XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. május 7., csütörtök

Május 7.



ApCsel 15,7-21                 (szabad-e különbséget tenni a zsidóságból vagy pogányságból megtért keresztények között?)
Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek. S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk. Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket. Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni? Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk mi is, s ugyanígy ők is.” Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között. Amikor befejezték a beszámolót, Jakab vette át a szót: „Testvéreim, hallgassatok meg! Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten először, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének. Ezzel megegyeznek a próféták szavai, hiszen meg van írva: Aztán visszatérek és újra fölverem Dávidnak bedőlt sátrát. Roncsait helyrehozom és a sátrat felállítom, hogy a többi ember is keresse az Urat, minden nép, mely hívja nevemet. Az Úr mondja ezt, s meg is teszi, amit öröktől fogva kinyilvánított. Ezért az a véleményem, hogy nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől. Mert Mózesnek ősi nemzedékek óta hirdetői vannak a városokban, akik minden szombaton felolvassák a zsinagógákban.”

Péter beszédéből nagyon megragad az a gondolat, hogy Isten mindenkinek megadta a Szentlelket, ugyanúgy mint nekik. Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket. Milyen gyakran fordul elő, hogy az egyházon belül különbséget teszünk hívők és hívők, közösségek és közösségek között. Sokszor azon mérjünk le egy-egy közösségnek a fontosságát, hogy hány embert tud vonzani, vagy milyen horderejű munkát tud végezni egy adott társadalomban. De vajon Isten tesz-e különbséget a közösségek között? Vajon értékesebb-e számára az a hívő, aki egy teli stadionban mindenki előtt nagy hangon tanúságot tud tenni hitéről, vagy egy nagy szociális hálózatot tud kiépíteni, mint az az idős néni/bácsi, aki esetleg már csak ágyához kötve tud imádkozni az egyházért? Mennyire befolyásol minket az emberi gondolkodás, a társadalmi értékek, ahol mindent azzal mérünk, hogy mennyire nagy és erős. És sokszor ott van bennünk az irigykedés és vetélkedés. Isten színesnek teremtette az egyházat, rengeteg karizma és közösség jött létre az elmúlt 2000 év során, hogy mindenki megtalálhassa benne a maga helyét, ahol legjobban tud kiteljesedni a hitben és emberi képességeiben. Tekintsünk hálatelt szívvel Isten kreativitására és keressük meg annak a módját, hogyan tudunk vele együttműködni.
Feladat a mai napra: Hálát adok egyházamért, és átgondolom, hogyan tudok még jobban együttműködni vele, segíteni képességeimmel, tehetségeimmel.