Zsolt 34,10-12 (Féljétek az Urat, ti szentjei!)
Féljétek
az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt.
A fiatal
oroszlán nyomorog és koplal, de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
Gyertek,
fiaim, és hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítalak titeket.
Amint
fönt már említettem, a 34. zsoltár egy tanítózsoltár is. Dávid számára Isten
jelenléte az életében fontos, életet mentő élménye lett. Nem tudja elképzelni
életét Isten nélkül. Nem azért volt Isten olyan jóságos hozzá, mert Dávid olyan
szent ember lett volna, aki sosem vétkezett. Tudjuk, hogy Dávid is elég sok
bűnt, sőt súlyos bűnt követett el életében. De volt benne egy alapmagatartása:
az istenfélelem. Isten számára nem csupán egy földön túli, felhők fölött
lebegő, ismeretlen lény volt, akinek meg kell tartani a parancsokat, akitől
félni, rettegni kell. Zsoltáraiban világosan kiderül az, hogy Isten számára egy
konkrét személy, egy hozzá közel álló isteni személy, aki olyan mint egy atya,
vagy mint egy jó barát. Aki nagyobb nála, de mégis oltalmában van. Ezekben a
versekben bátorítani akar minket: Féljétek az Urat, ti
szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. A fiatal oroszlán nyomorog és
koplal, de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek. Bárcsak
te is mernél teljesen az Úrra hagyatkozni! Igazából mit értünk istenfélelem
alatt? A Magyar Katolikus Lexikon így határozza meg: az istenfélelem „természetes erény, az értelem meghajlása a
természetes erkölcsi törvény alkotója előtt, aki minden jót megjutalmaz és
minden rosszat megbüntet. A teljes élet jutalmazása v. büntetése a
fölfoghatatlan, az „egészen más”, a „Szent” joga, akit az ember nem érthet meg,
de föltétlenül tisztelnie és félnie kell (örök élet). Az istenfélelem a
vallásosság társerénye. Ellentétes víciuma a vakmerőség. - 2. a
Szentlélek hét ajándékának egyike, természetfölötti erény, mely rendezetté
teszi a lélekben a szeretetet.”[1] S
egyben rendezetté teszi bennünk az Istennel való kapcsolatunkat is. Jézus
igazából az istenfélelem erényére utal, amikor azt mondja: „Boldogok a
lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3) A lélekben
szegény az az ember, aki ismeri kicsiségét, gyengeségét, gyarlóságát, de
gyermeki bizalommal teljesen az Isten tenyerébe tudja helyezni magát, el tud
fogadni tőle mindent: jót és rosszat egyaránt. Nem akar nagyobb, okosabb lenni
Istennél, hanem elfogadja Isten, élete alkotójának fennhatóságát.
Feladat a mai napra: Hogyan van jelen életemben az istenfélelem?
Hogyan viszonyulok Istenhez? Kérem a Szentlelket, hogy erősítse meg bennem az
istenfélelem erényét.