Lk 9,24 (Aki meg elveszíti értem életét, az megmenti)
Mert
aki életét meg akarja menteni,elveszíti. Aki meg elveszíti értem életét, az
megmenti.
Ahogy Jézus feláldozta értünk emberi,
mulandó életét, mert szeretett minket, úgy minket is arra hív, hogy vessük el
az önző magunk körül forgó önmegvalósító életet, olyat, ami nem Istenre
irányul. Ha így teszünk, megnyerjük az örök életet, de már itt a földön is
élvezhetjük annak tudatát, hogy nem akárkinek, hanem Istennek szolgálunk, nem a
világtól, hanem Istentől függünk. Isten megadta a választás szabadságát. „Senki
nem szolgálhat két Úrnak” (Mt 6,24). Nem lehet Istent választani, ugyanakkor a
világ értékrendjét követni, szabad utat engedni a bennünk lévő bírvágynak, önzésnek,
ösztönöknek, egyéb hiúságoknak. Az Istennek szentelt élet választása azt
jelenti, önmagunkat megtagadva, keresztünket hordozva Jézus szeretetéért
nagylelkűen elveszítjük azt az életet, amelyet én-központúan élnénk. Méltóságot
ad az embernek, hogy úgy tekinthet erre az életre, hogy Isten hív és kér erre
az Érte való szolgálatra. Jézus az élet teljessége, Őhozzá biztosan
ragaszkodhatunk, még ha valami látszólagosan fontosnak tűnő dologról is kell
lemondani. Őt bátran követhetjük, Ő az örök élet szemszögéből nézi a világot, engedi
meg a történéseket. A vállunkra tett keresztekkel figyelmeztet arra, hogy ez a
világ nem a mi hazánk,és ne kötődjünk ezer szállal ehhez a világhoz, nekünk
pedig lehetőség arra, hogy kifejezhessük iránta való szeretetünket a mindennapi
kereszt hordozással. Ha látszólag el is veszítem az életem, azt Jézus kezébe
találom meg. Ha Vele vállalok sorsközösséget, Ővele tudok menni az Istennel
való teljesség, az igazi élet felé.
Feladat a mai napra: A mi kis keresztjeinket tudatosan kapcsoljuk
.Jézus szenvedéséhez.