XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2022. szeptember 17., szombat

1 Pét 1,13-21

 

Ezért övezzétek fel gondolkodástokat, legyetek józanok, mindenestül reméljetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenése hoz nektek. Mivel engedelmes gyermekek vagytok, életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között; mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején. Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán. Őt (Isten) előre, már a világ teremtése előtt kiválasztotta, de csak az utolsó időkben jelent meg, miattatok. Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy hitetek és reményetek Istenben legyen.

 

Az ószövetségi szertartásokon az Istennek felajánlott áldozati bárány bemutatása nem volt alkalmas a bűn elvételére. Jézus volt az, aki teste és vére áldozata árán elvette az emberiség bűneit. Ezután a halál és a bűnös emberiség sorsa új távlatot nyert. Isten világra küldte Fiát, hogy Ő legyen az, aki magára véve az emberiség bűneit, magát kiengesztelő áldozatul adja, hogy az emberekkel új szeretet kapcsolatba léphessen. Kegyetlen volt Jézus szenvedése, amit ugyanolyan emberi testben viselt el helyettünk, mint amilyen a miénk. Az irántunk érzett szeretete és Atyja iránti engedelmessége késztette arra, hogy utolsó csepp véréig hűséges maradjon önmagához. Az Ószövetségi áldozat helyébe az Újszövetségi áldozat lépett. A szentmise áldozatban részesülhetünk Krisztus testében és vérében. Ez a részesedés a hívek egységét is létrehozza az egy testben. Hatalmas áron váltódtunk meg az „értéktelen életmódból”, ami arra indít, hogy nem tehetjük hiábavalóvá ezt a váltságot, hanem mi is szenteljük oda az életünket Istennek.

Feladat a mai napra: Imádkozzuk el a Krisztus lelke kezdetű szentignáci imát:

2022. szeptember 16., péntek

Jn 12, 23-28

 

Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”

 

Ahogy Jézus feláldozta értünk emberi, mulandó életét, mert szeretett minket, úgy minket is arra hív, hogy vessük el az önző magunk körül forgó önmegvalósító életet, olyat, ami nem Istenre irányul. Ha így teszünk, megnyerjük az örök életet, de már itt a földön is élvezhetjük annak tudatát, hogy nem akárkinek, hanem Istennek szolgálunk, nem a világtól, hanem Istentől függünk. Isten megadta a választás szabadságát. „Senki nem szolgálhat két Úrnak” (Mt 6,24). Nem lehet Istent választani, ugyanakkor a világ értékrendjét követni, szabad utat engedni a bennünk lévő bírvágynak, önzésnek, ösztönöknek, egyéb hiúságoknak. Az Istennek szentelt élet választása azt jelenti, önmagunkat megtagadva, keresztünket hordozva Jézus szeretetéért nagylelkűen elveszítjük azt az életet, amelyet én-központúan élnénk. Méltóságot ad az embernek, hogy úgy tekinthet erre az életre, hogy Isten hív és kér erre az Érte való szolgálatra. Jézus az élet teljessége, Őhozzá biztosan ragaszkodhatunk, még ha valami látszólagosan fontosnak tűnő dologról is kell lemondani. Őt bátran követhetjük, Ő az örök élet szemszögéből nézi a világot, engedi meg a történéseket. A vállunkra tett keresztekkel figyelmeztet arra, hogy ez a világ nem a mi hazánk, és ne kötődjünk ezer szállal ehhez a világhoz, nekünk pedig lehetőség arra, hogy kifejezhessük iránta való szeretetünket a mindennapi kereszt hordozással. Ha látszólag el is veszítem az életem, azt Jézus kezébe találom meg. Ha Vele vállalok sorsközösséget, Ővele tudok menni az Istennel való teljesség, az igazi élet felé.

Feladat a mai napra: A mi kis keresztjeinket tudatosan kapcsoljuk Jézus szenvedéséhez.

2022. szeptember 15., csütörtök

Mt 16,25-26

 

Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért?

 

Miközben életünkben akár anyagi, akár lelki, akár szellemi javakat, vagy bármilyen más világi mércével mért magasztosnak vélt dolgokat hajszolunk, könnyen elfelejtkezünk életünk valódi céljáról. A célunk a saját lelkünk megmentése ebben az életben az örök életre, és ennek a szolgálatában áll a világi javak jézusi lelkülettel történő használata. A jézusi lelkület azt jelenti, hogy hisszük, hogy Ő az igazi élet. Ő mondja magáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25) Ha Jézusért elveszítjük ezt a világot vagyis Őhozzá ragaszkodunk, még ha valamiről le is kell mondanunk, vagy áldozatot kell hoznunk, akkor megmentjük életünket az örök életre. Az emberi lélek értéke minden földi érték felett áll, ezért a magunk és a mások életében mindig a lélek javát, vagyis Istenhez való tartozását és nem csupán az e világhoz való kötöttségét kell szolgálnunk. Pilinszky János írja: „A világban élő ember nem láthatja Istent, az Istenben élő ember tisztán látja a világot”. Ha Istenben élünk meg tudjuk különböztetni azt, hogy mi az, ami ebből a világból „megnyerhető” a nélkül, hogy lelkünk kárára lenne.

Feladat a mai napra: Vizsgáljuk felül, van-e olyan kötődésünk, ami akadályoz abban, hogy Jézushoz szorosabban kötődjek?