Mk 8,22-26
Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg.
Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét,
rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” Az felnézett, s így
szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” Ezután ismét a
szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy
élesen látott mindent. Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne
menj be!”
„Uram, mutasd meg arcodat! Jézust szeretnénk
látni.” Ezzel a mai idézettel tovább lépünk, és a hitbeli tisztánlátás
kegyelmét kérjük. A hitben való tisztánlátás azonban egy folyamat. A látást a testi
szemeivel egy pillanat alatt visszanyerheti valaki (amennyiben Isten adja meg ezt
az ajándékot, a gyógyulást), a hitbeli látás viszont fokozatáson történik meg
(és az mindenképpen Isten kegyelméből). Éppen ezért nem gondolhatjuk, hogy mivel
a múlt héten már elmélkedtünk a vak Bartimeus történetéről, gyógyulásáról, ez elég
lenne. Miért kell újra egy vak meggyógyításával foglalkoznunk? Azért, mert a
mai idézet szépen fejezi ki ezt a folyamatot. Újra és újra szükségünk van arra,
hogy Jézus megfogja kezünket, és kivezessen minket megszokott környezetünkből,
szokásos felfogásmódunkból. Az imádságban, a vele eltöltött időben megadja
nekünk a hit fényét, szemléletét, az isteni nézőpontot. „Látsz valamit?” Fontos, hogy mi is kifejezzük neki, mit
látunk. Azt a tényt, hogy ebben az evangéliumi történetben a vak nem azonnal gyógyul
meg, nem tulajdoníthatjuk annak, hogy Jézus ne lett volna képes elsőre is
meggyógyítani őt. Sokkal inkább az állhatott mögötte, hogy ennek a vak embernek
szüksége volt még egy jézusi érintésre, hogy valóban tisztán, jól láthasson. Amikor
még összetéveszti az embereket a fákkal, akkor még nem jutott el a
tisztánlátásig. Mit látunk, amikor az emberekre tekintünk? Vajon látjuk azt,
amit Jézus lát? Felfedezzük-e bennük is Isten arcát? „Egy Isten arca van eltemetve bennem... Néha magamban látom, néha
másban. Egy Isten arca van eltemetve bennem, a rárakódott világ-szenny
alatt...” (Reményik Sándor). A
hit szemével többet látunk a másikban, mint „világ-szennyet”, többet, mint ami első
pillantásra feltűnik. „Miért látod meg a szálkát embertársad
szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” (Mt 7,3) Mi is
megkaphatjuk a tiszta, éles látást, ha engedjük, hogy Jézus előbb kivegye a
gerendát saját szemünkből, s akkor hozzáláthatunk ahhoz, hogy kivegyük a
szálkát embertársaink szeméből. Uram, Jézus, add meg, hogy ma nagyobb
szeretettel tekintsek embertársaimra. Tisztítsd meg látásomat!
Feladat a mai napra: Ha nem értem valakinek a viselkedését (legyen az a
mai napon vagy egy korábban történt esetben, mely még mindig foglalkoztat), a motivációja
iránt kérdezem az illetőt, hogy ne maradjak meg saját magyarázatomnál.