November 20.

 Mt 25,31-39                     (Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek)

Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Hogy Jézus mennyire azonosul minden egyes emberrel, talán legmeghatóbban ebben a példabeszédben jut kifejezésre, mely az utolsó ítéletről szól. Amikor a döntő kérdés: de hol láttunk téged és hol szolgáltunk téged? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. A legkisebb testvérben ott van Jézus. Ez lehet olykor egy családtagom, szomszédom vagy egy hajléktalan, egy éhező gyerek Afrikában, vagy kifosztott, menekült család, de lehetek akár én is. Minden ember Jézus számára a legkisebb, de különösképpen az, aki valamilyen oknál fogva tehetetlenné válik, csődöt mond, kudarcot szenved, nélkülözővé válik, rászorul mások szeretetére, segítségére. Aki valahol be tudja vallani magának, hogy nem tudom magamat megváltani, nem tudok magam erejéből kikecmeregni e szituációból, az Jézus előtt a legkisebb, az igazán alázatos. Ellentétben áll a gőgössel, aki meg van győződve arról, hogy mindent meg tud oldani, nincsen szüksége senkire, fel tudja mutatni majd, hogy milyen sikereket ért el… Jézus szereti a kicsiket, akik olyanok, mint a gyermekek, akik teljesen rászorulnak szüleik gondozására. Ezek a kicsik sokszor egyáltalán nem szembetűnők. Sőt, az ember könnyen átsiklik fölöttük. Lehet, hogy csöndben kuporodva ül az utca sarkában, egy kis műanyagpohárral a kezében. S amikor az ember odamegy hozzá, segít neki valamivel, mérhetetlen mély hála fejeződik ki tekintetében. És tekintetében meglátom Jézust. Ők nem a lármázók, akik állandóan felhívják magukra a figyelmet, és kierőszakolják még az utolsó garast is a zsebünkből. A legkisebb testvér észrevétele érzékenységre utal. Talán nem fejezi ki, de a szív mégis megérzi, sejti, hogy itt valaki igazán szükséget szenved. Áldott vagy, ha érzékenységgel tudsz fordulni embertársaid felé, és meg tudod őt ajándékozni szereteteddel, szolgálatoddal, akárcsak egy mosollyal vagy pohár vízzel. Ő is ajándékká fog válni számodra! Jézus ajándékoz majd meg téged önmagával.

Feladat a mai napra: Imádságomban lelki szemeimmel és szívem érzékenységével végigpásztázom a környezetemet. Ki az a legkisebb testvérem, akinek jól esne szeretetem? Megpróbálok felé lépni, megosztani vele, amit jó szívvel felkínálhatok neki, akár időmet, akár egy meghallgatást, egy szeretetszolgálatot vagy anyagi javamból valamit. Tekintetében Jézussal találkozhatom.

November 19.

 Róm 12,4-21                    (egy test vagyunk Krisztusban)

Ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel. A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” - így szól az Úr. Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.” Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.

Mindannyian kapcsolatban állunk egymással valamilyen módon. Vannak, akik szorosabban körülvesznek bennünket, akikkel együtt élünk, családunk, rokonaink, barátaink, közösségünk; vannak, akik kicsit távolabb állnak, pl. szomszédok, munkatársak, és vannak, akikhez nem fűz különös kapcsolat, de mégis egymáshoz tartozunk, mert pl. egy társadalomban, egy országban, sőt egy kontinensen vagy bolygón élünk. Szt. Pál gyönyörűen rávilágít arra, hogy a test minden tagjának megvan a saját helye és funkciója. Így mindegyikünknek is. Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel. Nem az a fontos, hogy kinek milyen adomány vagy tehetség adatott, nincsenek jobb vagy rosszabb, értékesebb vagy csekélyek adományok, hanem fontos, hogy felismerjük és elismerjük annak fontosságát és nélkülözhetetlenségét, amit kaptunk, és önzetlenül, örömmel, tudatosan ajánljuk fel az egész test javára. A testben mindenki fontos, mert Jézusnak minden ember fontos (!), én is, és a mellettem lévő is, sőt, még az is, akiben a társadalom esetleg csak terhet lát. Mindannyian ajándékok vagyunk egymásnak. Imádságomban elgondolkodhatom azon, hogy az az ember, akit én kevesebbre becsülök, vagy akit a társadalom kevesebbre becsül, hogyan ajándékozhat meg engem? A másik dolog, amire Pál felhívja a figyelmünket, hogyan szeressünk: A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok… Milyen fontos tudatosítanunk azt, hogy az Úrnak szolgálunk! A szeretnek mindig két pólusa van, mely egészséges feszültségben kell lennie egymással: ajándékozás és befogadás, gyöngédség és állhatatosság, érzékenység és erősség, önátadás és teljesen önmagammá válás. Nem azért szeretünk, mert valaki előtt jó képet akarunk mutatni magunkról. A szeretet ott torzul leginkább, amikor valamilyen más szándék vagy elvárás vezérli, mint az ingyenes ajándékozás és befogadás. Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” - így szól az Úr. Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére. Milyen nehéz szavak ezek, amikor valaki megsértett minket! A nehézség ilyenkor az, hogy amikor elkezdünk ítélkezni, bosszúra vágyunk, teret adunk a haragunknak, akkor igazából egyre inkább csak önmagunkba csavarodunk. Elveszítjük a józan észt és tisztánlátást, és eluralkodnak rajtunk az érzelmek. Valahol az hajt minket, hogy helyre kell állítanunk saját képünket. De Pál azt mondja: Nem kell neked ezzel törődnöd! Ha ilyenkor mélyen kapcsolatba kerülünk a szeretetforrással, Jézussal, akkor megértjük azt, hogy ő tesz minket igazzá mások előtt, ő fog kivédeni minket, és ő fogja megtorolni a másikon, amit elvétett ellenem. Ezt nyugodtan rá hagyhatom. Egyetlen dolgom, hogy szüntelenül igyak a szeretetforrásból, és addig igyak belőle, amíg teljesen át nem járja egész lényemet, és teljesen fel nem tölt engem. Akkor képes leszek békében élni másokkal, és meg fogom látni, hogy a szeretet valóban izzó parazsat gyűjt a másik fejére, hiszen Isten fogja őt megtéríteni pontosan a bennem tapasztalt, ki nem érdemelt szeretet által.

Feladat a mai napra: Melyik gondolat, szó fog meg engem leginkább? Hol érzem szükségét annak, hogy fejlődjek a szeretetben? Ahhoz, hogy növekedjen bennem a szeretet tudatosan megkeresem a szeretet forrását, és engedem, hogy átitasson engem.

November 18.

 

1Jn 4,7-12.20-21             (aki szereti Istent, szeresse a testvérét is)

Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

A szeretet Krisztus misztikus testében olyan, mint a vér. A vér a test éltető és legfőbb nedve. „Fő feladatai az oxigén és a szén-dioxid, a tápanyagok és a víz, valamint az oldott anyagcseretermékek szállítása. Ezen kívül fontos szerepe van az immunreakcióknál, a hormonok szállításában és a testhőmérséklet-szabályozásban.” (vö. Wikipédia, vér.). Izgalmas a vér anatómiai funkcióját a lelki életre és Krisztus misztikus testére tekintve alkalmazni: a szeretet az, mely a test minden tagját, és saját magunkat is ellátja „oxigénnel”, kreatív friss levegővel, táplálékkal, Isten igéjével, az irgalmasság cselekedeteivel, és segíti az „anyagcserében”, a bűnbánatban, megbocsátásban és kiengesztelődésben, belső megújulásban. Fontos szerepe van az „immunreakcióban”, pl. abban hogyan tudom fogadni a másik ember kritikáját, kommentárját anélkül, hogy vérig sértődnék, vagy megsemmisülnék. Segít a „hormonok” szállításában, pl. az erények gyakorlásában, a kedvesség, irgalom, jóság, önmegtartóztatás, béke megélésében és lehetővé teszi a közösségépítést. Segít a „testhőmérséklet szabályozásában”, hogy megfelelő melegségben éljünk, amiben magunk is jól érezzük magunkat és másoknak is otthont tudunk teremteni. Mert aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; mert Isten szeretet. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy személyes, valamint közösségi életünkben szinte tapinthatóvá válik Isten jelenléte a szeretet által. De János felteszi a kérdést: Hogyan mondhatja valaki „szeretem az Istent!”, ha közben testvérét gyűlöli? Mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent sem, akit nem lát. Ugyanezt az állítást kiterjeszthetjük saját magunkra is. Hogyan mondhatom magamról, hogy szeretem az Istent, ha magamat megvetem? Mert ha nem szeretem magam, pl. saját testemet, lényemet, gyengeségeimet, tulajdonságaimat stb. s ahelyett, hogy szeretettel elfogadnám azt, amin nem tudok változtatni, állandóan küzdök ellene? Ha magamat utálom, akkor az Istent sem szerethetem. Mert Isten a szeretet. És ő szeret engem, olyannak, amilyen vagyok. Szeretetből alkotott, és gondoskodik rólam. Ugyanígy a testvéreimről is. Úgy szeret minket, mint saját testét, akit gondoz és táplál. Aki nem szeret, az „vérfertőzést” okoz a testnek. Krisztus misztikus testére tekintve a vér képe segíthet valamit megsejtenünk jelenlegi állapotából. Vajon Jézus, hogy érzi magát? Kik azok, akik egészséges vért pumpálnak a testébe? Kik azok a „vér-rögök”, melyek elakasztják a friss vér szállítását a többi testrész felé? Hol betegeskedik a test? Hogyan látja Jézus az életemet? Mire vágyik, ha rám néz?

Feladat a mai napra: Imádságomban megpróbálok egészen mélyen kapcsolatba kerülni Jézussal, a szeretet forrásával, és engedni, hogy átjárja egész testemet és lelkemet. Ha tudok, elmegyek szentmisére, és megáldozom, hogy így Jézus még tapinthatóbban tudjon jelen lenni bennem, és érezni tudjam szeretetének melegét.

November 17.

 ApCsel 9,1-5                    („Saul, Saul, miért üldözöl engem?”)

Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Erre ő megkérdezte: »Ki vagy te, Uram?« Az így felelt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!

A mai szentírási idézet rámutat arra, hogy mindaz, ami velünk történik, amit élünk, hatással van Jézusra is. Legyen az pozitív vagy negatív. Jézus a követőivel azonosul, bennük él, ők pedig Jézusban. Jelen van személyes és közösségi életükben, amikor „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.” (ApCsel 2,42-47). Mindaz, ami a közösséggel, vagy akárcsak egyetlen egy testvérrel történik, Jézussal történik. Ezt adta tudtul Saulnak, a nagy, gyűlölettől lihegő keresztényüldözőnek, aki meg volt róla győződve, hogy Istennek tesz azzal szolgálatot, ha elpusztítja a keresztényeket. És Jézus csak annyit kérdezett tőle: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Hányszor történik meg velünk is, hogy meg vagyunk győződve saját igazunkról. Csak vizsgáljuk meg ítéletünket, hogy vajon Isten is úgy gondolná-e a dolgokat, ahogy én? Vajon a Teremtő Isten tiszta szeretetének szemszögéből nézve, megállhatja-e a helyét előtte az ítéletem? Különösképpen, ha elégedetlen vagyok, és haragszom valakire. Kérjük Istent, hogy tanítson meg minket úgy látni a dolgokat, ahogy ő látja azokat.

Feladat a mai napra: Belenézek a szívembe. Ki az, aki ellen haragot érzek a szívemben? Miről szól a haragom? Esetleg hol engedtem túl közel magamhoz a másikat? Kérem Istent hogy az ő jóságának szemszögéből láthassam saját életemet és a másik ember életét, és békét találhassak benne.

November 16.

 Jn 15,1-11                        (Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők.)

Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

Egy másik nagyon kifejező kép a szőlőtő, mely ugyanazt a valóságot fejezi ki mint Krisztus misztikus teste. Krisztus a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők vagyunk. Egy szőlőtövön sok vessző szokott nőni. És amit a vesszők nem választhatják maguktól, hogy egymás mellett akarnak-e lenni, vagy sem, úgy mi sem választhatjuk ki, hogy milyen családba születünk, kik a testvéreink, kikkel fogunk egy szomszédságban, társadalomban, korszakban élni. Minden szőlővesszőnek azonban az a közös, hogy a tőhöz tartozik. Belőle nő ki. Sőt, a szőlővessző önmagától életképtelen. Szüksége van a tőre, ami ellátja őt nedvességgel, ásványokkal. Csak akkor tud kifejlődni és gyümölcsöt teremni, ha szoros egységben van a szőlőtővel. Így van ez a mi életünkben. Isten bennünket magának teremtett, arra, hogy vele életközösségben éljünk örökké. Az ember kiteljesedése tehát csak úgy lehetséges, ha Istennel egységben él. Hiszen tőle kap mindent, amire szüksége van, tőle kapja élete célját és értelmét. De a legfontosabb, hogy tőle kapja azt a folytonos, feltétel nélküli szeretetet, amiből igazán életképes lesz, és gyümölcsöt tud érlelni. Élhet-e az ember teljes és boldog életet Isten nélkül? Vagy talán inkább úgy kellene feltennünk a kérdést: Élhet-e az ember teljes és boldog életet szeretet nélkül? Hiszen lehet, hogy egyesek azt mondanák, hogy Isten nélkül igen. De szeretet nélkül nem. Szeretet nélkül az ember elsorvad testileg és lelkileg. Az olyan, mint a növény nedvesség nélkül. Életképtelen. Jézus mondja: Maradjatok meg szeretetemben. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

Feladat a mai napra: A mai napon szemlélhetem a szőlőtő valóságát saját életemben. Ha segít, kimehetek a természetbe és szemlélek egy növényt, fát. De lehet szobanövény is. És megkérdezhetem tőle, hogyan él. Mi élteti őt? Mi a rendeltetése? Hogyan éli életét Istennek? És én, mi éltet engem? Mi az én rendeltetésem? Hogyan élhetnék egészen Isten jelenlétében és szeretetében?

November 15.

 1Kor 12,12-27                 (Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.)

A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy. A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.

Mi az a valóság, hogy Krisztus misztikus teste? Az egyház az évezredek során több képpel próbálta megragadni saját valóságát, mert maga is érzi, hogy egy mély misztérium, ilyen kép pl. az akol, a nyáj, Isten szent temploma, az Isten népe, Krisztus jegyese (vö. II. Vatikáni Zsinat. Lumen Gentium 6). Hiszen az egyház nem csupán egy intézmény, egy szervezet, és nem is egy klub. Van, ami mélyen összeköt bennünket egymással: a keresztség által mindannyian Isten gyermekei lettünk, egy test lettünk Krisztusban. Ez a Krisztusban és Krisztussal való élet jellemzi az egyházat, melynek végső célja és beteljesedése az egység Isten országában. Minden kép ennek egy mozzanatát próbálja megvilágítani. Az egyik legismertebb kép, mely kifejezi az egyház szerves egységét, Krisztus misztikus testének képe, melyet Szt. Pál több helyen is használ. Pál rá akar mutatni a test képével arra, hogy minden egyes tag fontos, és egymáshoz tartozik. Ezt nagyon képletesen fejezi ki a mai igerészben. Számára nincsenek fontosabb és kevésbé fontos, értékesebb és kevésbé értékes testrészek. Nincsen nélkülözhető testrész vagy szerv. Bár tudjuk az orvostudományból, hogy egy emberi test még teljesen működőképes, ha pl. nincsen lába vagy keze, vagy akár csak egy veséje maradt. De valahol érezzük, hogy az már nem teljes élet. Aki elveszített egy lábat vagy kezet jól tudja, hogy még akkor is fáj az a testrésze, ha már nincsen ott. Hogy lehet ez? Testünk nagyon jó tanítómesterünk lehet abban, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, és hogyan tagozódunk be Isten valóságába.

Feladat a mai napra: Szánjunk időt arra, hogy érzékenyen megfigyeljük saját testünket. Hogyan működik? Mennyire magától értetődő számomra, hogy a szívem dobog, és a tüdőm lélegzik, hogy mindkét kezemet tudom használni, tudok járni, tudok gondolkodni, tudok beszélni és látni, hallani és illatokat érezni. Vagyis, ha valami már nem működik, akkor annak hiányát hogyan érzékelteti velem a testem? Isten szereti a testemet, szeretetből teremtette és tartja életben. Meditációmat befejezhetem mély hálaadással.

November 14.

 Dán 12, 1-3; Zsid 10, 11-14.18; Mk 13, 24-32

Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, a csillagok lehullanak az égről, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek. Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait, és egybegyűjti választottait az ég négy tája felől, a föld végétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.

 

„A végső nagy napokról szól az Úr.” Ezekkel a szavakkal kezdődnek a mai olvasmányban, a 33. évközi vasárnapon, Dániel próféta jövendölései. Az egyházi év vége felé minden évben újra hallhatjuk az utolsó időről szóló tanítást. Van-e ennek a tanításnak aktualitása a mai ember számára? Mit akar nekünk üzenni az Úr ezen a tanításon keresztül? Úgy gondolom, a mai kor emberének ugyanúgy aktuális ez a jövendölés, mint évezredekkel ezelőtt. Akkor is, ha sokan kétségbe vonják a halál utáni életet, nem hisznek benne, butaságnak tartják. Van örök élet akkor is, ha sokan úgy élnek, mintha nem létezne. Ezt a hitet valljuk meg minden vasárnap az apostoli hitvallásban: „Hiszem a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet.” Ez a hit nemcsak evilágra, hanem a túlvilágra is vonatozik. Hiszünk azok üdvösségében és örökké tartó boldogságában, akik Krisztust követték és igaz életet éltek, azaz megküzdöttek a szeretetért, a megbocsátásért, és az életszentségért. Dr. Meszlényi Zoltán püspök és vértanú élete gyönyörűen rámutat erre a valóságra: Isten győz a világ fölött. Különböző ideológiák megpróbálták elhallgattatni, letagadni Isten valóságát, de Isten kinyilvánította győzelmét egyszer s mindenkorra. Erről beszél Dániel a jövendölésében: „Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” Jézus mondja a mai evangéliumban: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak.” Mire hív bennünket az Isten? Hogy életünkkel valljuk meg az örök életbe vetett hitünket. Hiszen tudjuk, hogy végeredményben csak a lelki kincseink maradnak meg. Azokkal ékesíthetjük magunkat, amikor majd Isten trónja elé lépünk. Az anyagi javak mind elmúlnak, mint az ég és a föld. Legyen az életünk prófétai jel, tanúságtétel Isten Országáról. Legyen fontos számunkra az Úr üzenete! Tanítsuk családtagjainkat és környezetünket Isten igazságára, hogy majdan a mi életünk is úgy tündökölhessen örökkön-örökké, miként a csillagok.

Feladat a mai napra: Időt szakítok arra, hogy átgondoljam az örök élet igazságát, és azt, hogy hogyan igazítsam életemet még jobban ehhez az Igazsághoz.

November 13.

 Zsolt 85,9-14                   (közel az üdvösség azokhoz, akik őt félik)

Hadd halljam, mit hirdet az Úr, a mi Istenünk! Valóban, ő a békét hirdeti. Békét népének és minden szentjének, mindenkinek, aki szívből megtér hozzá. Igen, közel az üdvösség azokhoz, akik őt félik, s dicsőség lakik majd földjükön. Az igazság és a hűség találkoznak, az igazságosság és a béke csókot vált. A földből kisarjad a hűség, az égből igazságosság tekint le. Igen, az Úr kiárasztja áldását és földünk meghozza termését. Igazságosság jár előtte, és béke a lába nyomában.

 

A mai zsoltár gyönyörűen összefoglalja nekünk heti elmélkedésünket. Azt a vágyát fejezi ki a zsoltáros, hogy hadd halljam, mit hirdet az Úr, a mi Istenünk! Szítsuk fel magunkban is a vágyat, hogy hallani akarjuk Isten szavát, hogy mit akar nekünk ma hirdetni. Hiszen valóban, ő a békét hirdeti. Minden szava az épülésünket szolgálja. Ő üdvösséget hirdet nekünk, arra vágyik, hogy üdvösséget szerezzen nekünk. Mennyire fontos tehát a mi részünkről, hogy keressük őt, meghallgassuk és befogadjuk őt. Igen, közel az üdvösség azokhoz, akik őt félik, s dicsőség lakik majd földjükön. Milyen szép annak gyümölcse, amikor Istent beengedjük életünkbe. Akkor mi is megtapasztaljuk, amiről a zsoltáros ír: Az igazság és a hűség találkoznak, az igazságosság és a béke csókot vált. A földből kisarjad a hűség, az égből igazságosság tekint le. Igen, az Úr kiárasztja áldását és földünk meghozza termését. Igazságosság jár előtte, és béke a lába nyomában. Kérjük az Urat, hogy egyre nyitottabbá tudjunk válni tanítása iránt, hogy meg tudjunk bízni abban, amit mond, és engedni tudjuk, hogy küld minket, hogy mi is az üdvösség szolgái lehessünk sok ember számára.

Feladat a mai napra: A mai napomat hálaadásban élem meg, és megpróbálom észrevenni, hol növekedett bennem az igazságosság és a béke.

November 12.

2Tim 4,1-5                       (hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan.)

Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.

Nagyon szívhez szóló az a buzdítás, amit Pál Timóteusnak intézett. Mintha nem is 2000 évvel ezelőtt hangzott volna el, hanem ma, hiszen a mai világban ugyanolyan érvényesek ezek a szavak: Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Mennyire fontos az evangelizálás! Pál nagyon kéri Timóteust: Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Pál szívügye az emberek üdvössége. Tudja, hogy aki nem hisz Jézusban vagy akár elutasítja őt, és más tanítást követ, az csak nehezen fog üdvözülni. Tudjuk, hogy sok út van az üdvösségre. Az egyház kijelentette, hogy nemcsak a katolikus hit által lehet üdvözülni, hanem más vallás által is. A probléma inkább azokkal van, akik nem hisznek Istenben, hanem csak a pénzben vagy önmagukban és ezért mindenféle erkölcstelenségre képesek, és másokat is megfertőzik hazug elképzeléseikkel. Pál ezért arra buzdítja Timóteust: Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat. Nagyon jól tudta, hogy nem mindenki fogadja el a Jézus Krisztusról szóló tanítást. Mégis azt mondja: Elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről (1Kor 2,2), mert csak Jézusban van az üdvösség. Kérjük Pál közbenjárását, hogy segítsen józan tanításból táplálkoznunk és megkülönböztetni a meséket az egészséges tanítástól, hogy mi is Krisztus mellett tudjunk kitartani és őt hirdetni egész életünkkel.

Feladat a mai napra: Az emberekkel való beszélgetésben arra figyelek, milyen véleményeket osztunk meg egymással. Arra törekszem, hogy abban, amit mondok, egészséges tanítást adjak tovább és ne hódoljak be a másik véleményének. 

November 11.

 Róm 10,10-17                  (Hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak?)

A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?” A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.

Szent Pál az első mondatban rávilágít arra, hogy a szívbeli hit által válhat csak igazzá az ember, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Mit jelent ez? „Igazzá válni” olyan belső folyamat, amelyben pont a hit által átalakulhat belső világunk: azáltal, hogy hallgatom és elfogadom Isten igazságát, lépésről lépésre lecserélődik bennem a szubjektív meglátásom (ami sokszor előítéletekkel, pesszimizmussal, kételyekkel, át nem gondolt viselkedésmintákkal stb. van tele), és helyére kerül a igazság, a tudatos döntés a szeretet és a béke, vagyis a evangéliumi értékek mellett. Pál mondja: Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De itt van a patthelyzet: Hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? VI. Pál pápa szerint minden keresztény ember Isten küldöttje, mert a keresztség szentsége által az egyház küldetésében részesül. „Az egyház, amely az evangelizálás gyümölcseként született, maga is az evangelizálás feladatát kapja Jézustól. Jézus visszatér az Atyához, de egyházát hagyja itt saját követeként. Őbenne Krisztus élete folytatódik. Elsősorban az a hivatása, hogy az ő küldetését, az ő evangelizáló művét folytassa. A keresztények közössége nem valami önmagába zárt közösség. Legbensőbb élete: imája, a szentírás és az apostolok tanításának hallgatása, a testvéri szeretet gyakorlása, a kenyértörés - mindezek éppen azáltal válnak életerősekké, hogy tanúságot tesznek mások előtt. Csodálkozást keltenek, megtéréseket idéznek elő, hirdetik a Jó Hírt. Az evangelizálás így válik az egész egyház közös művévé, amelyhez mindenki a saját munkájával járul hozzá a többiek javára. - Az egyház az evangélium hírnöke, de elsősorban önmagának hirdeti az evangéliumot. Az egyház ugyanis azok közössége, akiknek közös a hitük, közös a reményük. A hit és remény ébrentartásához szüksége van arra: hogy mindezt együtt vallják meg, együtt éljék, a szerető testvéri közösségben gyakorolják. Az egyháznak szüntelenül hallania kell, hogy mi is az, amit hisz, miért remél, mit jelent a szeretet főparancsa. Isten népe az egyház, de itt él a földön, ahol gyakran megkísértik a világ bálványai. Kell azért, hogy újra és újra hallja „Isten magasztos tetteit”, amelyek egykor az Úrhoz fordították, és amelyek révén most is mindig meghallja az Úr hívását és egyesüljön őbenne” (Evangelii nuntiandi, 15.). Ezek alapján Pál kérdését más módon kell feltennünk: Hogyan hallhatnak Istenről, ha az, aki küldött, nem hirdeti? Hogyan üdvözüljenek akkor, ha nem hallanak róla? Isten előtt átgondolom küldetésemet, és engedem, hogy szava lángra lobbantsa szívemet.

Feladat a mai napra: A mai napon kérem az Úrtól azt a bátorságot, hogy megvalljam hitemet azok előtt, akikhez küldött (elsősorban a családomban, munkahelyemen, közösségemben).

November 10.

 ApCsel 26,12-18                                            (küldelek, hogy nyisd meg a szemüket)

Amikor egyszer ilyen szándékkal Damaszkuszba mentem a főpapok meghatalmazásával és engedélyével, déltájban, király, napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyogott engem is, útitársaimat is. Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen! Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni. Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között.

A fönti idézetben Szt. Pál megtérésének történetét olvashatjuk, amint azt Agrippa király előtt Jeruzsálemben a helytartóságok előtt elbeszélte. Pál elmeséli, hogy előbb keresztényüldöző volt, azt hitte, hogy azzal teszi az Isten akaratát, ha a keresztények vesztét okozza. De Jézus maga megállította őt a Damaszkuszi úton, ahol látomásban volt része. Megkérdezte: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. És küldetést ad népéhez és a pogányokhoz, hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között. A küldetés, amit Jézustól kapunk, mindig az emberek és saját üdvösségünket szolgálja. Jézus volt az, aki először megnyitotta Pál szemét és megvilágosította őt az evangélium által, visszatérítette a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez. Mert hitt Jézusban, elnyerte bűnei bocsánatát. Milyen mély élmény lehetett Pál számára, hogy Isten megbocsátotta bűneit, annak dacára, hogy annyi ember vesztét akarta és okozta. Mennyire szégyellhette magát Pál saját tévedéséért. De miután megértette Isten igaz szándékát, nem akart már mást, mint az emberek üdvösségét szolgálni és ugyanabban a kegyelemben részesíteni őket, amiben ő maga részesült. Pál életében láthatjuk, hogy az ember sosem lehet túl bűnös ahhoz, hogy Isten hozzá intézett szava ne legyen még annál is erősebb. Ezért ne írjuk le saját magunkat se! Ha engedjük, hogy Isten igéje megszólítson minket, teljes fordulatot vehet a mi életünk is.

Feladat a mai napra: Ma engedem, hogy Isten megszólítson és útbaigazítson engem.

November 9.

 Mt 10,16-22                     (úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé)

Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!  Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.

 

Jézus küldetést ad. Azt mondja tanítványainak: Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! És utána arról kezd nekik beszéli, hogy üldözést fognak majd szenvedni. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül. Mire is szól a küldetés? Ebben az igerészben is láthatóvá válik a küldetés és az üdvösség összefüggése. Mindannyian küldetést kaptunk a hitben való kitartásra. Más helyen azt mondja Jézus: Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem... Maradjatok meg szeretetemben (Jn 15,4.9). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3,16). Arra kapunk tehát küldetést, hogy Jézus mellett tanúságot tegyünk és kitartsunk a hitben, akkor is, ha ez ebben a világban üldözéssel vagy bármilyen fajta megvetéssel jár. Bár Magyarországon nincs olyan fajta keresztényüldözés, mint más országokban, pl. középkeleti országokban, különösképpen Irakban és Iránban, ahol a muzulmán hatóságok vagy fundamentalista csoportosulások ellenségüknek tekintik a keresztény közösségeket és elhatározták, hogy ki kell őket irtani országukból. A materialista és egoista világban más módon történik az üldözés. Nem direkt módon üldöznek, hanem alattomosan az erkölcsi, vallási akaraterőnket bénítják le. Ez a fajta üldöztetés sokszor nem is kívülről, konkrét emberek által történik, hanem belülről jön, ahol a médiákat és véleményalkotókat használja fel a gonosz lélek, hogy általuk manipulálja gondolkodásunkat: Minek elköteleződni? Minek összeházasodni és gyermeket vállalni? Minek hűségesnek és megbízhatónak lenni? Minek az Egyházra és Istenre hallgatni? Te vagy a világ középpontja! Ne szenvedjél! Elégítsd ki vágyaidat! stb. Mit jelent ilyen körülmények közt mindvégig kitartani az evangélium, valamint az Isten és a felebaráti szeretet mellett? Ne gondoljuk azt, hogy Magyarországon nincsen keresztényüldözés. Az üldöztetés bennem folyik nap mint nap. Vegyük észre és döntsünk tudatosan az evangélium mellett!

Feladat a mai napra: Miben is mikor tapasztalom azt, hogy valami lebénítja akaraterőmet és szeretetemet? Tudatosan döntök a Isten útjai mellett.

November 8.

 Lk 9,1-2                (Elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát)

Összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket.

 

Ezen a héten arról szeretnénk elmélkedni, miként küld és üdvözít minket az Isten élő igéjén keresztül. A mai evangéliumi részletben Jézus, az Isten élő Igéje, a tizenkét apostolt hívja magához és felhatalmazza őket arra, hogy kiűzzék a gonosz lelkeket és meggyógyítsák a betegeket. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. Később az evangéliumok beszámolnak arról, hogy Jézus nemcsak az apostolokat, hanem az összes tanítványait is küldi. Mindannyian keresztségünk és bérmálkozásunk által a Szentlélekben és Jézus életében részesültünk: Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3,27) mondja Szt. Pál. Így tehát nemcsak életében, hanem küldetésében is részesültünk. Jézus maga mondta tanítványainak miután feltámadt: Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket (Jn 20,21). Így ránk bízta saját küldetését. De mi a küldetése? Jézus nyilvános működése kezdetén Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,14-15). A mi elsődleges küldetésünk is arról szól, hogy életünkkel és szavainkkal hirdessük az Evangéliumot, segítsük, hogy az emberek megismerjék Jézust, letérjenek az önzés útjairól és Jézust lábnyomait követve építsék a szeretet és a béke országát. Jézus nekünk is hatalmat adott, hogy úrrá legyünk a gonosz lelkeken és a betegségeken, ha hiszünk benne és elszántan követjük őt.

Feladat a mai napra: Ma építeni szeretném a szeretet és a béke országát ott ahol élek és mozgok.

November 7.

 1 Kir 17, 10-16; Zsid 9, 24-28; Mk 12, 38-44

Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!” Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.”

 

A mai vasárnapi idézetek két szegény özvegynek a magatartását állítják elénk. Az Evangéliumban arról hallunk, hogy Jézus a templomban azt figyelte, hogyan dobja a nép a pénzt a perselybe. Látta, hogy egy szegény özvegyasszony csak két fillért dobott be. Akkoriban egy fillér volt a legkisebb pénzdarab. Jézus - tanítványai előtt - a szegény özvegy szegénynek tűnő adományát dicsérte: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.” Jézus kiemeli az asszony Isten iránti bizalmát. Az özvegy képes volt arra, hogy mindenét, egész egzisztenciáját, megélhetését rábízza Istenre. Gondolhatnánk, hogy akinek úgyis alig van valamije, az könnyebben odaadja azt a keveset. De az özvegy is gondolkodhatott volna úgy, hogy ha csak egy fillért ad Istennek, akkor a másikat megtarthatja magának a „biztonság kedvéért”. Ő azonban nagylelkűen odaadta Istennek mindazt, amije csak volt. Jézus arra hívja fel a hallgatói figyelmét, hogy Istennek nem az adomány mennyisége a fontos, hanem a lelkület, a szándék. Az adományok értékét a mennyiség alapján nem lehet összehasonlítani. Isten előtt csak a lelkület számít, amivel adunk és ajándékozunk. Isten ismeri szívünk szándékát, látja legkisebb tetteinket is, és szamon tartja azokat.

Az evangéliumi özvegyasszony – saját elhatározásából – mindent odaadott. Vannak olyan helyzetek is, amikor Isten lép felénk és kéri, hogy nagylelkűek legyünk. Ilyen történetről beszél az olvasmány. Isten Illés prófétán keresztül kérte egy Száreftában levő szegény özvegytől - akinek már csak egy maroknyi lisztje volt a vékában és egy kis olaja a korsóban –, hogy „Menj, s csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem.” Az özvegy nem kalkulált vagy gondolt először a saját fiára, hanem megadta Illésnek, amit kért tőle. Aztán azt tapasztalta, hogy „a szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el:” Aki nagyvonalúan ad, nem üres kézzel megy el, hanem megkapja jutalmát.

Nem hallgathatjuk a mai olvasmányt és evangéliumi részt anélkül, hogy ne szembesülnénk ezekkel a kérdésekkel: Milyen magatartással adunk Istennek és embertársainknak? Milyen az Isten iránti bizalmunk? Isten ismeri konkrét élethelyzetünket. Örül, amikor nem csak abból adunk, amiben bővelkedünk, hanem abból is, ami a megélhetésünkhöz tartozik; ezek nem csak anyagiak lehetnek, hanem az időnk, a figyelmünk, az erőnk stb.

Feladat a mai napra: A családunkban, a munkahelyen, a templomban gyakoroljuk a nagylelkűséget.

November 6.

 1 Kor 12,12.14-27                                (A tagok törődjenek egymással)

A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy. A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.

 

Abból az igazságból kiindulva, hogy Krisztus teste vagyunk, és egyenként tagjai, Pál apostol a közösségi életről beszél a korintusiaknak. Pál tudta, hogy Korintusban a keresztényeknek nehézségeik voltak a közösség egységének megőrzésében, csoportok alakultak ki a közösségen belül. Kihívásaik voltak a közösségi életben. Ez pedig mind a mai napig jellemző: jól élni a közösséget, a közösségben nem megy automatikusan, hanem mindig új kihívást, feladatot, növekedést jelent. Két csapdára figyelmezteti Pál a közösségét: az egyik, ha valaki nem érzi, hogy a közösséghez tartozik, „nem tartozom a testhez”, és másik, pedig, amikor valaki nem tartja fontosnak a másikat, „nincs rád szükségem”. Mi áll e mögött az állítás mögött? Az oka sokszor az összehasonlítás, és az abból fakadó kisebbségi érzés, esetleg valaki nehezen tudja elfogadni helyét a közösségben. Ez pedig egy világias gondolkozás. Pál a test képével minden egyes tag, minden egyes ember fontosságát, jelentőségét hangsúlyozza. A testnek ill. a közösségnek különböző tagokra van szüksége, mindegyik sajátos, egyéni tulajdonságával. Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta, tetszése szerint. Ő akarta így, ezért így jó. Azt akarja, „hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással”. Jézus, mutasd meg nekünk, hogyan tudjuk magunkat jobban értékelni és a közösség többi tagját is értékeseknek tartani.

Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogyan tudom bevonni a másik embert a közösségbe, és ha látom, hogy valaki kívül marad, segítek, hogy beléphessen.

November 5.

 Agg 1,3-9                                      (mindenki a maga házába siet)

Erre ezt mondta az Úr Aggeus próféta által: »Annak bezzeg itt van már az ideje, hogy ti mennyezetes házakban lakjatok, holott ez a ház még romokban hever? Nos tehát így szól a Seregek Ura: Fontoljátok csak meg sorsotokat! Sokat vetettetek, de keveset takarítottatok be; ettetek, de jól nem laktatok; ittatok, de meg nem részegültetek; öltözködtetek, de föl nem melegedtetek; és aki összegyűjtötte bérét, lyukas erszénybe rakta. Így szól a Seregek Ura: Fontoljátok meg sorsotokat! Menjetek fel a hegyre, hozzatok fát és építsétek fel a templomot, hogy kedvemet és dicsőségemet találjam benne -- mondja az Úr. -- Sokra számítottatok, de íme, kevés lett; hazavittétek a termést, de én elfújtam. Miért? -- mondja a Seregek Ura. -- Azért, mert az én házam romokban hever, közületek pedig mindenki a maga házába siet.

 

A próféta Aggeus egy konkrét történelmi helyzetben szól. Izrael népe a babilóniai fogságból visszatért Jeruzsálembe. Ott újra fel kell építenie mindent és új megélhetést kell teremteniük maguknak. A helyzetük nehéz és azért érthető, hogy mindenki csak magáról gondoskodik, a maga dolgával törődik. Érthető? Talán a modern ember számszögéből ezt mondanánk. Isten látása viszont egészen más. Tudja, hogy az embernek nem attól lesz jobb sora, ha csak saját magával foglalkozik, és nem veszi figyelembe a közösség ügyeit is. Isten Aggeus prófétán keresztül arra szólítja fel a Jeruzsálemben élő Izraelitákat, hogy törődjenek a romokban hevert templommal is, és együtt építsék fel azt: „hozzatok fát és építsétek fel a templomot”. És akkor többi tevékenységük is gyümölcsöző lesz. Mit mondhat ez az idézet saját élethelyzetünkre vonatkozóan? Mire hív meg? Hogyan bánunk a közösségi ügyekkel, legyen az családi, egyházközösségi vagy társadalmi szintű? Egy társadalomnak nem lesz jövője, ha mindenki csak a maga hasznát nézi. És milyen családi együttlét az, ahol esténként mindenki csak a saját számítógépe vagy a tévé előtt ül? Helyettük inkább a közös programokat, együttléteket kellene terveznünk: pl. a közös sétát játékot. Segíts, Jézus, hogy megértsük, hogy nem az tesz jót nekünk, ha a saját, önző érdekeinket helyezzük előtérbe, hanem inkább a közösség érdekét nézzük.

Feladat a mai napra: Családomban olyasmit teszek, amit a közösség építését szolgálja.

November 4.

 Ef 2,13-21               (akik egykor távol voltatok, közel jutottatok)

Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek, mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához. Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma.

 

A modern ember sokszor felteszi magának a kérdés, vajon tényleg képesek vagyunk közösségben élni, mikor állandóan jönnek hozzánk a hírek, melyek viszályokról, veszekedésekről, a szakadásokról, új háborúkról, ellenségeskedésről szólnak. Mégis nyilvánvaló, hogy Isten az embert nem önmagáért, különálló szigetként alkotta, hanem mint közösségi lényt. De az is világos, hogy valami mindig megzavarja a kapcsolatokat, az Istennel való kapcsolatot csakúgy, mint az emberekkel való békés együttlétet. Ezt a „valamit” szokták a bűnbeeséssel magyarázni. A mai idézetben azonban az az örömhír, hogy Jézus Krisztus helyreállította kapcsolatainkat és „a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében”. Amit már Ezékiel próféta jövendölt a kettéválasztott népnek, Jézusban teljesen valóra válik: „Egy néppé teszem őket országomban, nem alkotnak többé két népet, és nem oszlanak többé két országra” (Ez 37,22). Bár itt a földön mégis léteznek válaszfalak az emberek között, de a mélyebb valóság az, hogy Krisztusban már egy testhez tartozunk, mert „mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában”. Krisztusban képesek vagyunk, közösséget építeni, ha engedjük, hogy ő legyen bennünk a békeszerző. Bennünk és köztünk talán még léteznek olyan válaszfalak, melyek arra várnak, hogy Jézus bontsa le azokat. Beszéljünk erről Jézussal, hogy általa felfedezhessük, hogy a másik nem az ellenségünk, hanem hozzánk tartozik és együtt Krisztus testét formáljuk.

Feladat a mai napra: Mások számára legyek én a mai napon a békességszerző.

November 3.

 Jn 17,20-23.26                      (könyörgök, azokért, akik az ő szavuk által hinni fognak)

De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.«

Jézus imádságában feltárja előttünk szívét. Nagy vágya az egység, hogy mindnyájan egyek legyenek. Ez pedig egyedül a vele való és az Atyával való közösségben valósulhat meg. Azért az is kívánja és kéri ezért az Atyát, hogy mi is ott legyünk, ahol ő: „Atyám, azt akarom, hogy ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet. A velünk való közösség után sóvárog, illetve az után, hogy elfogadjuk az ő szavát. Látjuk, hogy Jézus nem csupán vágyódik arra, ami számunkra a legjobb, hanem ezért a vágyáért, annak teljesüléséért imádkozik is az Atyához. Hiszen csak az Atyával együtt tesz mindet. Arra kötelezi magát, hogy továbbra is megismerteti velünk az Atya nevét, de tudja, hogy amikor majd elmegy az Atyához, a hit az apostolokon és mások igehirdetésén keresztül terjed tovább. Éppen ezért értük is imádkozik: „De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy ... ők is egy legyenek mibennünk”. Azt is kéri itt Jézus, hogy mások a mi szavunk által higgyenek benne. Nekünk is van szerepünk a hit továbbadásában. Kérjük Jézust, hogy mutassa meg nekünk, hogyan tudjuk embertársainkat a vele való közösségre elvezetni.

Feladat a mai napra: Azokért imádkozom, akiket Jézus bízott rám, családtagjaimért, barátaimért stb., hogy általam a hitben megerősödjenek.

November 2.

 1 Pét 1,23.25-2,5.9.10     (születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által)

Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által. Ez pedig az az ige, amelyet hirdettek nektek. Vessetek le hát minden gonoszságot, minden álnokságot és képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, és mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok, hogy általa növekedjetek az üdvösségre, miután megízleltétek, milyen édes az Úr. Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor »nem nép« voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek.

 

Szent Péter levelében szépen ábrázolja, hogyan cselekszik Isten igéje és hogyan jön létre általa közösség. Az ige hirdetése által, amelynek középpontjában Jézus Krisztus áll, - aki az Isten élő igéje -, részesül az ember Isten életében, „újjászületik” Isten életébe. Ezzel kapcsolatban beszél Szent Pál az új emberről: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény“ (2 Kor 5,17). Bár a keresztség létrehozta bennünk a Szentháromság életébe való belépést, de utána már, ebben az új életben is kell élnünk. „A hitnek minden megkereszteltben, akár gyermek, akár felnőtt, a keresztség után növekednie kell”, írja a katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 1254). A hit növekedéséhez pedig lelki életünknek az Igéből kell táplálkoznia: „mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok”. Aki már valóban megtapasztalta, milyen jó, és édes az Úr, az újra és újra vágyakozni fog utána, hogy belőle táplálkozhasson és hozzá járulhasson.: „Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz”. Az Ige által azonban nemcsak Jézussal lépünk közösségbe, hanem egymással is. „Mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá”, ahogyan a keresztség által Krisztus tagjai lettünk, beletestesültünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének. Ebben a szentírási szakaszban Szent Péter az ó-szövetségben használt képeket a keresztény közösségre vonatkoztatja: „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok”. A mai imádságunkban próbáljuk meg felfedezni, hogyan is történt mindez, amiről szent Péter ír, a mi életünkben.

Feladat a mai napra: Kiválasztok egy bibliai idézetet, amelyből a mai napon lelki életemet szeretném táplálni.

November 1.

 Bár 4,36-5,6                         (összegyűjti őket a Szentnek szava)

Tekints, Jeruzsálem, kelet felé, és lásd azt az örömöt, melyet Isten áraszt rád. Mert íme, megjönnek fiaid, kiket elbocsátottál, a széjjelszórtak; megjönnek, mert összegyűjti őket napkelettől napnyugtáig a Szentnek szava, és örvendeznek az Isten dicsőségén. Vesd le, Jeruzsálem, gyászod és nyomorúságod ruháját, és öltözzél annak a dicsőségnek díszébe és pompájába, melyet megad neked Isten örökre. Vedd körül magadat az Isten igazságának palástjával, és tedd fejedre az Örökkévaló dicsőségének koronáját. Mert Isten megmutatja rajtad fényességét mindenkinek, aki az ég alatt van. Mert Isten ezt a nevet adja neked mindörökre: »Igazság békéje« és »Jámborság dicsősége«. Kelj fel, Jeruzsálem, állj a magaslatra, tekints kelet felé, és nézd, mint gyűlnek egybe fiaid napkelettől napnyugatig a Szentnek szavára, és örvendeznek azon, hogy megemlékezett róluk Isten! Mert gyalog mentek el tőled, elhajtotta őket az ellenség, de az Úr visszahozza őket hozzád; olyan pompával hozzák majd őket, mint a királyi trónt.

 

Amikor Isten szól az emberhez, vagyis hozzánk, mindig újra kapcsolatba lép vele. És minden szó, amelyet Isten hozzánk intéz, annak a kifejezése, mennyire vágyik a velünk való közösségre. A mi részünkről pedig ott a szabadságunk arra, hogy elfogadjuk vagy elutasítjuk ezt a hozzánk intézett szót. Ha elfogadjuk, Isten szava megújítja, elmélyíti, meggyógyítja, megerősíti Vele való kapcsolatunkat. Olyan szó ez, mely soha nem eltávolít Istentől vagy az emberektől, hanem közelebb vezet hozzájuk. Isten szava közösséget, egységet, kapcsolatot eredményez. Az elválasztás, a szétválasztás, az elhatárolódás mögött mindig ott áll egy, az Isten szavára – akár tudatosan, akár akaratlanul - kimondott Nem. Éppen ezért történt meg Izrael Babilóniába való száműzetése, mert nem hallgattak Isten szavára. „De népem nem hallgatott szavamra, Izrael nem igazodott akaratomhoz. Ezért ráhagytam őket kemény szívükre, hadd menjenek csak saját fejük után” (Zsolt 81,12-13). De Isten nem végleges hagyta el a népet, próféták által újra és újra szólt hozzájuk, ahogy ebben a mai idézeten Báruk prófétán keresztül. Megjövendölte, hogy a száműzöttek szavára visszatérnek Jeruzsálembe. „A széjjelszórtak; megjönnek, mert összegyűjti őket napkelettől napnyugtáig a Szentnek szava.” Izrael tapasztalata saját tapasztalatunknak tükörképe. Ahol nemet mondtunk Istennek, vagy becsuktuk fülünket szavai előtt, vajon nem tapasztaltuk-e egy idő után a távolságot, az elidegenedést? Minket is újra és újra visszahív, egybegyűjt az Úr, hozzánk intézett szavai által, mert megemlékezett róluk Isten!

Feladat a mai napra: Annak a tudatában élek, hogy Isten megemlékezik rólam és egy szívességgel kifejezem én is valakinek, hogy én is gondolok rá, megemlékezem róla.