekem. „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!” És érdekes a szolgának válasza: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Hányszor tapasztaljuk, hogy nagy lendülettel kezdünk neki hivatásunknak, annak a célnak megvalósításához, amit magunk előtt látunk. És rengeteg kudarcélmény ér minket ezen az úton. Valóban hiába lett volna minden? Ki tudja nekem megmondani, hogy mindannak, amit éltem, milyen értelme volt? Az Úr szolgáját azonban a teljes bizalom jellemzi: Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm. Semmi sem volt hiába! Nem szabad elkeseredni, hanem mindig újra vissza kell találnunk az Istennel való tekintetváltáshoz, ahol megerősíthet minket végtelen szeretetével. Ebben a tekintetváltásban szólal meg az Isten, és új és mélyebb értelmet ad mindannak amit élek: És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem:  „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.” Igen, Isten azt akarja, hogy életem világosság legyen a nemzetek előtt. És valóban azzá válhatok, amikor belesimulok terveibe, és megértem, hogy mindennek értelme és célja az ő szeretetével való teljes egyesülés: Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van (Ef 1,9-10).

Feladat a mai napra: Keresem az Istennel való tekintetváltást, és addig kitartok benne, amíg az Úr meg tud szólalni bensőmben, és kinyilatkoztatni nekem akaratának szent titkát.

Október 15.

 Jób 42,1-6.10                   (Az Úr igéje értelmet ad a szenvedésnek)

Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. [Hallgass meg hát, kérlek! Beszélni szeretnék! Kérdezni akarlak, világosíts fel!] Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban! Az Úr jobbra fordította Jób sorsát, mivel imádkozott barátaiért, és amije csak volt Jóbnak, azt megkétszerezte.

 

Hány olyan helyzet ér bennünket, amely erősen elgondolkodtat minket azon, hogy életünknek vajon van-e még egyáltalán értelme? A munkahely elveszítése, a házasság felbomlása, egy betegség, egy fontos személy elvesztése, egy természeti csapás,... sokszor erősen megingatja a talajt a lábunk alatt. Valaminek vagy valakinek elvesztésével mély gyászt érzünk, fájdalommal tölt el, mert hiányzik nekünk. De vajon képesek vagyunk-e túljutni az elvesztés fájdalmán, vagy azt gondoljuk, hogy ezentúl már semminek sincsen értelme? Egy ilyen helyzetben találta magát Jób. Mindent elveszített, amije csak volt: gyermekeit, állatállományát, pajtáit, sőt még saját egészségét is. Egy napról a másikra óriási csapás érte őt, bár a szentírás szavai szerint igaz ember volt. Joggal kérdezhetjük: Isten miért engedte ezt meg? Jób könyvének elején olvashatjuk, hogy Isten elbeszélget a sátánnal: „Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.” (Jób 1,8). A sátán azt felelte az Úrnak, „csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől (Jób 1,11-12). Úgy tűnik Isten együttműködött a sátánnal. De nem így van. Megengedi ugyan a sátánnak, hogy bármivel sújtsa Jóbot, de igazából azt akarja neki bebizonyítani, hogy Jób tényleg igaz ember. És válaszából kiderül, hogy mekkora tisztelettel és bizalommal van Jób iránt. Jób borzalmasan szenved. Nem érti a helyzetet, nem tud megvigasztalódni, de nem vétkezik az Isten ellen, nem káromolja őt.

Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott. Így szólt: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1,20-21). Micsoda hite van Jóbnak! S amikor jöttek a barátai, és azzal vádolták Jóbot, hogy bizony vétkezett az Úr ellen, hiszen azért kapta ezeket a csapásokat, akkor sem ingott meg a hite és bizalma az Istenben. Végül maga az Isten szólt hozzá, és Jób felismerte Isten szavában, hogy az Isten mindenható, mindent megtehet. Isten az életünk ura. Vannak dolgok, amelyek azért történnek, mert általuk bizonyíthatjuk az Úrnak, hogy tényleg szeretjük őt. Mert könnyű a jóban mondogatni az Úrnak, hogy szeretjük őt és mindent megtennénk érte. Csak a rosszban derül ki, hogy valóban erőt tudunk-e meríteni hitünkből, és szilárdan kitartani az Istenbe vetett bizalmunkban. Isten arra vágyik, hogy hitünk és szeretetünk igaz legyen és örökre magához ölelhessen minket. Istennek tetszett Jób alázatos és imádságos magatartása, és ezért felemelte őt és kétszeresen megadta neki, amit elveszített. Életünk nem veszíti el értelmét azáltal, hogy összeomlik az, ami eddig kitette az életünket. Életünknek mindig van értelme! Mert az egyetlen fontos, hogy azzal, amit élünk és szenvedünk, teljesen igazzá és tisztává váljon bennünk az Isten és az emberek iránti szeretetünk.

Feladat a mai napra: Milyen pontok vannak az életemben, ahol az Isten ellen háborgok? Istenben keresem az értelmét és bizalommal belenyugszom akaratába.

Október 14.

 Mk 10,17-23                    (Senki sem jó, csak egy, az Isten)

Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” „Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” „Mester - válaszolta -, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled - mondta neki. - Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!”

 

Igaz, hogy Isten igéje célt és értelmet ad az életünknek, de nem mindig könnyű elfogadnunk és beépítenünk azt az életünkbe. Ezt láthatjuk a gazdag ifjú történetében, aki odasietett Jézushoz, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus visszakérdezi tőle: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.” Az ifjú jónak nevezte Jézust, feltételezte róla jóságát. Később azonban láthatjuk, hogy Jézus visszakérdezése nem volt alaptalan. Az ifjú azt kérdezi Jézustól, hogy mit kell tennie, hogy elnyerje az örök életet. És Jézus megmondja neki, hogy a tíz parancsolat megtartása ennek az alapja. Az ifjú szabadkozik, hogy a törvényeket már kicsi kora óta betartja. Tehát kell még másnak is lennie. Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled - mondta neki. - Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” Mennyire fontos ez a megjegyzés: Jézus ránézett és megkedvelte. Ez azt jelenti, hogy tudta, ki van előtte, melyik az ő gyenge pontja, mi hiányzik belőle ahhoz, hogy elnyerje az örök életet. Az ifjú válaszából azonban láthatjuk, hogy másra gondolhatott, mert ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Nagy dolog volt az ifjú részéről, hogy odament Jézushoz. És Jézus ezt azzal díjazta, hogy komolyan vette őt,  megkedvelte és akarta, hogy tényleg elnyerje az örök életet. De az ifjú mást értett örök élet alatt. Feltételezhetjük róla, hogy hallgatta Jézusnak az örök életről szóló tanítását és vágyakat ébresztett benne, de olyan lehetőséget vélt ezalatt, hogy megörökítse gazdagságát, földi jólétét. Igazából a vagyon uralta a szívét és ezért távozott leverten. Hiszen az örök élet abban áll, hogy Istennel vagyunk közösségben. Ahhoz, hogy Istennel közösségben lehessünk, neki kell elfoglalnia életünkben az első helyet. Nyilván csak akkor adom neki meg életem első helyét, ha igazán jónak tartom. Itt láthatjuk, hogy a gazdag ifjú mégse tartotta Jézust ill. Istent olyan jónak. És pont ezért kérdezett Jézus vissza és válaszolta neki: hogy senki sem jó, csak egy, az Isten. Ez a mérvadó! Ezen áll vagy bukik minden. Hiába fogom fel értelmemmel, hogy csak az Isten tudja nekem megmondani életem igazi értelmét és célját, ha a szívem mélyén azt gondolom, hogy nem akar nekem jót. Ha azt gondolom, hogy nekem rosszat akar, amikor arra hív, hogy lemondjak olyasmiről, ami számomra nagyon drága, pl. a gazdag ifjúnál a vagyonról, de lehet az éppúgy egy számomra fontos személyről, egy foglalkozásról, hobbiról, terveimről vagy álmaimról…, amelyek elfoglalják a szívemet, és csak el akarja venni tőlem az örömöm forrását, sosem fogom beengedni Istent az életembe. Akkor viszont saját magamat kizárom a mennyországból, és épp olyan szomorúan fogok távozni mint ez a gazdag ifjú.

Feladat a mai napra: Felszítom magamban a hitet Isten jóságában. Miért hihetek abban, hogy senki sem jó, csak egy, az Isten? Miben mutatta meg nekem az Isten, hogy jót akar nekem?

Október 13.

 1Kir 19,15-16.19-21       (A nekünk adott üzenet másnak is új célt adhat)

Az Úr azonban azt mondta neki: „Menj, fordulj vissza és vedd utadat Damaszkusz pusztasága felé! Aztán menj, és kend föl Hazaelt Arám királyává, Jehut pedig, Nimsi fiát, Izrael királyává. Végül Elizeust, Safát fiát, Abel-Melochából kend fel magad helyett prófétává. Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rávetette köntösét. Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.” Azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled?” Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán elindult, Illés nyomába szegődött és a szolgája lett.

 

Milyen fontos hírvivők vagyunk egymás számára. Hányszor történt meg velünk, hogy Isten üzenetét, akaratát abban fedeztük fel, amit mások üzentek nekünk vagy cselekedtek rajtunk. Így történt Elizeussal is. Illés, életének nagy mélypontján volt, amikor elment a Hóreb helyére imádkozni. A hegyen Istennel találkozott, aki megértette helyzetét és arra szólította fel őt, hogy kenje föl Hazaelt Arám királyává, Jehut pedig, Nimsi fiát, Izrael királyává. Végül Elizeust, Safát fiát, Abel-Melochából kend fel magad helyett prófétává. Így is tette. Amikor Elizeusra rátette köntösét, Elizeus megértette, hogy mit jelent ez a cselekmény. Ezentúl prófétának kell lennie. Micsoda változás volt ez számára, aki előtte földművesként élte az életét. Gondolta volna valaha, hogy majd Isten küldöttje lesz, bejárja az országot és Istent fogja elvinni az embereknek? Isten nem közvetlenül hirdette ki akaratát Elizeusnak, hanem Illésnek. Illés pedig komolyan vette Isten hozzá intézett szavát, és Elizeus rögtön felismerte, hogy Isten hívta őt. Milyen fontos, hogy odafigyelünk Isten szavára! Egymás számára Isten eszközei, hírnökei lehetünk. A Szentlélek pedig felismerteti velünk, hogy abban, amit a másik mondott nekünk, maga az Isten szólt hozzánk. Merjük hát továbbadni Isten szavát azoknak, akikhez küld minket, hogy általunk könnyebben felismerjék Isten szándékát az életükkel!

Feladat a mai napra: Odafigyelek arra, amit mások mondanak nekem, és az imádságban Isten elé tárom helyzetüket, átbeszélem vele, és a kapott fényt megosztom velük.

Október 12.

 Bölcs 7, 7-11; Zsid 4, 12-13; Mk 10, 17-30

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: „Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: „Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: „Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: „Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: „Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges”. Ekkor megszólalt Péter: „Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.

 

A mai vasárnapi evangélium középpontjában a gazdag ifjú kérdése áll: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ez a kérdés rátapint keresztény hitünk lényegére. A Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmaz: „A hit az örök élet kezdete.” (KEK 163) Amikor tehát a gazdag ifjú megkérdezi Jézustól, hogy mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet, akkor Jézus küldetésének lényegére kérdez rá. Hiszen Jézus azért jött, hogy örök életet adjon nekünk. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Jézus először a zsidó hit alapszabályzatára, a tíz parancsolatra kérdez rá. Amikor látja, hogy az ifjú biztos alapokon áll, egy lépéssel tovább akarja őt vezetni, ezért azt mondja neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Jézus arra hívja az ifjút, hogy higgyen benne és rábízva életét, kövesse őt. Hiszen szent János apostol szavai szerint, „Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van,” (1Jn 5,11). Akkor nyerhetjük el az örök életet, amikor hiszünk a Mennyei Atyában és Jézus Krisztusban, akit küldött. (vö. Jn 17,3). A gazdag ifjú azonban nem fogadta el Jézust, szomorúan elment, mert nagy vagyona volt. Figyelemre méltó, hogy Jézus nem próbálja őt meggyőzni, nem unszolja őt, nem megy utána. Miért? Mert a hitet, amit az Isten kegyelmi ajándékként odanyújt nekünk, nem lehet és nem is szabad rákényszeríteni senkire, hanem minden embernek saját szabad akaratból és döntésből kell elfogadnia. A keresztségben elnyertük az örök élet csodálatos ajándékát, már a hit utján járunk. Ezen az úton járni azonban megköveteli tőlünk, hogy mindig újra szabadon Jézus mellette döntsünk. Engedjünk, hogy Jézus ma szeretettel tekintsen ránk és a megkedveltség tapasztalatából készen álljunk követésére.

Feladat a mai napra: Szánjunk időt a Jézussal való együttlétre, szeretetére, jobb megismerésére és meghívására mélyebb hallgatására.

Október 11.

Bölcs 7, 7-11; Zsid 4, 12-13; Mk 10, 17-30

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: „Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: „Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: „Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: „Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: „Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges”. Ekkor megszólalt Péter: „Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.

 

A mai vasárnapi evangélium középpontjában a gazdag ifjú kérdése áll: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ez a kérdés rátapint keresztény hitünk lényegére. A Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmaz: „A hit az örök élet kezdete.” (KEK 163) Amikor tehát a gazdag ifjú megkérdezi Jézustól, hogy mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet, akkor Jézus küldetésének lényegére kérdez rá. Hiszen Jézus azért jött, hogy örök életet adjon nekünk. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Jézus először a zsidó hit alapszabályzatára, a tíz parancsolatra kérdez rá. Amikor látja, hogy az ifjú biztos alapokon áll, egy lépéssel tovább akarja őt vezetni, ezért azt mondja neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Jézus arra hívja az ifjút, hogy higgyen benne és rábízva életét, kövesse őt. Hiszen szent János apostol szavai szerint, „Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van,” (1Jn 5,11). Akkor nyerhetjük el az örök életet, amikor hiszünk a Mennyei Atyában és Jézus Krisztusban, akit küldött. (vö. Jn 17,3). A gazdag ifjú azonban nem fogadta el Jézust, szomorúan elment, mert nagy vagyona volt. Figyelemre méltó, hogy Jézus nem próbálja őt meggyőzni, nem unszolja őt, nem megy utána. Miért? Mert a hitet, amit az Isten kegyelmi ajándékként odanyújt nekünk, nem lehet és nem is szabad rákényszeríteni senkire, hanem minden embernek saját szabad akaratból és döntésből kell elfogadnia. A keresztségben elnyertük az örök élet csodálatos ajándékát, már a hit utján járunk. Ezen az úton járni azonban megköveteli tőlünk, hogy mindig újra szabadon Jézus mellette döntsünk. Engedjünk, hogy Jézus ma szeretettel tekintsen ránk és a megkedveltség tapasztalatából készen álljunk követésére.

Feladat a mai napra: Szánjunk időt a Jézussal való együttlétre, szeretetére, jobb megismerésére és meghívására mélyebb hallgatására. 

Október 10.

 Bölcs 7, 7-11; Zsid 4, 12-13; Mk 10, 17-30

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: „Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: „Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: „Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: „Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: „Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges”. Ekkor megszólalt Péter: „Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.

 

A mai vasárnapi evangélium középpontjában a gazdag ifjú kérdése áll: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ez a kérdés rátapint keresztény hitünk lényegére. A Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmaz: „A hit az örök élet kezdete.” (KEK 163) Amikor tehát a gazdag ifjú megkérdezi Jézustól, hogy mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet, akkor Jézus küldetésének lényegére kérdez rá. Hiszen Jézus azért jött, hogy örök életet adjon nekünk. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Jézus először a zsidó hit alapszabályzatára, a tíz parancsolatra kérdez rá. Amikor látja, hogy az ifjú biztos alapokon áll, egy lépéssel tovább akarja őt vezetni, ezért azt mondja neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Jézus arra hívja az ifjút, hogy higgyen benne és rábízva életét, kövesse őt. Hiszen szent János apostol szavai szerint, „Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van,” (1Jn 5,11). Akkor nyerhetjük el az örök életet, amikor hiszünk a Mennyei Atyában és Jézus Krisztusban, akit küldött. (vö. Jn 17,3). A gazdag ifjú azonban nem fogadta el Jézust, szomorúan elment, mert nagy vagyona volt. Figyelemre méltó, hogy Jézus nem próbálja őt meggyőzni, nem unszolja őt, nem megy utána. Miért? Mert a hitet, amit az Isten kegyelmi ajándékként odanyújt nekünk, nem lehet és nem is szabad rákényszeríteni senkire, hanem minden embernek saját szabad akaratból és döntésből kell elfogadnia. A keresztségben elnyertük az örök élet csodálatos ajándékát, már a hit utján járunk. Ezen az úton járni azonban megköveteli tőlünk, hogy mindig újra szabadon Jézus mellette döntsünk. Engedjünk, hogy Jézus ma szeretettel tekintsen ránk és a megkedveltség tapasztalatából készen álljunk követésére.

Feladat a mai napra: Szánjunk időt a Jézussal való együttlétre, szeretetére, jobb megismerésére és meghívására mélyebb hallgatására.

Október 9.

 ApCsel 13,7-12                (Egészen lenyűgözte az Úr tanítása)

Szergius Paulusz helytartó magához kérette Barnabást és Sault, hogy hallja az Isten szavát. De Elimász, a varázsló - ezt jelenti a neve - akadékoskodott, és azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittől. Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és rákiáltott: „Sátán fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen? Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz és nem látod a napot egy ideig.” Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki. Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.

 

Minden élő igével, amellyel Jézus tanít minket, a hitünket akarja erősíteni. A mai idézet arra hív minket, hogy vizsgáljuk meg azokat a tényezőket, amelyek megakadályozhatják bennünk Jézus tanításának megerősödését. Az idézet nem tartozik annyira az ismertebb és egyszerű idézetekhez. Egy bölcs férfi, Szergius Paulusz helytartó, hallani akarta Isten szavát. De volt valaki, aki ezt megakarta akadályozni, azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittől. Fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy létezik a gonosz lélek, amelyet Sátánnak is hívunk, aki mindig Isten szándékával próbál szembeszállani és akadályozni azt, hogy az Isten igéje gyökeret verjen bennünk. Ennek valóságára Jézus maga mutat rá a magvetőről szóló példabeszédben: „Akiknél az ige az útszélre esik, azok, amikor hallják azt, mindjárt jön a sátán, és elviszi az igét, amely a szívükbe hullott” (Mk 4,15). Akár külsőleg cselekszik a gonosz lélek, mint ebben az idézetben, akár bensőleg, mindig úgy kell vele bánni, ahogyan Pál ezt itt megmutatja: a Szentlélek erejében rá kell szólni. Semmiképp sem hallgathatunk rá, és még párbeszédbe sem léphetünk vele, ha kétséget próbál vetni a szívünkben, mert aki vele szóba áll, engedi, hogy a Sátán győzzön. Nagyon fontos, hogy Isten igéjénél maradjunk és ismételgessük az. Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása. Kérjük Jézustól, hogy mindig segítsen nekünk ellene mondani a sátáni csábításoknak (amint a hitvallásunkban megvalljuk azt), hogy így egyre jobban megerősödjön bennünk az ő tanítása.

Feladat a mai napra: Isten szavával a mai napon ellenállok a megpróbáltatásoknak.

Október 8.

 Mt 5,1-3; 7,25-29            (Így tanította őket: „Boldogok...)

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. ...… Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.

 

Ma arra figyelhetünk, hogyan szokott kezdődni Jézus tanítása és hogyan végzik. Máté evangélista összefoglalta Jézus tanításának egy nagy részét az úgynevezett „hegyi beszédben”, amely Máté evangéliumában az ötödik, hatodik és hetedik fejezetben található. Az a címe: tanítás az Isten Országáról. A hegyi beszédben többször azt fejezi ki Jézus: Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek, én viszont azt mondom nektek. Jézus tanításának nagyobb tekintélye, kötelezettsége van, mint a korábbinak, és azzal, hogy az „én mondom” kifejezést használja, Istennel egyenlővé teszi magát. Jézus azt tanítja, amit az Isten akar, ami a boldogsághoz vezet, és miként építhetünk fel egy szétrombolhatatlan, örök életet. Milyen szép, hogy Jézus tanítása ezzel a szóval kezdődik: „Boldogok!” A boldogság számunkra kulcsszó, mert vajon ki az, aki nem keresi a boldogságot, mint élete célját, beteljesítését? Jézus tanítása szerint ennek megvalósítására az első lépés, hogy lélekben szegények legyünk, azaz, hogy befogadjuk tanítását. Beszéde végén Jézus annak a fontosságára hívja fel figyelmünket, hogy ne csak hallgassuk tanítását, hanem tettekre is váltsuk. Csak így lesz életünknek biztos alapja. Köszönöm, Jézus, hogy minden egyes tanításoddal arra hívod fel figyelmemet, ami a boldogságomra szolgál és milyen fontos, hogy életre váltsam azt.

Feladat a mai napra: Azzal, amit mondok, boldoggá szeretném tenni azt, akivel beszélek.

Október 7.

 Mk 1,21-22.27                 (Úgy tanított, mint akinek hatalma van)

Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított. Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. … Mindnyájan elcsodálkoztak. „Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki.”

 

Az evangélisták többször kifejezetten azt írják az Evangéliumokban, hogy Jézus tanított. „Az első könyvben [a Lukács Evangéliumban] szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított”, olvassuk az Apostolok cselekedeteiben. Mondhatjuk, hogy Jézus főtevékenysége a tanítás volt, egyrészt a zsinagógákban, és másrészt a szabad ég alatt, ott, ahol az emberek voltak. Nagyon fontos volt Jézus számára, hogy tanítson, hogy ki ne hagyjon egy lehetőséget sem, ha látta az emberek szükségét. „Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani.” (Mk 6,34) Az emberek számára Jézus tanítása lelki vigasztalást, megerősítést és orientációt jelentett. Jézus hallgatói észre vették, hogy tanítása más mint az írástudóké vagy más mestereké, akiket hallgatni szoktak. Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van. Ez az hatalom pedig nem más mint  Isteni hatalom. Jézus tanítása nem csak embertől való, hanem Istentől. Számunkra bizonyára már nem egészen új Jézus tanítása, azonban megfontolandó, mi az új Jézus tanításában és vajon tapasztaljuk-e és miként tapasztaljuk életünkben ennek a tanításnak a hatalmát. Kérjük Jézust, hogy megmutassa nekünk szavának hatalmás erejét.

Feladat a mai napra: Az emberekre figyelek, akikkel a mai nap folyamán találkozom. Vannak, akik „olyanok, mint a juhok pásztor nélkül”? Azon gondolkozom, milyen tanításra van szükségük és hogyan továbbíthatom.

Október 6.

 Iz 30,18-21                       (Szemed látni fogja tanítódat)

Ám az Úr arra vár, hogy irgalmazzon nektek, és fölkel, hogy könyörüljön rajtatok. Mert igazságos Isten az Úr: Boldogok mind, akik benne bíznak. Valóban, Sion népe, te Jeruzsálemben élsz majd és nem kell többé sírnod. (Az Úr) irgalmas lesz hozzád, amikor meghallja hozzá kiáltó szavad; mihelyt meghallja, meghallgat. Bár a szenvedés kenyerét és a nyomorúság vizét adta neked az Úr, de ő, a te tanítód, nem rejtőzik el többé előled, és szemed látni fogja tanítódat. Ha meg akár jobbra, akár balra letérnél, füled hallani fogja mögötted figyelmeztető szavát: „Ez a helyes út, ezen járjatok!”

 

A mai idézetben Isten megígéri népének Izajás prófétán keresztül, hogy irgalmazni fog rajta, és hogy a szomorú helyzete meg fog változni. De Isten nem csak jóra fogja fordítani sorsát, hanem ő maga meg fog jelenni nekik. Az Úr, a te tanítód, nem rejtőzik el többé előled, és szemed látni fogja tanítódat. Itt Istent tanítónak nevezi. A szavak, amelyeket Isten mond, tanítás Izrael számára, azért az Úrra mint tanítójukra tekintenek. Bár sokszor látni akarták őt, - mert az emberi kapcsolatban is más, valakivel csak telefonon keresztül beszélni mint szemtől szembe -, de ez eddig még nem történt meg. Izajás ígérete  Jézus Krisztus megtestesüléseben valósult meg. Jézus Krisztusban, az Isten örök igéjében, láthatjuk a láthatatlan Istenünket és tanítónkat. Ő tanít minket az élet útjára, ő, aki magáról mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6) Nap mint nap kisebb, nagyobb döntések előtt állunk, több út tárul elénk, több lehetőség kínálkozik nekünk. Olykor felmerül a kérdés: Melyik a helyes út? Aki jól ismeri Jézus tanítását, aki otthonos benne, meg fogja hallani belsejében a tanító hangját, aki azt mondja el neki, melyik utat kell választania: „Ez a helyes út, ezen járjál! Ez az én utam”. A helyes út nem feltétlenül a számomra vonzó út, vagy az, amelyet a többiek javasolnak, hanem az, amelyre Jézus megtanít és elvezet minket.

Feladat a mai napra: Ha a nap folyamán döntéshelyzetbe kerülök, Jézusra figyelek és meg próbálom megérteni, mire tanít engem.