2. Napi elmélkedéshez: Zsolt
42, 2-12
Ahogy a
szarvasünő a forrás vizére kívánkozik, úgy vágyakozik a lelkem utánad, Uram. Lelkem
szomjazik az Isten után, az élő Isten után. Mikor mehetek már, hogy lássam
Isten arcát? Könny a kenyerem nappal és éjjel, ha naponta mondják: „Hol marad
Istened?” A szívem megdobban, ha arra gondolok, hogyan vonultam be a fönséges
sátorba, az Úr házába, ujjongás és énekszó közepette a vidám ünnepi
közösséggel. Lelkem, miért vagy szomorú és miért háborogsz? Remélj az Úrban és
majd újra dicsőítem, mint arcom felderítőjét és Istenemet! A lelkem roskadozik,
amikor a Jordán földjén a Hermon felől rád gondolok, te kicsi hegy. Örvény
hívja az örvényt vizeid zuhogásában, s minden örvényed és hullámod rám zúdul. Nappal
az Úr adja kegyelmét és éjjel neki énekelek, áldom éltető Istenemet. Így szólok
Istenhez: Sziklám vagy, miért feledkeztél meg rólam? Miért kell szomorúan
járnom, ellenségtől szorongatva? A velőmbe hatol, ha ellenségeim gúnyolódnak,
ha naponta mondják: „Hol maradt Istened?” De miért vagy szomorú, lelkem, és
miért háborogsz? Remélj Istenben és majd újra dicsőítem, mint arcom
felderítőjét és Istenemet!
Imádságunkhoz vegyük újra
elő az 1. nap imájához való utasításokat és mai imában is gyakoroljuk. Szítsuk
fel magunkban a szándékot: Miért is akarok most imádkozni? Mire vágyom?
Próbáljuk megérezni testünkben azt a szomjúságot, amint a szarvasünő a
forrásvízre kívánkozik. Hol érzékelem magamban a vágyódást, amint a lelkem
vágyódik Isten után?
A zsoltáros nagyon
fájdalmasan érzékeli ezt a vágyat. Számára szenvedést jelent, hogy nem láthatja
Isten arcát. De nem menekül ebből a fájdalomból. Inkább megpróbálja körülírni,
miként tapasztalja ezt. Például abban tapasztalja, hogy megkérdőjelezik az
Isten létezését. Hol a te Istened? Micsoda fájdalmas ez a kérdés, amikor talán
én is pont azt érzem, hogy nincs velem az Úr, amikor ürességet, szárazságot
érzek, amikor az ima úgy tűnik, hogy teljesen terméketlen, mert nem indult el
bennem semmi, nem éreztem semmit. Van egyáltalán Isten? Vagy csak beképzelem
magamnak? Hol van? Miért nem válaszol? Miért nem érezhetem közelségét? – Az
imádságnak egy másik fontos lépése, hogy ne kavarodjunk el az érzelmeinkben,
gondolatainkban. Hiszen akkor csak magunk körül forgunk. Amikor észrevesszük,
hogy elkalandoztunk térjünk vissza Istenhez. Aki jelen van, még ha nem is
érzékelem. A zsoltáros ezt azzal teszi, hogy felidézi magában az emléket,
amikor bevonult Isten sátorába a vidám ünnepi közösséggel, ének és ujjongás
közepette. Felidézi magában a találkozás örömét és ez felszítja benne a
reményt: Lelkem, miért vagy szomorú és
miért háborogsz? Remélj az Úrban és majd újra dicsőítem, mint arcom
felderítőjét és Istenemet! Ma ezt gyakoroljuk, hogy ha el is kalandoznánk,
vagy elöntenének bennünket negatív érzések, akkor mindig újra térjünk vissza az
Istennel való találkozás gyönyörűséges emlékéhez, élményéhez, és engedjük, hogy
megszülessen bennünk az újabb találkozás reménye. Hogy mikor lesz, azt bízzuk
Istenre. Ő jobba tudja, mikor mire van szükségünk. Ne akarjunk mást, csak
hűséges maradni elhatározásunkhoz, és átengedni Istennek a vezetést.
Feladat
a mai napra:
Napközben is gyakorlom az Istennel való találkozás szép emlékének felidézését. Megfigyelem,
milyen hatással van rám.
Este: Visszatekintés a napra: Szeretetteljesen visszatekintek a napomra. Újra Isten jelenlétébe helyezem magam és kérem tőle, hogy világosítsa meg napomat, hogy az Ő szemével láthassam mindazt, ami történt. Milyen kegyelmet kértem és kaptam az Istentől? Mi érintett meg a zsoltárból? Hogyan hatott rám az Istennel való találkozás emlékének felidézése? Hálát adok Istennek. Újra elolvasom a zsoltárt, és kérem a Szentlélektől azt a kegyelmet, hogy készítse elő szívemet a holnapi napra, tanítson meg imádkozni, Istenben élni.