XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. május 16., szombat

Május 16.



ApCsel 18,23-28               (Pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját.)
Pál egy ideig még itt tartózkodott, aztán útnak indult, sorra bejárta Galácia vidékét és Frigiát, és erőt öntött a tanítványokba. Közben egy alexandriai származású, Apolló nevű zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az Írásokban igen jártas ember volt. Már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak János keresztségéről tudott. Bátran elkezdett tanítani a zsinagógában. Priszcilla és Aquila meghallották, elhívták magukhoz, és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját. Mivel Achájába szándékozott utazni, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak is, hogy fogadják szívesen. Megérkezve a neki adott kegyelem révén nagy szolgálatot tett a hívőknek, mert a nyilvánosság előtt ügyesen megcáfolta a zsidókat: az Írásokból bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.

Hitünkre nem tekinthetünk úgy, mint egy befejezett dologra, mintha valamikor azt mondhatnánk, már eleget ismerjük a keresztény tanítást. A hit egy állandó folyamat és mindig van miben fejlődnünk. A másik pedig, ami jellemezi a hitet, hogy egy folytonos adni és kapni. Erre a két aspektusra nagyon jól rámutat a mai idézet. Apollóról azt halljuk, hogy ő már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról. De neki is még szüksége volt a hitbéli fejlődésre, mivel csak János keresztségéről tudott. Priszcilla és Aquila, a házaspár, akiket először Pál oktatott a keresztény hitben, felkarolták Apolló az ügyét és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját. Felelőseknek érezték magukat Apolló hitének fejlődéséért, és nem vártak arra, hogy a közösségből esetleg valaki más törődjön vele. Azt, amit Páltól tanultak, buzgón tovább is adták, mivel Pál arra tanította őket, hogy Isten velük is számít a hit továbbadásában. Azonban alázattal magyarázták Jézus tanítását és az Efezusi egyház elöljáróival egységben, tudván, hogy ők sem a mindentudók. Apolló szintén bizonyított alázatosságot, mivel Priszcilla és Aquila tanítását elfogadta. Így jól felkészült arra, hogy ő is sok mindenben hasznukra legyen máshol a híveknek. „Achájába megérkezve a neki adott kegyelem révén nagy szolgálatot tett a hívőknek.” Az achájai közösség hálás szívvel fogadta Apollót és tanítását. És hálás lehet a Korintusi közösség Apollónak, hogy Isten munkatársaként szolgált hitük erősítésében. „Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Tehát sem az nem számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1 Kor 3,5-7) Kikért szeretnék a mai napon hálát adni Istennek, mert elvezettek engem a hitre? Miben szeretnék még fejlődni? Milyen eszközöket szeretnék ennek érdekében alkalmazni? Kiket bíz Isten rám, hogy törődjek hitük ügyével?
Feladat a mai napra: Fél órát szánok olyan lelki könyv olvasására, amivel szeretném erősíteni hitemet.