1Pét 5,1-4 (A MEGSZENTELÉS FELADATA)
Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is
elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló
dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját,
viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten (szándéka) szerint
ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak
fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb
pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
„A püspök
"a legfőbb papság kegyelmének sáfára" is, különösen az Eucharisztiában,
melyet ő maga ajánl föl, vagy munkatársai, a papok által gondoskodik
fölajánlásáról. Az Eucharisztia ugyanis a részegyház életének központja. A
püspök és a papok megszentelik az Egyházat imádságukkal és munkájukkal, az ige
és a szentségek szolgálatával. Megszentelik példájukkal, "nem uralkodván a
kléruson, hanem mint a nyájnak példaképei" (1Pt 5,3). Így történik meg,
hogy "eljutnak a rájuk bízott nyájjal együtt az örök életre".” (KEK
893) Hálával gondoljunk azokra a papokra, akik számunkra igazi példaképek. A
mai idézetben Péter apostol az Egyház előjáróinak lelkére köti a helyes
viselkedést a rájuk bízott hívőkkel szemben. Saját tapasztalatból ismeri a
veszélyeket, kísértéseket, amelyek alól Krisztus választottai sem mentesek. Még
az utolsó vacsoránál versengés támadt köztük arról, hogy ki a nagyobb közülük.
Péter fülében még biztosan visszhangoznak Jézus szavai: „A nemzetek királyai
uralkodnak a népeken, és a hatalmasok jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban
ne így tegyetek, hanem aki nagyobb köztetek, legyen olyan, mint a legkisebb, és
aki elöljáró, legyen olyan, mint a szolga” (Lk 22,25-26). Erre a Krisztusi
szolgálat szellemére buzdítja Szent Péter az előjárókat. Adja Isten, hogy a
püspökök és papok ma is eszerint éljenek.
Feladat a mai napra:
Felajánlok valamit papi hívatásokért.