XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. január 1., szerda

Január 1.



ApCsel 8,9-24                   (A vallástalanság)

Élt a városban egy Simon nevű férfi, aki varázsló volt, és azzal ámította Szamaria népét, hogy fontos személynek adta ki magát. A népnek apraja-nagyja hallgatott rá. „Ő az Isten ereje, melyet nagynak neveznek!” - mondták. Csüggtek rajta, mert már jó ideje ámította őket mesterkedéseivel. De amikor hittek Fülöpnek, aki Isten országáról és Jézus Krisztus nevéről beszélt nekik, megkeresztelkedtek, férfiak és nők egyaránt. Maga Simon is hívő lett, megkeresztelkedett, és Fülöphöz csatlakozott. A jelek és a nagy csodák láttán elámult. Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria elfogadta az Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Amikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy megkapják a Szentlelket. Mert még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket. Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik a Szentlelket, pénzt ajánlott fel nekik: „Adjatok nekem is olyan hatalmat - mondta -, hogy akire csak ráteszem a kezem, megkapja a Szentlelket.” Péter elutasította: „Vesszen el a pénzed veled együtt, mert azt hitted, hogy az Isten ajándékát, pénzen meg lehet venni. Semmi részed benne és semmi közöd hozzá, mert szíved nem tiszta az Isten előtt. Térj meg hát gonoszságodból, és kérd az Istent, hogy bocsássa meg szíved szándékát! Úgy látom, elöntött a keserű epe, és fogva tart a gonoszság.”  „Könyörögjetek értem az Úrhoz - kérte Simon -, hogy semmi se érjen abból, amit mondtatok.”

Isten első parancsolata elveti a vallástalanság fő bűneit: a szóval vagy cselekedettel történő istenkísértést, a szentségtörést, és a simóniát. (KEK 2118). Az istenkísértés szóval vagy tettel próbára teszi Isten jóságát és mindenható erejét. Ezért akarta elérni a Sátán Krisztusnál, hogy vesse le magát a templom párkányáról, így kényszerítve Istent beavatkozásra (Vö. Lk 4,9). Jézus Isten szavát szegezte szembe a Sátánnal: "Ne kísértsd Uradat, Istenedet" [MTörv 6,16]. Az ilyen istenkísértésben rejlő kihívás sérti azt a tiszteletet és bizalmat, mellyel Urunknak, Teremtőnknek tartozunk. Azt jelenti, hogy kételkedünk szeretetében, gondoskodásában és hatalmában [vö. 1Kor 10,9; Kiv 17,2--7; Zsolt 95,9]. (KEK 2119). A szentségtörés a szentségek és más liturgikus cselekmények, valamint Istennek szentelt személyek, dolgok és helyek profanizálása vagy méltatlan kezelése. A szentségtörés súlyos bűn, főképp ha az Eucharisztia ellen követik el, mert ebben a szentségben Krisztus Teste szubsztancialiter van jelen [vö. CIC 1367; 1376]. (KEK 2120). A simónia [vö. ApCsel 8,9—24] a lelki javak adásvétele. Simon mágusnak, amikor meg akarta vásárolni azt a lelki hatalmat, melynek működését az Apostolokban fölfedezte, Péter azt válaszolta: "Vesszen el a pénzed veled együtt, mert azt hitted, hogy az Isten ajándékát pénzen meg lehet venni" [ApCsel 8,9—24]. Így igazodott Jézus szavához: "Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok" (Mt 10,8) [vö. már Iz 55,1]. A lelki javakat lehetetlen kisajátítani és úgy viselkedni velük, mintha birtokosai vagy urai lennénk, tekintettel arra, hogy forrásuk Isten. Nem kaphatók meg másként, csak ingyen, Őtőle. (KEK 2121). "A kiszolgáltató az illetékes hatóságtól megszabott adományokon kívül a szentségek kiszolgáltatásáért semmit ne kérjen, és mindig ügyeljen, nehogy a szegények szegénységük miatt nélkülözzék a szentségi segítséget." [CIC 848.] Az illetékes hatóság állapítja meg e "fölajánlások" mértékét annak az elvnek megfelelően, hogy a keresztény népnek hozzá kell járulnia az Egyház szolgáinak létfenntartásához. "Méltó a munkás a maga bérére" (Mt 10,10). [vö. Lk 10,7; 1Kor 9,4--18; 1Tim 5,17--18.] (KEK 2122). Valószínű, hogy nem kísért minket annyira a simónia, azonban inkább a szóval vagy cselekedettel történő istenkísértés vagy szentségtörés. Ha a szentségtörés meghatározását komolyabban átgondoljuk: „a szentségtörés a szentségek és más liturgikus cselekmények, valamint Istennek szentelt személyek, dolgok és helyek profanizálása vagy méltatlan kezelése.” Akkor pl. szentségtörésnek nemcsak a szentségekkel való visszaélés számít, hanem a papok, szerzetesek, ill. házasok profanizálása is, pl. szerelmi/szexuális kapcsolatba való belebocsátkozás vagy akár házasságkötés, vagy egy kegyhelyen, templomban való szemetelés, illetlen viselkedés, és annak engedése, stb.
Feladat a mai napra: Figyelmes leszek az iránt, hogy hozzájáruljak a szentségekkel, fölszentelt helyekkel és személyekkel való helyes bánásmódjához, és segítek abban, hogy másokban is serkentsem a szentségi iránti tiszteletet.