Mt 1,18-21.24-25 (Növekedés)
Jézus
Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még
mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a
Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt
megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen
töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József,
Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant
élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja
meg népét bűneitől.” József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr
angyala parancsolta. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg világra
nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.
A születés, új tagok
érkezése mindig óriási változást hoznak az életünkben. Ezt a közösségi életben
is erősen érzékeljük, amikor új tagokkal bővül a közösség. A noviciátusomban
pl. felborult az egész eddigi életritmusunk, amikor a második évfolyamban hat
új tag érkezett három féle kontinensről és 5féle országból. Teljesen más
ritmusra volt szükségük, új kultúrát, felfogást, viselkedés- kifejezésmintákat
hoztak magukkal. S bár nagyon örültünk az új rendtagoknak, de küzdöttünk is
befogadásukkal, míg mélységesen meg nem barátkoztunk egymással. Hasonló egy
család életében, vagy egy házaspár életében, a gyermekek születése. Az új tag
érkezése először mindig örömmel és várakozással tölt el minket, kíváncsiak
vagyunk rá, elképzeljük, milyen lehet, hogy fog kinézni, kire fog hasonlítani,
milyen karaktere, tehetsége lesz, hogyan fogunk egymáshoz viszonyulni. De
kihívást is jelent, félelmek jelentkeznek, hiszen helyet kell neki csinálni,
meg kell változtatni szokásokat, hogy integrálódni és érvényesülni tudjon. Nem
csak neki kell hozzánk illeszkednie, hanem nekünk is hozzá. Le kell mondanunk
eddigi életvitelünkről és ez olykor fájdalommal, szenvedéssel is jár, míg meg
nem küzdünk a változásokkal, és mélységesen megszeretjük egymást. Ha Jézus
életére tekintünk, azt láthatjuk, hogy születése teljesen felbolygatta Mária és
József életét. Semmi sem lett úgy, ahogy eleinte tervezték közös jövőjüket.
Józsefnek nehezére esett elfogadni, hogy a gyermek nem tőle van. Máriának
bíznia kellett abban, hogy Isten kivédi őt. Jézusnak is helyet kellett
csinálniuk az életükben. Mit jelent Isten fiát a világra hozni és felnevelni?
Elfogadni a megvetést, a rámpafényben állást, az üldöztetést, hurcolkodást. A
változás mindig valahol megsebez bennünket. Az ember megtapasztalja benne a
tehetetlenséget, saját korlátait, mely haragot, fájdalmat okoz. Mit is kezdjünk
ezzel? Azt várnánk el magunktól, hogy állandó örömujjongással töltsön el az új
(család/közösségi)tag érkezése. De ott vannak a nehéz, fájó érzelmek is, és
szeretjük őket elfedni, elfojtani, letagadni. „Ami van, annak szabad lennie!”
Ennek az érzelmi ambivalenciának is. Az igazi öröm csak úgy születhet, ha a
fájdalmakon keresztül arra figyelünk, aki szeret minket, és miközben megpihen
tekintetünk az Ő gyöngéd, szelíd tekintetében, békét áraszt belénk, és
megnyitja szívünket a másik iránti szeretetre.
Feladat a mai napra: Időt szánok arra, hogy egy képet szemléljek a
Szent Családról és elbeszélgessek Szűz Máriával vagy Józseffel az élet nehéz
dolgairól, amíg erővel fel nem töltődöm.