Lk 11,2-4 (Amikor imádkoztok, azt mondjátok: Atyánk!)
Erre így szólt Jézus a tanítványaihoz: „Amikor
imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a neved. Jöjjön el az
országod. Add meg a szükséges kenyerünket minden nap. Bocsásd meg a bűneinket,
amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vigy minket kísértésbe.”
A tanítványok
egy alkalommal odamentek Jézushoz és kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni.
Mi vonzhatta őket erre? A tanítványok is hívő zsidók voltak, imádkozó emberek.
Ismerték fejből az összes zsoltárt, útközben azokat imádkozták, énekelték.
Mégis kérik Jézustól, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Valami mást láthattak
Jézusban. Az emberek megjegyezték Jézusról: „Tanításával
ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy,
mint az írástudók.” (Mk 1,22). Honnan van Jézusnak ez a hatalma? Honnan
táplálja? Milyen kapcsolatban lehet Jézus az Istennel, hogy ilyen hatalommal és
meggyőződéssel tud róla beszélni? Hogyan találkozik Istennel, akit Atyának is
hív? A tanítványokat is ámulatba ejtette Jézus lénye. A kéréssel, hogy tanítsa
meg őket imádkozni, igazából azt kérték tőle, hogy „taníts meg minket a
titkodra”. Miért vagy ennyire derűs, erős, miért tudsz embereket gyógyítani,
honnan van a hatalmad, hogy ördögöknek parancsolj, miért tudsz úgy beszélni,
mint akinek hatalma van…? Jézus pedig jósággal tekint rájuk, és beavatja őket a
titkába: „Amikor imádkoztok, ezt
mondjátok: Atyánk!” Ebben az „Atyánk”-ban
minden benne van. Ő az, akitől származol. Amikor megszólítod őt, egyben elismered
őt. Elismered, hogy ő a Teremtőd, ő a Hatalmas, ő a Szent. És közben ő maga a
Gyöngédség, a Szeretet, a Jóság, az Igazság, a Szépség, a Minden. Ebben az egy
megszólításban kifejezheted elismerésedet, és ezzel arra a helyre állsz, ami a
tiéd: a gyermeke, a teremtménye vagy, az Övé vagy. Ő viseli gondodat, ő
oltalmaz téged. Ő a kezdeted és a jövőd, a végcélod. Ebben a gyöngéd
megszólításban az alázat, a viszontszeretet, az önátadás fejeződik ki. Így
mondhatod: Szenteltessék meg a neved.
Jöjjön el az országod. Add meg a szükséges kenyerünket minden nap. Bocsásd meg
a bűneinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vigy
minket kísértésbe. Ebben az imában az Atya szíve egybeforr a te szíveddel.
Ez az egység a titka mindennek. Hiszen ebben az alázatos és teljes önátadásban
ő felruház hatalommal, hogy vele együtt úrrá lehetsz a legnagyobb kísértéseken.
Ebben az egybeforrásban szeretetté válhatsz vele együtt, és szeretetté leszel
azok számára, akikkel találkozol. Ez a szeretet gyógyító. És ebben az
egybeforrásban születik meg a tanítás. Tudod, hogy kiről beszélsz, mert
ismered, hiszen Vele vagy. Ezt a tudatot már nem kell bizonygatnod; ez a tudat
sugárzik minden szavadból. „Mert tudom,
kinek hittem” (2Tim 1,12). Erre az egységre vagy te is meghívva. Ez a
mennyország, amit már itt és most megízlelhetsz, megélhetsz, ha nyitott szívvel
közeledni mersz ahhoz, aki a te Atyád.
Feladat a mai napra: Napközben újra meg újra megszólítom Istent:
„Atyám!”, közben a szívemben ízlelgetem, és hozzátehetem a Miatyánknak azt a
versét, ami most leginkább a szívemből szó. Ezzel maradhatok egész nap.