Iz 53, 10-11; Zsid 4, 14-16; Mk 10, 35-45
Ekkor
eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: „Mester! Azt
akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő
megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?”
Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal
oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus
erre azt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból,
amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel
én megkeresztelkedem?” Ők azt felelték neki: „Meg
tudunk.” Ekkor Jézus azt mondta nekik: „A
pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én
megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a
jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek
készítették.” Amikor a tíz meghallotta ezt,
haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt
mondta nekik: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok
uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem
így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első
akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem
azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja
váltságul sokakért.”
Sikeresnek lenni, dicsőséget szerezni, jó
pozíciót elnyerni a mai világ szlogenjei. A mai evangéliumban azonban ráeszmélhetünk
arra, hogy ez már Jézus idejében is így volt. Arról hallunk ugyanis, hogy
Zebedeus fiai, Jakab és János odamennek Jézushoz azzal a kéréssel: „Mester,
szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: ,,Mit kívántok,
mit tegyek nektek?'' Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon,
másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Mi mozdíthatta a
tanítványokat erre a kérésre? Lehetséges, hogy karrieristák voltak, vagy a
legjobb helyeket akarták biztosítani maguknak a többiek előtt. De az is
lehetséges, hogy ezzel ki akarták fejezni Jézusnak, hogy mennyire fontos lett Ő
számukra, hogy jó Vele lenni, és mindig a közelében akarnak maradni. Talán azt
is ki akarták fejezni ezzel, hogy „Uram,... tiéd az örök életet adó
tanítás.” (Jn 6,68), nem akarunk téged elveszíteni. Jézus rámutat saját
életútjára: Aki meg akar dicsőülni, „annak úgy kell járnia, ahogyan ő járt”.
(1Jn 2,6). „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és
kövessen.” (Mt 16,24). A megdicsőülés útja a szenvedést is magába foglalja.
A Szentleckében olvashatjuk: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna
együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben
kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” Isten a szenvedést nem
akarja, hanem megengedi és elfogadja, mert az embernek segít a megtisztulásban.
Hiszen Jézustól tudjuk, hogy csak a tisztaszívűek láthatják meg az Istent, csak
akik a „boldogságok” szerint élnek, azok juthatnak be a mennyek országába (vö.
Mt 5,3-11). Mivel azonban sok ambíció, önzés és nagyravágyás vegyül a tiszta
szándékunk közé, szükségünk van arra, hogy belsőleg megtisztuljunk, hogy méltók
legyünk arra, hogy Istennel szemtől szemben találkozhassunk. Ehhez a fölfelé
vezető úthoz Jézus logikája szerint először meg kell aláznunk önmagunkat.
Kicsivé, mások szolgájává kell lennünk, hogy ő majd felemelhessen. „Hisz az
Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és
életét adja váltságul sokakért.” Fontoljuk meg Szent Pál szavait, aki így
bíztat minket: „Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra
válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis eleve
ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így
lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg
is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig
megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8,28-30)
Feladat a mai napra: Megfontolom belső motivációimat, és
keresem az alázat, mások szolgálatának az útját.