Lk2,14-19 („Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”)
Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az
angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a
magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Mihelyt az angyalok
visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el
Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra
adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a
jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik
mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a
pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében
egyeztette.
Egyszer olvastam, hogy Kalkuttai
Boldog Teréz anya Indiában talált a szemétdombon egy sebekkel borított
hajléktalant, aki már várta a halált. Elkezdte a hajléktalan sebeit gyógyítani.
A férfi meglepődött, mert azt érezte, hogy élete nem fontos, minek élni? Kalkuttai Teréz anya kérdezte tőle,
hogy hisz-e Istenben? Ő azt válaszolta, hogy nem. De ha van, akkor olyannak
kell lennie, mint Ön!
Sokszor nem érdekel
minket, vagy nem szeretjük látni az emberek szegénységét, és a sajátunkat sem,
hogy vannak határaink, traumáink és sebeink, stb. Általában inkább elutasítjuk
vagy beburkolózunk. Ennek ellenére, az angyalok az mondtak: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség
a földön a jóakaratú embereknek!” Az kérdeztem Istentől egy esti imában:
komolyan, szeretsz bennünket, embereket, úgy amint vagyunk, a rossz és jó oldalunkkal
együtt? Láttam, hogy az életemet nagyon szerette
és éppen ez a szeretet meggyógyította a sebeimet és tanított engem arra, hogy elfogadjam
magamat, olyannak amilyen vagyok. Lukacs evangéliumában olvasható, hogy a
pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk
el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!”
Igen, én láttam saját életemben és azoknak életében, akik engedik, hogy Isten megmutassa,
mennyire szeret minket, hogy Isten ígérete beteljesült. Jézus, Isten fia ember akart
lenni, közöttünk akart élni. Ő ugyanúgy szűkölködött, szenvedett és örvendezett,
mint mi. Mária, aki, „meg mind
emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette”, a mai napon tanítson
minket alázatosnak lenni, mivel emberek vagyunk és nem szuper emberek, akiknek semmire
sincs szükségük. Mint Mária meg tudjuk érezni, hogy Isten mennyire szerelmes belénk.
Isten fia, Jézus megszületett érted, értünk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy
aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen”. (Jn 3, 16).
Feladat a mai napra: Szemléld saját életedet és másokét, milyen
sérüléseket gyógyított meg az Isten a szeretetével? Milyen helyzetekben kéri az
Isten, hogy fogadd be őt és működj vele együtt?